Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Helytörténet - Szödy, Szilárd: Adalékok a „magyar pozitivizmus” és a „szellemtörténetírásˇkapcsolatához a két világháború között

180 SZÖDY SZILÁRD felfogásban igencsak központi szerepet tölt be. Bárhogy állítják a magyar szellemtörténet eme teoretikusai azt, hogy a pozitivizmus egyenlő a materializmussal, az elemzés során kiderül, hogy pl. Comte éppen úgy szubjektív idealista, mint a szellemtörténet. De miért van arra szükség, hogy egyenlőségjelet tegyenek a pozitivizmus és a materializmus közé? Azért, mert kialakult az idők folyamán egy olyan nézet, mely a marxizmust a pozitivizmus egyik ágának tekinti, sőt durvábban fogalmazva, a marxizmust azonosítja a pozitivizmussal. Lássuk, mit ír e tárgyban Hóman.

4 „A materiális irányú történetkutatásnak új és döntő erejű ösztönzést adott Comte realisztikus filozófiája s a fejlődésfogalom természettudományos alkalmazása által Darwinnal és Haeckellel új erőre kapott naturalisztikus világnézet, mely a század második felében mindent elsöprő erővel vette át uralmát a gondolkodók lelkén." ,,A történelem tárgyköre ilyképpen a pozitivizmusban lényegesen megszűkült s az egyén történetirányító szerepét, kezdeményező és alkotóerejét ezer példával bizonyító politikai és szellemtörténeti jelenségek háttérbe szorultak, sőt kirekesztették a tudományos vizsgálat köréből." Ezek után Hóman elmondja a szellemtörténet egyik legnagyobb vádját a pozitivizmussal szemben: ,,Az empirizmus túlhajtása és a betűhöz való ragaszkodás nemcsak specializálta, hanem valósággal automatizálta a történelmet és megölte a történelmi szintézis lehetőségébe és jogosultságába vetett hitet." Majd gondolatmenetének koronája a következő megállapítás: ,,A pozitivizmus anyagias célkitűzéseinek konzekvenciáit a marxizmus vonta le, mikor a történelmi materializmus elméletében az egyéniség történelmi jelentőségét a szellemi tényezők fejlődésirányító szerepét teljes tagadásba vette ... A történelmi materializmusban jelentkezik legvilágosabban a pozitív irány utilitárius szempontja. E ponton lett a történetírás ismét egy napi politikai áramlat, egy párt, a kommunisztikus utópia megvalósítására törekvő szociáldemokrácia eszközévé. A marxizmus történeti célkitűzése látszólag azonos az egykorú pozitivista gazdaság és társadalomtörténelem célkitűzésével, lényege azonban a marxi értelemben vett szocializmus politikai és társadalmi rendszerének igazolására irányuló törekvés." Tehát lényegében ez is igazolja azt a nézetet, mely szerint a pozitivista filozófia ilyen értelemben igen alkalmas arra, hogy ezt támadva a marxizmust támadják. Illetve, mivel a pozitivizmus hol egyes, hol általános törvényszerűségeket vél felfedezni, (az általános-különös-egyes dialektikája helyett) valójában teljes mértékben támadható a szellemtörténet által. Csak ez a támadás nem a po4 Hóman: i. m. 14, 20—21.1. zitivizmust, hanem a marxizmust éri. És amikor a szellemtörténet úgy véli, hogy két vállra fektette a pozitivizmust, ezzel azt is véli, hogy a marxizmust semmisítette meg.

5 (Érdemes lenne megvizsgálni ezek után, hogy például Kornis — aki egyébként idézett munkájának „Történelem és világnézet. Historizmus és naturalizmus" с fejezetében nagyrészt osztja Hóman véleményét — hogyan vélekedik a történelmi materializmusról, mit idéz Marxtól és kiket citál Marxszal szemben, de ez messze vezetne. Mindössze csak ennyit: véleménye szerint a marxizmust „enyhítik" a neomarxisták : Bernstein, Adler, Mehring, Cunow.) Itt említenénk meg azt is, hogy mivel a pozitivizmus ilyenfajta értékelése általánosan elterjedt volt a két világháború között, és az is tény, hogy a „pozitivistának" nevezett történetírás éppen az okozati kapcsolatok kutatásával még mindig sokkal több valóságos történeti összefüggést volt képes feltárni, mint a szellemtörténet, a „Domanovszky iskola" alapindíttatását ilyen szempontból is jóval pozitívabbnak kell tartanunk a „hivatalos" történetírói magatartásnál. Ami a szellemtörténet keletkezését illeti, Joó Tibor ezt írja: „Köztudomású, hogy a szellemtörténeti mozgalom visszahatásként született meg a pozitivizmusra." Majd így folytatja: „A pozitivizmus azt az exaktságot akarta elérni a szellemtudományok terén is, amit a természettudományok körében sikerült biztosítania. Annál is inkább akarhatta ezt, miután naturalista monizmusa a kultúra, a történetiség alakzataiban sem látott egyebet, mint a természetiség bizonyos válfaját, a természeti erők bizonyos formáját. A pozitivizmus világnézete tehát a történetben csupán külső tényeket, felszínes motívumokat és természeti törvényszerűségeket látott, történeti módszertana pedig semmi egyebet nem kívánt és engedett meg, mint a tényeket megállapító adatok minél bőségesebb felsorolását, puszta közlését, külsőleges, bizonyos életkörök, témák szerinti vagy kronologikus csoportosítását, a legnagyobb gonddal kerülve a ,spekuláció' gyanúját is, amibe azonnal belekerült a történelemíró, ha értelmezni próbálta az anyagot, ha olyan összefüggéseket és motívumokat sejtett meg, aminőket a korábbi és későbbi tudomány szellemieknek nevezett.'^ Hóman ezzel kapcsolatosan így nyilatkozik: „A már-már lélektelen adathajhászássá fajuló részletkutatás reakciójaképpen, de ugyanez részletkutatás eredményeire alapítva, még a XIX. sz. 5 Ld. Szigeti i. m. 94. és következő lapok, Kon: i. m. 115 1.: „a marxizmus a pozitivizmus legveszélyesebb formája" — „a pozitivizmust cáfolták sokban, és kijelentették, hogy megcáfolták a marxizmust." 6 Joó Tibor: Bevezetés a szellemtörténetbe (Bp. 1935.) 8—9. 1.