Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Helytörténet - Horváth, Csilla: Mozaikok a pécsi kisipar történetéből az 1930-as években

156 В. HORVÁTH CSILLA hasonlításként nézzük meg az Iparosok Lapjának egy 1935-ös számát. Szintén egy lakatosról megjelent riport adatait. Szembetűnő a helyzet további romlása. 10 évvel ezelőtt 5—7 segéddel dolgozott, ma inast sem tud foglalkoztatni. Ha munkája akad, akkor azokra a napokra alkalmaz segédet. így a kereset is lényegesen kevesebb, 10 évvel ezelőtt átlagosan havi 300 pengő volt, ma 50—60 pengő. 10 évvel ezelőtt 2 szobás saját házban lakott, ma 1 szobás lakása van, s az is bizonytalan, hogy meddig lesz az övé. A 60 pécsi lakatos közül csak 5nek a helyzete j obb, mint az itt felvillantott lakatosmesteré.

19 A Dunántúl következőnek egy szabómestert mutat be. Heti 9 pengőt keres. Kevés a megrendelő, akik eddig évi 4 ruhát csináltattak, azok most egyet. A megrendelők nem készpénzben fizetnek, hanem 6—12 havi részlettörlesztéssel egyenlítik ki a számlát. Védekezésként az ipartestületben listát vezetnek a notórius nem fizetőkről, s azokat nem szolgálják ki. A másik probléma, hogy közel 170 férfiszabó van a városban. A fiatal segédek is kiváltják az ipart azonnal, mert segédként nem tudnak elhelyezkedni.

20 Konkurrenciát nemcsak az iparosok jelentenek egymás számára, hanem a ruharendelést elvállaló konfekciós üzletek is. Itt az iparosoktól elbocsátott segédeknek szinte éhbért, a végtelenségig leszorított munkadíjat fizetnek. így a kereskedők a megrendelőknek hiteleket tudnak adni, amivel az önálló iparosok nem tudják a versenyt tartani. Harmadikként a Dunántúl az asztalosmester sorsát mutatja be, aki műasztalos képesítéssel rendelkezik, de szék javításokkal kénytelen megelégedni. S így alig keresi meg a havi 50 pengőt. Segédet, de még inast sem tud foglalkoztatni, sőt mester létére segédként is dolgozott már vidéken heti 18 pengőért.

21 Mivel helyzet, amelyet az előbbi példákkal vázoltunk, nemcsak pécsi jelenség volt, hanem országos, ezért iparvédő egyezmény létrehozását tervezték a budapesti ipartestületek. Ezek ,,.. . olyan megfelelő védekező lépések, melyek a feldolgozó ipart és magát az egész kisipart biztosítják arról, hogy becsületes munkája után megkaphassa az előállítási költséget és a tisztességes polgári hasznot magában foglaló ellenértéket. ... a munkaalkalmak elégtelensége és a kisiparosok kedvezőtlen helyzete miatt ez nem oldható meg az egyes szakmák társadalmi szervezkedése révén, mert ha egy-egy szakma tagjainak csak egy kis része is kitér a józan megállapodások betartása elől, úgy a szakma többsége sem képes boldogulni. Hatósági intézkedés kell, ha átmenetileg is, amíg megértetik a kényszereszközök az iparosokkal, hogy nem áll jogukban akármilyen áron munkát vállalni, mert ezáltal nemcsak maguk, hanem az összesség helyzetét rontják."

22 Vidéken, s itt Pécsett is azonban csak az egyegy szakma iparosai tömörültek saját érdekeik védelmébe. Ilyen például az 1930-ban alakult Pécsi Építőiparosok Szövetkezete. Legfőbb céljuk a teljesen pangó építkezések, elsősorban a magánépítkezések megindítása. Ehhez az szükséges,, hogy a magas építési anyagárakat leszorítsák. A szövetkezet nagybani, közös vásárlással, amely lényegesen olcsóbb, akarja az építési anyagot és a szerszámokat megszerezni, s ezen az olcsó áron juttatni a szövetkezet tagjainak.

23 1936-ban indult meg a szervezkedés „mert a kis- és kézműves iparnak szüksége van egy jól megszervezett és jól működő gazdasági központi irányításra, támogatás hiányában nem képes fejlődni . .. Helyes propagandával minden eszközzel igyekezni kell a szövetkezeti szervezkedést elősegíteni."

24 1939-ben két olyan szövetkezetet is alakítanak a kisiparosok, amelyek a hitelfolyósításaikat megkönnyítették. Az egyik az Összetartás Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Ez a hitelek felvételének meggyorsítása mellett a közszállításokban való részvételt is szervezte. 100 pécsi cég csatlakozott a szövetkezethez, ebből 59 iparos és 41 kereskedő.

25 A másik az IOKSZ, Iparosok Országos Központi Szövetkezete, amelynek fő feladata a kisiparosok hitelügyeinek az intézése. 1941-ben ismét sürgetővé válik valamilyen összefogás megszervezése. Az Iparosok Lapja így veti fel a kérdést: „A kisiparban a szövetkezeti gondolat nem szinpatikus, mert kétségtelen, hogy több önfegyelmezést, munkakészséget és munkateljesítményt követel, mint az egyéni önállóság. Összhangra, közös szándékra, akaratra van szükség, amely javakat tud teremteni."

26 A leghatásosabb és legtartósabb szövetkezést az Ipartestületek és az azon belül alakult szakosztályok nyújthatták volna az iparosoknak. Az Ipartestület alapvető feladata is ez: 1. Tagjai mindennemű gazdasági, művelődési és emberbaráti érdekeinek felkarolása és szolgálata, tagjai részére új termelési és munkaalkalmak felkutatása. 2. .. . anyagbeszerző-, termelő-, értékesítő-, és hitelszövetkezetek létesítésének kezdeményezése és előmozdítása.

27 Ahhoz, hogy ez valóban be is következzen, az Ipartestületnek olyan vezetőséggel kellett volna rendelkeznie, akiknek lehetőségük és képességük lett volna mindig az előrevivő döntésre. Az 1930as évek végén és az 1940-es évek elején az anyagellátás biztosítását az Ipartestület vállalta magára. Erre szükség is volt, mert Magyarországon hiányzott az árubeszerzési és értékesítő szövetkezetek Európában jól kiépített rendszere. A 40-es.