Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Dénes Zsófia: Réth Alfréd (Források a XX. századi művészet történetéből)

RÉTH ALFRÉD zoo De ő, aki hosszú életén át mindig csak mosolygott — ha baj érte, humorizált —, most csendesen, keservesen sírva fakadt. Tudta, hogy nincs tovább. 4. Montparnasse-i műtermébe még visszatért Tourettes-ből. Egy enyhe szeptemberi napon megkérte feleségét, hogy kísérje ki a közelfekvő montparnasse-i temetőbe. Ott maga választotta meg, hol akar nyugodni, és megvette sírhelyét. Ez volt utolsó sétája. A műtermében voltak, ketten feleségével, amikor 1966-ban meghalt. Marie Claire reggeli után visszafektette Frédi fejét a párnára, és akkor ő lehunyta szemét. Többé nem nyitotta fel. A részvét rendkívüli volt. Jean Cassoû, a Modern Múzeum igazgatója és Bernard Dórival, az ismert műbíráló valamint a képeit őrző francia múzeumok igazgatói teljes elismerésüket fejezték ki Réth Alfréd alkotásáról. A sajtó is számos méltató cikkben foglalkozott lezárult életművével. Én még mindig siratom. Nem csupán a művészt, de az embert is. Azt mondta egyszer nekünk magyarul, hogy a feleségét ne szomorítsa: — Igen, most gazdag ember lettem, és már semmisem az enyém. Már a kert sem az enyém, amióta nem járkálhatok benne. Lehet, hogy akkor még reménykedett gyógyulásában, mert még arról beszélt, hogy jövő év tavaszán gyűjteményes kiállítása lesz Párizsban, ezt új műkereskedője rendezi. Pesti kiállítást is emlegetett. Hogy majd ... megkezdett festményeit be kell fejeznie. De már képtelen volt arra, hogy dolgozzék. Vagy tíz megkezdett képe várakozott műterme falán. Várta a mester mindentudó kezét. Hanem az a hosszú-vékony ujjú, átszellemült kéz már csak ott nyugodott a szék karfáján — és beszélt. Elmondta: a művész élménye rajta szikrázott át, ez mintázta meg szépségét. Csendesen mondta, nehogy a gazdáját szunnyadozásában zavarja. 5. Egy képét ajándékba adta nekem még Párizsban, amikor hazautazásunk előtt, 1964 karácsonyán elbúcsúztunk tőle. Tengeri kavics, homok, kagylótörmelék és olajfestés. Hogy mit ábrázol ez a kép? Megkoronázott kozmoszt. Az égitest földrészeit fehéren ívelő híd köti össze. De lehet, hogy ő mást látott. Mert ebben is önmagát, a maga világát akarta kifejezni. És a végtelenséget. Az anyagban feszülő erőt és szépséget. A parabolaívekkel az élet soha vissza nem térő görbéit. Vagy csak bizonyítania kellett a csodát, az emberi alkotás átlényegítő erejét? Anynyi bizonyos, hogy Réth Alfréd az absztrakció egyéni fokára elérkezett, igazi nagy művész volt. Ez a kis képe is remekmű. A hatvanas évek elején alkotta. Legérettebb korszakában. Ferenczy Károly feketedrapériás nagy akt-képe mellett függött nálam, Budán. Jószomszédságban voltak. Elszorult a szívem, amikor szobám faláról leakasztottam. Mert Galimberti Sándor, Dénes Valéria és Farkas István, az ő egykori párizsi festőpajtásainak műveivel együtt átadtam a pécsi Modern Magyar Képtárnak. Ott az ő örök helyük. És ami Réth Alfrédet illeti: legalább ez az egy alkotása képviselje a zenitre érkezett művészt itthon, Magyarországon.