Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Aknai, Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis néhány tudománytörténeti problémája

A KÉPZŐ- ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET! SZINTÉZIS NÉHANY TUDOMÁNYTÖRTÉNETI PROBLÉMÁJA AKNAI TAMÁS Bármennyire gyümölcsöző lehetne a képző- és •építőművészeti szintézis kutatása — mert oly sok művészettörténeti és operatív kategória találkozási pontjában fekszik

1- — idézi Németh Lajos Chombart, éppoly sok módszerbeli zsákutcát, fiaskóival leselkedő történeti értékelést, fel- és elvethető haladási irányt, a külső és belső determináció másként jelentkező hatását jelenti, érzékelési képességek és az objektív megvalósítást siettető lehetőségek, vagy korlátok együttes mérlegelését is szükségessé teszi. Dolgozatunkban néhány — a kérdéskomplexumból kivált szembeszökő — integrációval kapcsolatos kérdés legújabbkori művészettörténeti és művészetelméleti közvetítését tekintjük irányadónak, anélkül, hogy a lehetséges eltávolodási kísérletet a teljesség felé megtennénk. Az „egység" és a művészettörténeti kor-fogalom. A művészetek összekapcsolódásában és együttes, apercipiálható, kollektív hatásában bekövetkezett jelentékeny minőségi változás a századforduló után érzékelhető, tekintet nélkül azokra a földrajzi, gazdaságtörténeti, politikai és kulturális életben megfigyelhető distanciákra, melyek oly sok esetben megkönnyítették a nagy művészetekből táplált homogén stílusképzetek körvonalazását.

2 A stílusművészetek, a korstílus érvényességi körének és valamely mértékben fenntartható egyensúlyának zavarai az értékelésben fontos szerepet játszó korfogalmat a művészeten belüli és művészeten kívüli események felgyorsításával, az életmódok terének típusos rendszerezésével egy azonos rendszeridőn belül helyezték el. A korstílus fogalma, melynek itt nem részletezhető objektív és szubjektív tartalma szinte csak parányi terjedelmekben ragadható meg — feltevésünk szerint éppen a művészeti integrációk tényének elmélyült számbavételével, valamely induktív és heurisztikus módszerrel, a folytonos emberre-vonatkoztatás tételezésével, többféle párhuzamosság lehetőségének fenntartásával, a konstruktív társadalmi korrekció működési közegének figyelembevételével kísérelhető meg. A vizsgálatnak ez a formája egyként érintheti az átalakulások terét és idejét, a társadalmi szükségletek, a fogyasztás*-és konvencionális mérték, az elfogadás és visszautasítás morális konfliktusának jeleit, a műfaji sajátszerűségek és rendezőelvként bevetett arányrendszerek (modulor, lépték stb.) összefonódott konglomerátumát, mint ahogy kérdésessé teheti a nagy művészeti teljesítményeknek másodlagos elemeket szervező szerepét is.

3 A szintézis belső ellentmondásai Nemcsak a művészet (képző- és építőművészet) egyes speciális területei, hanem a kor egyéb reprezentatív tevékenységformája között is lehetséges közös értékeket felfedezni, főként, mert az elméleti tudományok eredményeként létrejött technika, új anyagok, a jelentőségük felismertetéséhez szükséges idő megrövidült, s mert a technika látszólag annyira mindenható módon ízült mindenek alapjaként a társadalmi kereteket még nem visszanyert, de „képzeletbeli kereteit" már összetörő XX. század indulásához.

4 Természetesnek látszik, ha a közlésmódok történetének vizsgálata a hatalmas, rendelkezésünkre álló anyagban végbement differenciálódást vagy integrálódást folytonosan

5 a „tárgyilag megalkotott gazdagság"

6 által létrejött szubjektív emberi érzékiség „gazdagságával" veti össze. Nehéz lenne manapság az integráció tényét értelemszerűen rész és egész, egyszerű és összetett kvalitatív viszonyára redukálni, hiszen közismert konfliktusokat és megtévesztő művészettörténeti periodizációt eredményezett a gyakorlatilag már LOOS 1897 körüli programjában létező ábrázolási alkotási letisztulás, a stilárisan „modern" felszín, míg az általános tevékenységből származó szükségletek, melyeknek valóban adekvát megjelenést biztosíthatott a purista forma, csak később alakultak ki.