Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Helytörténet - Szödy, Szilárd: Adalékok a „magyar pozitivizmus” és a „szellemtörténetírásˇkapcsolatához a két világháború között

ADALÉKOK A „MAGYAR POZITIVIZMUS" ÉS A „SZELLEMTÖRTÉNETÍRÁS" KAPCSOLATÁHOZ A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT SZÖDY SZILÁRD Egy filozófiai áramlat elfogadhatósága, vagy el nem fogadhatósága a „hivatalos" közvélemény által, minden esetben összefügg az adott osztálytársadalom belső fejlettségi fokával. Történetesen azzal, hogy az osztálytársadalom vezető osztálya mennyiben vált reakcióssá, illetve függ attól, hogy a társadalmi haladás milyen mértékben veti fel a forradalmi változás szükségességét. A kiélezett osztályharc vagy osztályösszeütközés talaján szükségszerűvé válik az uralkodó osztályok nyílt szembenállása a haladás bármiféle valós vagy vélt megnyilvánulásával. Az, hogy egy uralkodó osztály mennyiben szakít a társadalmi viszonyok oksági magyarázatával, véleményünk szerint a fokmérője annak, hogy milyen mértékben retrográd. Ez általában a XIX. század és a XX. század fordulójának táján a fejlett tőkés országokban már lejátszódott folyamat. Az imperializmus korszaka nemcsak politikai, hanem ideológiai fordulatot is jelentett a reakció irányába. Az uralkodó osztályok érdeke, hogy a társadalmat ne csak a gazdasági, hanem a természeti alaptól is elszakítva szemléljék, hogy teljes fordulatot tegyenek a kapitalizmus apologetikájának burkolt formáitól a nyílt formák vállalása felé. Ez az alapja a szellemfilozófiák megjelenésének, és annak, hogy ezek jórészt elismert „hivatalos" formában jelentkezhettek az egyes burzsoá államok ideológiai fegyvertárában. Magyarországon a szellemtörténet jelentkezése — legalábbis nyomaiban — megelőzte azt a politikai fordulatot, amely végső leszámolásra késztette a burzsoá teoretikusokat azokkal az áramlatokkal, amelyek a társadalmat gazdasági, vagy természeti alapból magyarázták, mégsem véletlen az, hogy a szellemtörténet valóban 1919 után vált „aktuálissá". A Tanácsköztársaság megdöntése utáni „nemzeti önvizsgálat" elég gyorsan eljutott oda, hogy minden olyan szellemi áramlatot, mely csak halvány lehetőséget is adott arra, hogy csírája legyen olyan eszméknek, melyek a társadalmi haladás gondolatát, a revolúció lehetőségének feltételezését tartalmazták károsnak bélyegezzen, sőt felelőssé tegyen a történtekért. Tette ezt attól függetlenül, hogy ezek a nézetek egyébként mélyen idealisták voltak-e, vagy valóban a történelmi materializmus megnyilvánulásaként jelentkeztek. Az ideológia terén bekövetkezett éles fordulat a reakció felé Magyarországon sem disztingvált, felvette a harcot minden olyan nézet, iskola, vélemény ellen, mely nem szakadt el teljesen a társadalmi valóság talajától. Ez a harc valójában a valósággá vált történelmi materializmus ellen folyt, de így „áldozata" lett a liberalizmus és az ún. „pozitivizmus" is, a polgári radikalizmus történelmi materialistának bélyegzett képviselői mellett. Mindamellett ne gondoljuk azt, hogy a szellemtörténeti módszerek és szempontok csak a Horthy-korszak hivatalos történetírásában érvényesültek, hiszen megtaláljuk ezeket a gondolatokat a népiesek és a szociáldemokraták történetfelfogásában is. De ez a tény mit sem változtat azon gondolatunkon, hogy nem véletlen az, hogy a szellemtörténet politikai tartalma éppen a Tanácsköztársaság megdöntése után válik hivatalos történetírói alapkoncepcióvá. Ez egyébként azzal is bizonyítható, hogy a szellemtörténeti újjáértékelés nyitánya: a magyar liberalizmus bírálata a proletárforradalom elleni harc szempontjából. Születésétől kezdve világosan kitapintható, hogy a szellemtörténet bár Szekfünél 1917-ben még csak módszerbeli genezisű, 1920 után már politikai indíttatásúvá válik. A szellemtörténet racionális mag nélküli mítoszt szül, és ezt a mítoszt — az újjáértékelés szempontjait — emelték később módszerré. A mítosz alapja az, hogy a fejlődés ellentéte a forradalom, a forradalom viszont egyenlő a katasztrófával. A szellemtörténet azért válik a legalkalmasabbnak ígérkező koncepcióvá, mert kiválóan alkalmas arra, hogy a problémákat megkerülje és eltüntesse, azzal, hogy „mindent a lélekből, a lélek által, és a lélekért akart magyarázni".

1 „A társadalmi jelenségek terén nincs elterjedtebb és tarthatatlanabb eljárás, mint az, hogy kiragadnak egyes tényecskéket, és példákkal játszadoznak. Példákat általánosságban felhozni semmi fáradságba sem kerül, de ennek nincs semmi jelentősége, vagy tisztán negatív jelentősége van, mert minden az egyes esetek történelmi, konkrét körülményein fordul meg. A tények, ha 1 Szigeti Józs

{

ef: A magyar szellemtörténet bírálatához, 72. 1.