Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)

Művészettörténet - Aknai, Tamás: A népi építőművészeti stílusváltozatainak vizsgálatához

A NÉPI ÉPÍTŐMŰVÉSZET STlLUSVALTOZATAl 297 vethető majdnem két évszázadon keresztül. A népi építkezés tipológiákban kifejeződő, alapvetően csak a klasszicizmus formáit szervesen befogadó stílusjellegét nem változtatják meg, jelezvén, hogy a felülről érkező kulturális javak tekintetében csak látszatfejlődéssel számolhatunk. A népi építkezés stílusjelenségeinek kutatásában a fő hangsúly a szerkezeti és morfológiai részleteknek a megragadására, a lakásnak, mint az életmód térbeli részének az életmóddal kapcsolatos összefüggéseire esik. A műszaki felvételek finom elemzésekhez, egyéni építésvariánsok felfedezéséhez adnak anyagot. Akkor azonban, amikor egész Európában megváltozik a parasztgazdálkodás naturális jellege, megváltozik az ezt követő jelenségek sora, az építészet is. A korábban is meglévő rendi rétegződésre, a rétegeken belüli minőségi különbségeket csak elmélyítve egy újfajta emocionális viszony jelenik meg a maga asszociációs köreivel, melyek a korábbi társulásokkal ellenkeztek. Az anyagok tiszta hangjának élménye eltűnik vagy gyengül, a tájékozódás nemcsak az életmód, hanem a kultúra lehetőségeiben is többféle lesz. Az anyagokhoz való egyetemes, egyszerű, közvetlen kapcsolat nem lehet már formája és tökéletes funkciója az új életmódoknak. A szociális feszültségek az építési megoldásokat is szétzilálják a paraszti építőkultúra helyett egy eddig ismeretlen polgári norma teszi kétértelművé a paraszt építészet autonóm jelenségeit. A szociális feszültségek archaizáláshoz vezettek, az ősi építőmódok felelevenítéséhez, a polgárosulás pedig a klasszikus hagyományokat szórta szét; a falusi építészetet is az eklektika felé vezette. Zur Forschung der Stilwandtungen der völkischen Baukunst T. AKNAI Die ungleichmässig werdende bäuerliche Gemeinschaft bleibt trotz der Gesteigerung der ständischen Gebundenheit den Leistungen des Grand-Art gegenüber empfänglich. Diese fasste sie auch gemäss eigener Fähigkeiten in den stylistischen Schichten ab - der eigenen Materie entsprechend - zu Neuem. Die sich ansässig machenden Gemeinden sind den Bauregeln des XVIII. Jahrhunderts entsprechend organisierter, die Häuser, die Heitzeinrichtungen werden sich nach der Norm richtende. Die Verwendung des Freischornsteins, die eng ineinander sich öffnenden Räume und die Herausbildung der Diele in der Mitte des XIX. Jahrhunderts bedeuten die ersten unter stylistische Analyse einbeziehbare - auch qualitative Elemente enthaltende Formen. Die Anäherungs-Methode der Ikonologie sieht auch scharfen Unterschiede zwischen „ex solidis materialibus" und „provisoria" oder in den Übergangen der ständischen und religiösen Unterschiede und Wiedersprechungen deren Ausdrücke. Vom kultursoziologischem Gesichtspunt aus verwandelt sich das in das Dorfbild sich anpassende Gebäudeteil die Fassade in dem Platz der Status-Representation welche der Schichtung folgte, während die Diele als eine aus dem Grand-Art herabsteigende: die völkische Abänderung, die Kollonade erwählt das Gebäude aus dem gemeinwesentlichem Durchschnitt heraus und zeigt als erstes in der völkischen Kultur im Bauen als in solcher Richtung tendierenden Mehranspruch der Gesellschaft. Der Weg welcher von den oft wirklich nicht in stylistischer Reinlichkeit erscheinenden Kollonaden der ungarländischen Diele, von Burgschlösser, von Herrenhäuser, von Klöster zu den bäuerlichen, kleinadeligen Bauten-Lösungen führt, ist äusserst weitverzweigt und verborgen. Die Entwicklung der bäuerlichen Bautechnik, die Konstruktion-Fertigkeit, der weitkreisige Informationstausch in der „unteren" Kultur hat auch stylistisch-wertige Gestaltungen zur Folge gehabt. Die beigeschlossenen Bilder sind Beweise zu diesem Vorgange.