Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Néprajztudomány - Frankovics, György: Vile-történetek a Dráva menti horvátoktól

248 FRAN К О VICS GYÖRGY me к njoj, onda mi napra vi pa se izleci, sve. Druk­cije ne bi izlecio ruku. Na Bozic (pravoslavni) sam doso kuci. Ja lepo odma uzo dude i sviro dalje deckima — na divane, koje kuda. Onda ovaj prst tako osto, tako osto grbav. Onda su mi kazalé kad sam njim posle sviro: „Pazi, od sad mi cemo ti taku vladu dat sogod vidis to ces znat napravit!" To tako i je, sto vidim znam napravit i popra vit! One imaju vilovski orsag. Ne znam da di, tamo nisam bio. One imaju decu. Kad putuju ne nose sebom. Imaju one ljude, od ovakvi nasi. Koji lep od­vuku ga sebom, pa tarn mora bit kod nji. Takve su kaj i nase zene. Njihov nos malo je utuljen. Jel one su od pokoljenja Adam i Eve. Adam i Eva imali su dvanaest dece, pa je Bog pito : „Adame, kolko dece imas?" Pa kaze: „Imam sestoro." Kaze: „Dojt cu pogledat!" Adam ode brze, korpu splete, jednu veliku, pa sestoro dece metne u korpu, da Bog ne vidi mu decu. „No, Ada­me di su ti deçà?" „Evo Boze tu su"! Pokaze ses­toro. „No, cuj, a ono drugo da budu nevidena de­çà!" Korpa se digne u zrak i odose u zrak. Onda kad su dole upale, onda su si nosa malo lupile, on­da tako mogu one po oblaku, to njim Bog dao. Ne treba nji grdit. To ni slobodno. Imaju vodu koja je najstarija. Nji nemre videt nitko. Jesu se nekad ukazale, onda bilo takvi decka koji su nje vukli kuci da nje uzmu za zenu. 50. Ja z njima divanim kada god оси. I Simom divanim kad оси, a on je и Seljinu. Mi se najde­mo. Ovoga leta grmljavina bila i velika kisa. So kazali и Pesti da ce biti susna godina. Jelda da ni bila susna godina? No viste! Ja sam kazo da ce bit jako kisovna. Al zato leda ni je bilo nigdi. Ja i Simo nismo dali. A za Dravu to mi nemremo ucinit nist. To mi nemremo. A oblake to moremo. Vile su lepe и belini. Izgleda sva ko dzevojka kada ide na vencanje isto tako so opravljene. Vile so za oblakom. Ima nje silne. To so sve zenske. Mla­de. One ne rade nist, one samo pevajo. Satko nemre videt vilu. One se песо pokazat nikom. One samo takima sto sam ja i Simo. Je! Znanje ja sam dobio od jednoga staroga coveka и Dzudu kad sam bio koeis. U Dzudu, ja sam to tamo dobio. Onaj stari covek kazo пек ja to pri­mem na se i onda ce biti dobro. Otiso sam и re­zulju z njim, onda tam zmija je bila, debela kaj ova cev, lezala je zmija. „Uzmi kljuca iz zubi!" U zubi je kljuc bio. Ja sam uzo. „Ako me pojede, pojede! Ako ne, ostat eu ziv!" Uzo sam kljuca i to gyítani. Otthon, Moszlavinában volt a nagy­anyám, ő kuruzsló volt, akkor elvittek hozzá, ak­kor megcsinálta és meggyógyított. Másképp nem gyógyult volna meg a kezem. A pravoszláv kará­csonykor jöttem haza. Fogtam szépen a dudám és dudáltam a legényeknek — a divánokon, min­denütt. Akkor ez az ujjam így maradt, ilyen gör­bén. Később amikor zenéltem nekik mondták: „Vigyázz, amit ezentúl meglátsz mind meg tudod csinálni, mert mi olyan hatalmat adunk neked!" Ez így is van, amit látok mind meg tudom csinálni és javítani. Nekik tündérországuk van. Nem tu­dom, hogy hol, ott nem voltam. Gyerekük is van. Amikor utaznak nem viszik őket magukkal. Fér­jeik is vannak, ilyenek magunkfélék. Amelyik szép azt magukkal hurcolják, és annak ott kell Olyanok mint a mi nőink. Az orruk kicsit pisze, ök Ádám és Éva leszármazottai. Ádámnak és Évának tizenkettő gyereke volt és kérdezte az Isten: „Ádám hány gyermeked van?" „Hat." Mondja: „Eljövök és megnézem! " Az Ádám gyor­san elmegy, megfonja a kosarat egy nagyot, és hat gyereket beletesz, hogy az Isten ne lássa gyere­keit. „Nos, Ádám hol vannak a gyermekeid?" „íme Istenem itt vannak!" hatot megmutat. „Nos, az a többi gyerek legyen láthatatlan!" A kosár felemelkedik a levegőbe és elmegy. Akkor ami­kor leestek beverték az orrukat, ezért tudnak ők a fellegekben járni, ezt az Isten adta nekik. Nem szabad őket szidni. Ezt nem szabad. Vezérük a legidősebb. Nem láthatja őket senki. Valamikor megmutat­koztak, akkor voltak olyan legények akik a há­zaikba vitték és feleségül vették őket. 50. Én akkor beszélek velük amikor akarok. A Simonnal is akkor beszélek amikor akarok, pe­dig ő Sellyén lakik. Mi találkozunk. Ezen a nyá­ron nagy égzengés volt és nagy eső. Pesten azt mondták hogy aszályos év lesz. Ugye hogy nem volt aszályos? No látja! Én mondtam, hogy na­gyon csapadékos lesz. Azért jég nem volt sehol. Én és a Simon nem engedtük. A Dráváért mi nem tehetünk semmit. Ezt mi nem tehetjük. A felhő­ket igen. A tündérek szépek, fehér ruhában van­nak. Ügy néz ki mint a menyasszony, úgy van ugyan úgy van felöltözve. A felhők mögött van­nak. Sokan vannak. Ezek mind nők. Fiatalok. Ök nem dolgoznak, csak énekelnek. Mindenki nem láthatja a tündéreket. Ök nem mutatkoznak meg senki előtt. Csak ilyeneknek mint amilyen én va­gyok és a Simon. Igen! A tudományt Gyűdön egy öreg embertől kaptam amikor kocsis voltam. Gyűdön, ezt én ott kaptam. Az öreg ember azt mondta, hogy vegyem át és jó lesz. Vele elmentem az erdőbe, akkor ott egy kígyó volt, vastag mint a kürt, a kígyó feküdt. „Vedd ki a kulcsot a szá­jából!" A szájában volt a kulcs. Én elvettem. „Ha megesz, megesz. Ha nem, életben maradok!" El­vettem a kulcsot és ezt a fejembe vettem. Akkor

Next

/
Thumbnails
Contents