Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)
Művészettörténet - Aknai, Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis néhány tudománytörténeti problémája
280 AKNAI TAMÁS ben kezd élni, melyben a megformált tárgyak egy része lehetetlenné teszi az „ismeretlenbe ugrást", más részük viszont erre sarkall, és sajátságos eszközeikkel segítik az embert a társadalom összállapotának logikai rekonstrukciójában. 28 Ennek nem mond ellent az a tény sem, hogy a XIII. századtól létezett a szellemiségtől átfűtött „nobilis tömeg" és „konstans tömeg" fogalma, illetve annak a felismerése, hogy a tér szemléletének és érzéki megtapasztalásának elmaradhatatlan kísérője az ideológiai (itt nem a Német ideológia antidialektikus pejoratív értelmében használjuk a szót) metódusokkal kondicionált „projektív tér" fogalma. 29 Gleizes könyvének bevezetőjében arról szól, hogy a korábban már idea-jellegükből átváltott építészeti, szobrászati és festői tárgycsoportok a kubizmus először megfogalmazott téri tömeg formájának miképpen adták vissza és értékelték át a „formának" szenzuális tulajdonságait. Mindennek közvetlen folyományaként miképpen lett mindez a „forme complète" létrehozásában az architektonikus gondolkodás része, és, hogy bizonyos numerikus szabályok felállítása ellenére a társadalmilag kialakult látás és a fizikailag lehetséges legmagasabbrendű plasztikai érték megközelítése a plasztikai tárgy, vagy ha tetszik, az „új figurális rend" inmobilitásának képzeteit alakítja ki. 30 Ezeket a tényeket a „recherche" művészete, mint valamilyen érzéki egyensúlyt kialakító tényezőket vizsgálj eszmeileg preformált érzéki kapcsolatban mű és közönsége között így nemcsak a mindenkori térképzettel összefüggő általánosításoknak, hanem individuálisan érvényes dinamizmusnak a lehetőségét is fenntartják. 31 Megfontolandó esztétikai érveléssel bizonyít az „új építészet" (éppenséggel nem elődök nélkül) ; törekvései között a kibernetikai modellezéssel és a nyitott, aleatorikus, interakciós módszerekkel dolgozó Christopher Alexander. 32 A meghatározott gazdasági és technikai funkciók bizonyos divergenciája természetesen közbevethet különböző speciális lépték- és mérték-tulajdonságokat, melyek megnehezítik az azonos ritmusnak folyamatos nyelvként való adaptálását, így a minőségek viszonylagossága csak valamely folytonosan újraélezett plauzibilis érzékelési képesség fenntartása mellett hidalható át. A törvény megalkotása ellen ... A statika és dinamika pólusai között — ha nem lennénk tekintettel mindazokra a tényekre, melyek hatással vannak az architektúrára —, viszonylag megbízhatóan lehetne építeni a szilárdság, megdönthetetlenség prekoncepciójára. De a tárgyak fala mögött feltáruló réseken — melyeket a természettudományos gondolkodás, vagy a szellemtudományokban is érvényesített dialektikus, történelmi materialista módszerek nyitottak —, elénk tárul egy világra nyíló perspektíva is, a remény, hogy az ember gyakorlatának, közlésmódjának és vágyainak irányából a valóság alapjára lehet ültetni az „építésnek" a fogalmát. Annak ellenére, hogy ezt bizonyos megközelítések a szociális utópia egyik tartományaként fogják fel.. 33 Nem kerülhetjük el annak az említését sem, hogy egy időszakaszba zárt, viszonylag teljes tartományú struktúra jellege olykor kaotikusnak tűnhet, hiszen józan ésszel belátható, hogy egy időben hihetetlen számú rendező-elv, az önfejlődések és sok csatornán áramló információnak következtében a belső kapcsolatok és interferenciák a törvény megalkotása ellen dolgoznak. A hagyományos műfajok, az ezekkel kapcsolatos módszertani és terminológiai kérdések komplex rendszerét tételezi fel, új törvények megalkotásának szükségét állítja az egymás mellett létező, egymás belső törvényeiből éppúgy, mint „szerzői" prekoncepciótól táplált alkotások térben és időben összemérhető halmaza. Nem kevés nehézséggel kell megküzdenie egy olyan interpretációnak, amely mindezekkel számolni kíván, mégha csökkenti is azokat a tényezőket, melyek fenntartása a bizonytalansági relációt szaporítja. A komplex rendszerek élete — így egy történeti korszak, meghatározott földrajzi területen elhelyezkedő és funkcionáló műtárgytípusainak jelentéssel bíró egysége — nem írható le a lokalizálható alkotórészek kvantitatív tulajdonságaival. Azt kellene megválaszolni, hogy a struktúrának milyen a kapcsolata az egyetemes folyamattal? Milyen jellegű az előbb említett káosz, ha belőle formák származnak, és hány „kaotikusból" kiolvasztott rendszert kell leírni ahhoz, hogy egy — természettudományos érvelésekkel jócskán alátámasztott —, ma még kozmikusként aposztrofálható „initial condition" elérhető legyen? 34 A természet- és humán tudományok határterületén működő kutatók talán jogos megvetéssel figyelik a „cointidentia oppositorum"ra épített művészettörténeti vizsgálatokat, melyek valamilyen transzcendentális szolipszizmusba torkollva a felfogást alárendelik a létezésnek, és az apercepciós tevékenységben oldják fel a műveket magukat. A „tiszta művészet" a Vischer-féle építészeti szépség felfogását a maga purista formáival szembehelyezi. A tagozatok eltűnése, a ritmus teljesebb, belső funkciókkal szabályozott fellépése, az ornamentika száműzése azoknak a térbeli arányoknak az ökonómiáját emeli ki, melyek az említett építészeti elemeket hordozták. 35 A modern építészet egyre sürgetőbben állította előtérbe a társművészetekkel való gyümölcsözőbb