Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Néprajztudomány - Zentai, Tünde: Az ormánsági „szépasszony” helye a magyar néphitben

234 2ENTAI TÜNDE is, meg eldönti az embört. Hát ezöket nevezték a régi öregök szépasszonyoknak. (Látta valaki a szépasszonyokat?) Sönki. [Kemse, Somogyi József, sz. 1892. — Mf.] 22. Akit megrontottak a boszorkányok, azt mondták, hogy: „belelépött a szépasszonyok tálikba", ilyenkor a javoshoz mentek, az meggyógyította őket. [Drávapalkonya, Kovács Dávid, szül. 1893.] 23. Délben, harangszókor nem szabad csurgásba, favágítóra, trágyadombra ülni, le kell lépni a keskeny gyalogösvényről, mert ezeken a helyeken gyülekeznek és ebédelnek a szépasszonyok, és, aki megzavarja őket, megrontják, mert a „szépasszonyok tálába lépött". Ezek megnyomorodnak, megbénulnak, szaggatás áll a lábukba, kezükbe. [Rádfalva, Szekeres József né, sz. 1891.] 24. Temetőben harangszókor nem jó lenni, mert megrontnak. [Drávacsehi, Olláry Kálmánná, szül. 1894.] 25. A szépasszonyok is olyan boszorkányfélék. „Délben nem szabad csurgásba ülni, mert megbabonálik a szépasszonyok." [Vejti, Púnak Jánosné, sz. 1888.] 26. A faluban vót, hogy valaki déli harangszókor a ganyé tetején vót, — megnémut. Vagy ha a csurgásba ült, azt megrontották, megnyomorodott. Ilyen helyeken déli harangszókor nem jó ülni, meg a favágítón se. [Okorág, Prém-Berényi Vincéné, sz. 1906.] 27. Akinek fájt a lába vagy megsántult, azt mondták rá, hogy „Belelépött a szépasszonyok tálikba". Akkor valamit meg kellött főzni, vadalma levelét, szederindát, meg borsót, abba meg kellött a lábát mosni, utána a körösztúton ki kellött önteni, úgy lehetött megszabadulni tőle. Aki abba belelépött, arra szállt a betegség. [Kémes, Hadar Jánosné, sz. 1883.] 28. Ha körösztúton tűzhelymaradék volt, mondták, hogy: „Oda ne lépj, mert megbetegszöl!" — merthogy ott főztek volna a szépasszonyok. [Kémes, Molnár Lajos, sz. 1895.] 29. A szépasszony lábat mos, abban a vízben babot főz és kiönti a keresztútnál. Aki abba belelép, keléses lesz a lába, de még a lónak is. [Tésenfa, B. Csöme János, sz. 1899.] 30. A szépasszonyok a keresztúton dobják el a fazekaikat. [Cun, Cuni Józsefné, sz. 1896.] 31. (Mit jelent ez a mondás, hogy „Belelépett a szépasszonyok tálába?") He ... He . . . Szépasszonyok tálába belelépött, hát arra is mondták, ha valamelyik asszony rávetötte szemét egy fiatalembörre, és asztán hát nem tudott hozzá közelebb férkőzni valahogyan, akkor hát az asszonyoknak vót egy ilyen babonájuk, hogy na, kereste az izét, hogy útkörösztözésnél vagy valahol, hogy ahová oda ő valamit kivetött, hogy arra az, ha rálép, azután az utánajár ő utána. Pedig hát ugye ez is csak egy babona vót. És aztán ugye, ha mégis csak sikerült neki, hogy találkoztak, és ugye közelebb jöttek egymáshoz, akkor rámondták, na azt mongya: „Ez is belelépött a szépasszonyok tálába.", most má nincs maradása mindig utána jár. Hát ilyesmi. He . . . he . . . (Kik voltak a szépasszonyok?) Hát tetszik tudni, abban az időben is akadt, akik hát ilyen kicsapongó, ugye a férje mellett is tartott magának. [Csányoszró, Rábai Gyula, sz. 1890. — Mf.] 32. (Mire mondták, hogy: „Belelépett a szépasszonyok tálába?) Hát, aki, aki főleg valami nyomorúságot kap. tt. A lábára, hogy nem tudott menni. Ugye? Me.' hisz most is vannak, hogy van ez a reuma, meg hogy meghűl erősen a lábára, és fölzsugorodik, meg mi. És hát akkor ugye azok a régiek nem hitték áztat, hogy most ez abbú kapta, hanem mindjár azt, hogy megrontották a boszorkányok, meg beleesött, meg belement a szépasszonyok tálába, meg ilyenöket. Hát ugye én má nem hittem. Abba az időbe hallottam ilyenöket, még az anyám is elhitte az ilyenöket. Hogyne! — Hogy az illető belelépött a szépasszonyok tálába, má áztat úgy értötte az illető, hogy tán ilyen valami boszorkányosféle egyénnek, annak valahogyan az útjába került, és kérömszépen az úgy megrontotta, úgy megmondva, megrontotta. [Kemse, Nagy József, sz. 1894. — Mf.] 33. Ha valaki délben fejfájással vagy gyomorfájással jött haza, azt mondták, azért van, mert pont délben jött és megzavarta a szépasszonyokat, és ezek ártottak neki. Anyám is mindig ezt mondta. [Adorjás, Simon Lajosné, sz. 1897.]