Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Régészet - Kiss, Attila: Megjegyzések a mai Szlavónia és Szerémség X–XI. századi ethnikai viszonyaihoz és az ún. Bjelo Brdo kultúra névadó temetőjének értékeléséhez

78 KISS ATTILA ge, a temetőtérképek elemezhetetlensége miatt a kérdést objektíve nem lehet vizsgálni. Annyi mégis felvethető, hogy metodikailag indokolt-e Vinski módszere? Ugyanis ha egy területre vonatkozóan a X. század közepén a korabeli auctor — Konstantinus Porphyrogenitus — azt írta, hogy ott magyarok éltek, akkor az e korszakra „jellemző" leletanyagot és temetkezési szokást („ősmagyar" övveretek, fegyveres sírok, lovassírok), melyek statisztikailag e korszakban a leggyakoribbak, miért kell egy olyan korszakra (1071 utánra) Vinskinek „áthelyeznie", amelyikben extrém esetekben a szóban forgó leletek, temetkezési szokások még jelentkezhetnek ugyan, de már inkább anakronizmusnak számítanak? 3. Az éremmel keltezett sírok esetében Vinski — noha az obulus terminológiát használja

30 — egyáltalán nem helyez súlyt annak a jelenségnek értékelésére, hogy a pénzek ezekben a sírokban mint halott-kísérő érmek, tehát a temetkezési szokás egyik elemeként jelennek meg. Az az anyag, melyet Vinski mint a kora-Árpád-kori érmek másutt való elterjedését bizonyítandó analógiaként idéz, kincsleletekből származik.

31 Tehát az összehasonlító anyag csak az Árpád-kori magyar érmek baltikumi és oroszországi pénzforgalmát, s nem a temetkezési szokás elterjedését igazolja. A nyugati csoport területén az Árpád-kori pénzek forgalma valószínűleg ugyanúgy meglehetett mint a keleti csoport területén; lényeges különbség viszont, hogy a temetkezési rítus a keleti csoport területén megfigyelhető, míg a nyugati csoport területéről eddig nem ismerjük. A keleti csoport területén az a kora-Árpád-korban fellépő halotti obulus sírbatételének szokása jelenik meg, mely szokást Morvaországban és Csehországban is Magyarországról vették át.

32 4. Vinskinek szlavóniai és szerémségi X—

XI. századi leletkataszterének adatait kiegészítve, a közöletlen lelőhelyekre vonatkozóan SÍ. Ercegovic leírásával, feltűnik, hogy a keleti csoporthoz tartozó lelőhelyek 40%-ában kerámiával való temetkezési szokásra lehet következtetni.

33 Kerámia-leletek a nyugati csoportban — a közöletlen 30 VINSKI 1970 89—90. 31 ПОТИН 1968 T. 28. 32 RADOMERSKY 1955 80—81. 33 ERCEGOVIC 1958 181—184. Kerámiát tartalmazó lelőhelyek: Bjelo Brdo, Dalj, Samatovci, Sarvas, Sotin, Vinkovci, Vucedol, Vukovar. A nyugati csoportban néhány lelőhely teljesen közöletlen, így az arány nem állapítható meg teljesen pontosan, de annyi máris bizonyos, hogy a nyugati csoporton belül a kerámiát tartalmazó lelőhelyek aránya messze elmarad a keleti csoport mögött. A keleti csoport területén lévő három szórvány kerámialelet bizonyíthatóan nemcsak temetőből származhat, de ép edények nagyobb valószínűséggel kerülnek elő temetőből, mint telepről. lelőhelyeket is figyelembe véve — jóval ritkábbak mint a keleti csoport lelőhelyein. A kerámiával való temetkezés szokásának arányát tekintve a keleti csoport ismét elüt a nyugati csoporttól. E szokást a keleti régészeti csoport területén talán a Kárpát-medence belsejében honos szokással azonos gyökerű.

34 * A mai Szlavónia és Szerémség X—

XI. századi ethnikumi viszonyainak felvázolásához tehát történelmi és helynévadatokkal is rendelkezünk, ha nem is nagy mértékben, s ezek az adatok a történelmi rekonstrukció szempontjából azonos értékűeknek számítanak a régészeti adatokkal. A három forráscsoport adatainak együttes vizsgálata alapján a nyugati és keleti csoport régészeti anyagában megmutatkozó különbségekre, ellentétben Vinskivel, inkább a következő magyarázat adható. A nyugati csoport régészeti anyaga a terület korai helynévanyaga alapján szláv lakossághoz kapcsolódik. A keleti csoport régészeti anyaga olyan területet jelöl, mely területen a toponimiai adatok szerint már a X—

XI. században magyar és szláv ethnikumú települések helyezkedtek el mozaikszerűen egymás mellett, feltehetően úgy, hogy egyik területen a magyar falvak, más részeken a szláv falvak voltak többségben; ismét másutt viszont a szláv és magyar lakosság megoszlása kb. azonos arányú lehetett. így a keleti és nyugati csoport között kimutatható régészeti eltérések nem azért jelentkeznek, mert mint azt Vinski állítja, a szláv lakta területet 1071 előtt már magyar hatás érte, hanem mert a keleti csoport területe már a X. század elejétől a magyar törzsszövetség területi része volt és így itt magyar lakosság már 1071 előtt is élt. A keleti csoport 75%-os közöletlensége ellenére is világos, hogy a régészeti anyagban megfigyelhető különbségek az itt élt magyar ethnikum temetkezési szokásaiban gyökeredző specifikumok, melyek előfordulását a népesség hagyományokhoz való ragaszkodása határozza meg, éppen ezért ezek a jellegzetességek a Bjelo Brdo kultúra ethnikai különbségeket egybemosó monotonitásán is átütnek. A Bjelo Brdo-i temető kérdéséhez Az elmondottakat összefoglalva, a mai KeletSzlavónia és Szerémség területén jelentkező, ún. Bjelo Brdo kultúra keleti csoportja a magyar és szláv ethnikum által a X. század elejétől közösen lakott terület kultúrája, melyet az itteni magyar ethnikum egyes temetkezési szokásai színeznek. A területen egymás mellett élő magyar és szláv 34 KISS 1969.