Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Néprajztudomány - Frankovics, György: Vile-történetek a Dráva menti horvátoktól

246 FRANKOVICS GYÖRGY tamo do duda, ja glednila dole, a ja sem videla gizdavu, malu potkovicu. Jos i jedan caval bio na njoj. A ja kazem mami: „Оси uzet, pa си spravit!" Kaze mama: „Nemoj!" neka denem, gore, kad bum isla natrag onda cu nju zet. Mi smo to pogledali i isli smo natrag do toga mesta i vec potkovice nigde ni na grani, ni na zemlji, nigdi nismo nasli. Tim sem si srecu od sebe odbila, vise nikada nje nemam! 43. Moj japa isal и Siget, oped njim krava bila bolesna. Otisel je к jednem coveku koji je bil vrac, pa on kaze „Ja nemrem to vama na danu dati za mleko, nego moram cekat noc!" Kad dojde noc a to draplje macek. To divanil moj jotac. A to kaze dojde macek pa draplje, draplje. Taj covek kaze zeni „Pusti ga unutar!" — kaze zena. „Ja nejdu! Nesmijem!" „Kako da nesmijes?!" — kaze — „Nisi ga prvo puscala." — znas Sigecani onako divane ko oni koji so za Pecuvom —, ona nist, a digne se covek pa pusca. Kaze mojem japi: „Brate sam ti lezi spavat, a ja moram it na dzipu к njima. Meni doso glas ja moram it z njima!" On bil nekaki dudas. Sad oni ido. Zena mu popravila na klupi i ona je legla, a on na klup. Onda on spava tarn, a jedanput se rusci, rusi nesto — kaze — po tavanu rusi se, a zena kaze: „Sad je dosai moj covek." Moj japa se obudi. „Prijo di so vam vraca bi isal zaradsebe." „Pa ote prijatelj, tu so, malo blize, a nebojte se, nece to vas." I onda moj japa isal, a on nije videl nista. Tog macka je videl i puscal ga van i otisal macak. I vec je bilo cetiri sata, to zimi bilo. Kaze: „Ej, prijatelj ste se natrpeli zimu." „Ni bilo zima!" — kaze — „Bilo plesa bilo svaceg, bilo vina, bilo rakije, svasto, dost. Ja moram svirat njima." On nece kazat, samo da so lepe zene. Onda je moj japa docekal ranje. Onda on njemu na vuze zleval vojska i tako donel je vuze doma i doslo mleko. To moj japa znal divanit od vili. 44. Jedanput so bili dva brata. Ti so bili vredni, puno svinje so imali. Kada mladi brat ostal cuvat svinje onda nije dosai doma. Tarn и sumi je ostal, a tarn so bile vile. Jedna vila dosla к njemu kod njega lepo pevala, jako lepa bila, pa nju decko obegenel i onda nije isal doma spavat. Onda njegov brat se brinil di je on. I onda otisal za njim pogledat da dije on. Kad on tam a njegov brat sedel na panju skupa z vilom. Njegov brat viknol na njega, oni vec so imali dete, i onda vila ogledala se i rascenola dete i pol bacila decku i pol odnela sebi. 45. Nekada stari ljudi и sumi so svinje cuvali i svinje so tam zira jele, onda tak so ziveli. Onda jedan covek videl jednu zenu i to je bila vila. Covek otisal к njoj i ona njema kaze da: „Nejdi blizo к meni!" To kazala vila njemu i „Ako ti oces mené oslobodit mores me da ja ne bum vise egy gyönyörű kicsi patkót vettem észre. Még egy szög is volt rajta. Mondom az anyámnak: „Felveszem és elteszem!" Mondja az anyám: „Ne tedd!" — tegyem fel, amikor visszafelé jövünk elvihetem. Jól megnéztük hová tettem és amikor visszaértünk erre a helyre, a patkócskát sem az ágon, sem a földön nem találtuk. Ezzel elvesztettem a szerencsémet, azóta sincs! 43. Az apám Szigetvárba ment, ismét beteg lett a tehenük. Elment egy kuruzslóhoz és ő mondja: „Én ezt nappal nem tudom oda adni, hogy megjöjjön a tej, ezt csak este tudom!" Megjön az este és a kandúr karmol. Ezt az apám mesélte. És mondja megjött az este és a kandúr karmol, karmol. Ez az ember mondja a feleségének: „Engedd be!" Mondja az asszony: „Én nem megyek! Nem merek!" „Hogy hogy nem mered" — mondja. — „Előbb is beengedted!" — tudod, a szigetváriak úgy beszélnek, mint azok a Pécs mögöttiek —, ő nem tesz semmit, a férfi feláll és beengedi. Mondja az apámnak: „Testvérem, te csak feküdj le, nekem el kell mennem velük!" Ö valamilyen dudás volt. Most elmentek ők. Az asszony beágyazott neki a lócán. Ö ott alszik, egyszer csak ropog, zörög valami mondja — valami a padláson zörög és mondja az asszony: „Most érkezett meg a férjem." Az apám felébredt. „Komasszony merre van az ajtó, szükségre mennék." „Jöjjön csak komám, itt van, kicsit közelebb és ne féljen nem bántja ez magát." És akkor ment az apám, de nem látott semmit. Ezt a kandúrt látta és kiengedte, az elment. És már négy óra volt, ez télen volt. Mondja: „Komám szenvedett-e a hidegtől?" „Nem volt hideg!" — mondja — „Volt tánc, minden volt, volt bor, pálinka, minden, bőségesen. Nekem zenélnem kellett nekik." Ö nem mondja kivel volt csak azt mondja szépasszonyok voltak. Akkor az apám megvárta a reggelt. Akkor az neki a kötőfékre viaszt öntött és azt hazahozta, így megjött a tej. Ezt mesélte az apám a tündérekről. 44. Egyszer volt két testvér. Ezek gazdagok voltak, sok disznajuk volt. Amikor a fiatal öcs őrizte a disznókat, akkor nem jött haza. Ott maradt az erdőben és ott voltak a tündérek. Az egyik oda ment hozzá, szépen énekelt, nagyon szép volt és a legény megszerette és akkor nem tért haza nyugovóra. A testvére aggódott, hogy hol lehet. Utána ment. Amikor odaért látja, hogy a testvére a tündérrel egy göcsön ül. Rákiáltott, nekik már gyerekük volt, akkor a tündér körülnézett és a gyereket széttépte és a felét oda hajította, a másik felét elvitte magával. 45. Valamikor az öreg emberek disznókat őriztek, makkoltatták őket, akkor így éltek. Akkor az egyik férfi látott egy nőt és ez tündér volt. Az ember odament és ő mondja ne gyere közelebb hozzám. És ha engem fel szeretnél szabadítani, hogy ne legyek többé tündér, ezt megteheted.