Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)

Művészettörténet - Hárs, Éva: L’art de Béla Simon

pét, amelyen a fiatal művész egyenestartású, székelykalapos fejét világos színekben látjuk, főleg a sárgák és kékek dominálnak, helyenként már vastagon, anyagában is érzékelhetően felrakott festékkel. A főiskola elvégzése után Simon Béla Budapesten maradt. Kolozsvárra, s erdélyi szülőfalujába egyre ritkábban jutott el. A budapesti környezet azonban számára igazi festői élményt nem tudott nyújtani. A háború után Baranyába költözött, egy sokacok és cigányok-lakta kis faluba: Alsószentmártonba. Simon Béla elvállalta a cigány-iskola vezetését. Részesévé vált a falu életének, osztozott gondjában, bajában. A színes sokac nemzetiségi és cigány viselet, a sajátos népszokások közepette lázas alkotómunkába kezdett. A festői téma körülötte kínálkozott, egymás után készültek jobbnál-jobb festményei. A Szentmártonban töltött tíz esztendő folyamatosan érlelte művészetét. 1958-ban, Pécsett rendezett gyűjteményes kiállításán új olajfestményei közül még csak ötöt mutatott be, a harmincegy kiállított mű nagyobb része vízfestmény volt. Ám a három kitűnő portré, különösen pedig az „M.-né a Népművészet Mestere" című már teljes erejében mutatja a színeket oly érzékenyen s mégis nagy erővel használó művészt. A vízfestmények színei is megerősödtek, a régi, kedvelt sárgák mellé zöldek, kékek és vörösek tolakodtak elő. Ezek az akvarellek már a szentmártoni élet érzékeny észlelései voltak. A cigányok életéhez, sorsához művészetében is megértő érzékenységgel közeledett. E téren két festői probléma foglalkoztatta, amelynek eredményeként már ezidőben több rajzot készített. Az egyik: a cigányok új életre ébredése, a dolgos élet felé induló útjuk. Ezt a „Megindultak" с kompozíción összegezte. A másik probléma, mint festői téma a ,,cigánytemetés" volt. A színes, jajveszékelő menet, a koporsót cipelő férfiak s a körülöttük botladozó asszonyok, gyerekek csoportja. Először - 1954-ben diófapáccal vázolta fel a sokalakos kompozíciót. A festményhez csak később, 1959-ben kezdett és azután több éven át érlelte, fejlesztette. Az 1958-ban rendezett pécsi kiállítás, vagy az eddigi munka eredményének számbavétele megsokszorozta Simon Béla alkotóerejét. Rövid- három esztendő alatt újabb kitűnő festmények egész sora készült el. A rajzokban, vízfestményeken érlelt terveket olajfestményekre vitte át. E korszak egyik legszebb festménye az aranyhátterű „Cigánylányfej". A kép koloritja Simon Béla palettájának talán teljes skáláját felöleli. Alsószentmárton élete számára minden nap új festői élményt kínált. Színeinek gazdagsága főként a virágok, a lombok festésénél tobzódott. Képeinek ezek a részletei a nonfiguratív színkompozíció mértékével lennének szemlélhetők, ha a természet tárgyi valósága nem lenne mindenkor sokkal erősebben ható tényező Simon Béla festői világában. A festményt inspiráló élménynek azonban nála mindig valóságosnak kell lennie, amelyet aztán felfokoz, saját belső látása szerint változtat. 1958-60 között mintegy tizenöt festménye készült el, számos akvarell, rajz és kisebb gouache kompozíciója mellett. Ezzel lezárult életének e fontos korszaka. 1960-ban meghívták Pécsre, a Művészeti Gimnázium festő-tanári munkakörébe. Űj környezet, új életforma következett. A maga-irányította, szabadabb munkarend után nehéz volt az átállás. A tágas faluhatár, zöldlombú kertek, tarka mákvirágok helyett üvegfalú műtermet, padlásablakokra látó tetőterraszt mondhatott magáénak. A nagy műterem gyorsan tele lett a korábban festett képekkel. A bútorokat a Szentmártonból hozott színes szőttesekkel terítette le s ezután a szőttesek vöröse lett a színmérték - a falusi utca tarkaságát, a népviselet jelenlétét Simon Béla így mentette át a városi műterembe. 1960-ban rendezett pécsi kiállításával jelképesen is lezárta az alsószentmártoni korszak festészetét. Figyelte maga körül a várost s hamarosan felfedte rejtett festői értékeit. Az új festmények színeiben most már tudatosan és hivalkodóan a vörös dominált. A vörös szín a skála teljességében, a világos rózsaszíntől a mély, sötét vörösig. Mintha a többi szín csak azt a szerepet kapta volna, hogy a vörösek ragyogását, sugárzó erejét kiemelje. A vörösben tobzódás egyik legjellemzőbb alkotása a hatvanas évek elejéről a „Szőlőhegy" című képe, amelyet a Göntérről, a siklósi dombvidék szőlővel borított lejtőjéről festett. A Göntér, a szőlőhegy, Simon Béla kedves tanyája lett. Vett egy darabka földet, öreg szőlővel, kis présházzal, - s újra övé lett a szabad természet. A műveléséhez nem sokat értett, de ez nem is volt számára fontos. A présház egyszerű berendezése kellett, a fából tákolt lóca, a padlásgerendára gyűjtött apróhagyma, a szögön lógó, kopott munkakabát, fonott kosár. Minden a maga természetes primitívségében, hogy a gyermekkor elvesztett emlékeit visszahozhassa, hogy a ház körüli magasra nőtt fű és vadvirág szagát érezhesse. A városi sietéstől, órát jelző csengetéstől el-elfáradva, ide jár ki most is: festeni, pihenni, szőlőművelés ürügyén. Egyik vízfestményén megörökítette a présház kis szobácskáját: van-goghi intérieur, csikótűzhellyel, magas támlájú ággyal otthonos, meleg hangulattal. A szőlőművelő hegyi gazda alakjában új életre kelt a gyermekkori pásztoremlék. Az újabb képen az 1938-ban rajzolt „Pásztor" hármas kompozícióvá fejlődött. A hatvanas évek közepétől Simon Béla grafikáira és olajfestményeire a monumentális dekorativitás vált jellemzővé. Nagyméretű szénrajzok, majd diófapác és tus vegyes használatával megoldott rajzkompozíciók sorozata készült el, amelyek sűrű, foltokká szélesedő vonalvezetése a textilszövés térkitöltő igényét hordozta. Festményein a látott tárgy pontos megfigyelése és ábrázolása a szín és formafelbontás teljes elvontságáig jut el, ugyanakkor mégis természethű marad. Ez a megfogalmazás főként virágcsendéleteire jellemző. A legutóbbi években ismét több nagyméretű, figurális kompozíció foglalkoztatta. Portréinak sorában az 1969-ben készült Önarcképe a legsikerültebb. Kitűnő, mint jellemző portré, mint az önmegfigyelés példája. 1970-ben, hatvan esztendős korára Pécsett megrendezett gyűjteményes kiállítása számot adott életművéről,