Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Művészettörténet - Aknai Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis problémája II.
A KÉPZŐ- ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZINTÉZIS PROBLÉMÁJA II. AKNAI TAMÁS I. Egy kor művészeti értékei körül folyó viták szükségszerűen körülfolyjak az építészetet is, függetlenül attól, hogy egy elfogadott, s uralkodó esztétikai rendszer miképpen foglal állást az építészet művészet, illetve téralakítási technika mivoltát illetően. Az értékek megteremtése, „termelése" és meghaladása-tagadása, olyan kétarcú, de azonos időben végbemenő folyamat, melyre az újkori építészet kutatójának feltétlen figyelemmel kell lennie, amikor az „organikus"-jelzőt, mint minőségi ismérvet, mint értékkategóriát használjuk. A minősítés szintjei többfélék lehetnek. Későbbiekben kifejtendő feladatunkhoz tartozik az urbanisztikában összefoglalt, valamennyi látvány szerűen átélt, vagy átélhető terület elemzése. Külön réteget alkot az építészeti formáról alkotott, rendszerbegyűjtött elképzelések, valamint a megvalósított művek rendje. Ez kitűnik az építészet-elmélet utópikus, kísérleti szárnyának, valamint a megvalósított építőművészeti tények nyomán kialakított gyakorlati konvenciónak a szembesítésekor. A város, a település jellegéből, konkretizálható szerepéből, vagy a betöltött szerepkör bonyolultságának, kitapinthatatlanságának következtében, a megépített részletek funkcionális és reprezentatív szerepkörének rendkívül figyelemreméltó cseréje miatt az építészet szellemi funkciója is megváltozhatott. Ezt a helyzetet segíti megérteni a kétféle világrendszer életmódokat, ezek térbeliségét meghatározó és életmódokkal meghatározható közegében mindaz a törekvés, mely az építészetet pszichológíailag-dekoratívan kiegészítő ún. integrációs stratégia és a funkcionálisreprezentatív, nagy összefüggéseket átfogó művészeti tervezés mögött van. Dolgozatunk a kérdésnek integrációval összefüggő részleteit tárgyalja. II. Sieghied Giedion a Rowohlts Deutsche Enzyklopädie sorozatában a 18. kötetként megjelent „Építészet és Társadalom" című könyvében, 1956ban közölt egy levelet, melyet 1947-ben, az akkor már jelentékeny hatású angol szobrász, Barbara Hepworth írt. A levélben az építészet és szobrászat között már hosszú ideje meglévő szakadékról van szó, annak ellenére, hogy ezt a kapcsolatot, mely a „szakadék" feltételezésével negatív formában nyert megfogalmazást, számtalan igen jelentős alkotás ellenpontozza. A kérdés, a felismert távolság áthidalására tett javaslatok ellenére létezik, éspedig a huszadik század építészet- és szobrászat-történetének egész vonulatára kitérj eszthetően. Létezhet-e, megvalósítható-e a két autonóm alkotási terület szerves egységgé tétele, ennek milyen feltételei vannak a művészi alkotás területén, a társadalmi megrendelések, a befogadás társadalmi rendszere, az értelmezések lehetséges sokféleségének kiterjedéseiben? A kérdésre máig nem érkezett megközelítően megnyugtató válasz, bármennyire gyakran teszi is fel az érdekelt mindahány művészeti alkotóterület vagy társadalomtudomány. Irányokat kimérő mozzanatok, figyelemreméltó jelzések már rendelkezésünkre állnak, ezek azonban a teljes rendszer megfigyeléséhez vagy a művészettörténeti korra vonatkozó határozott állításokhoz nem elégségesek. Hepworth véleménye azért mértékadó, mert szavaiban összefoglalva megtalálható a szakmai és emocionális fiaskó nyoma, amit a két világháború közötti szintézis-teremtő kísérletek után, az újrakezdés meredélye előtt meg kellett fogalmaznia a nyugati művészetnek. Hepworth, aki sok egyéb mellett a hatfield-i Technical College számára készítette „Vertikális formáját", vagy a londoni State House számára 1959-ben megkonstruálta négy méter magas „Meridian" című művét, ugyanakkor a modern művészet nemzetközi teljesítményeihez hozzájárulva határozottan áll ki a szintézis és integráció kérdéscsoportját boncolgató törekvések mellett 1 Hepworth meggyőződése 1 Itt jegyzendő meg, hogy Naum Gabo 1956-ban Breuer Marcel megrendelésére a rotterdami Bijenkorf áruház mellett felállított szobra, az „Egy ismeretlen politikai elítélt emlékművének" egyik későbbi megfogalmazása, szinte paradigmatikusan tiszta képlet a homogén függönyfalak tagolatlan felülete elébe állított, szerkezetében az építészeti konstrukció struktív, de más geometriai kód meghatározta rajzolatával a „coincidentia oppositorum" (Hoffmann) egy sajátságosan egynemű minőségével haJanus Pannonius Múzeum Évkönyve (1975-76) 20-21, p. 231-248. Pécs (Hungária), 1977.
