Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)
Néprajztudomány - Knézy, Judit: A Bencsik fazekascsalád története
266 KNÉZY JUDIT így csak Bencsik István maradt a mesterségben a családból, sőt fia, ifj. Bencsik István, aki 1926-ban született, fokozatosan egyre nagyobb részt vállalt a munkából. 1941-től mint inas, később, mint segéd. Mesterlevelet Szegeden 1960. május 25-én szerzett csak. A felszabadulás után 1952—53-tól apa és fia belépett a Kaposvári Agyagiparos Ktsz-be. A megindulás igen nehéz volt, a régi fazekasok szerszámaival kezdtek el dolgozni. Ekkor derült ki, milyen keveset tudtak áldozni az utóbbi 20—30 évben szerszámaik kicserélésére, berendezésük korszerűsítésére a kisiparosok. Egy-két éven belül teljesen új szerszámokat kellett beszerezni, mert a régiek a nagyobb ütemű termelés miatt hasznavehetetlenekké váltak. A fazekasok nagyobb része vidékről járt be, magasak voltak a normák mennyiségi és minőségi tekintetben is. A legcsekélyebb hibával selejtnek nyilvánították az árut. A kezdeti nehézségekhez hozzátartozott még az is, hogy állandó ráfizetéssel dolgozott a szövetkezet. E kezdeti nehézségek miatt többen elkeseredtek, így Bencsikék is, akik Hedrehelyről jártak be, s így 1954. január 30-án többen kiléptek a szövetkezetből. 1963-ig Hedrehelyen magánkisiparosként működtek, majd jobb piacozási lehetőség Szigetvárra hívta őket, ott telepedtek le. A megváltozott viszonyok többet követelnek a mai magániparosoktól is. Többet kell érteniök az adminisztrációhoz. Ifj. Bencsik István mesterlevele szerzésekor e vonalon is meg kellett, hogy mutassa képességeit. E munkát most is ő végzi a családban, de természetesen végzi a könyvelést, árkalkulációt, és a fazekasság munkájának minden fázisát is. Lányukat, fiúkat művészeti gimnáziumba szánják, ha nem is maradnának a mesterségben, mentsenek meg valamit az otthon tapasztalt művészetből. II. NÉHÁNY GONDOLAT A SOMOGY MEGYEI FAZEKASSÁGRÓL Bencsikék családjának működése a fazekasság hanyatlásának időszakára esik. Érdekes elgondolkozni azon, hogy a nagyapának Bencsik Józsefnek nem sikerült Szigetváron elhelyezkednie — viszont Kaposvárra, Hedrehelyre csalogatták, ezeken a helyeken XIX. sz, végén volt még lehetősége. Pedig Szigetvárnak a XIX. sz. közepén virágzott még a fazekassága. Szigetvár a törökdúlás idején is fontos ipari központ volt, hiszen a környék iparosai a várban kerestek védelmet. De később is megtartja iparosközpont jellegét. Közel volt a Dél-Dunántúl legfontosabb piacához, Pécshez. 1700-ban a szabók, 1701-ben a csizmadiák 22 kaptak szabadalomlevelet. Jóval később 1776-ban a szíjgyártók, szűcsök és üvegesek céhe, 23 1805-ben pedig vegyescéh alakult. 24 A vegyescéhben nem szerepeltek fazekasok. Viszont létüket ilyen fontos iparosközpontban nem lehet tagadni, hiszen a parasztság edénykészletének nagyobb részét a XIX. sz. végéig a cserépből levők tették ki. A XIX. sz. közepéről a katolikus egyházi anyakönyvek 25 szépszámú fazekascsaládról tesznek említést. 1818. és 32. között az anyakönyvek jelölik ugyan, hogy jobbágyról, nemesről, vagy mesteremberről van-e szó, de nem jelzik, hogy milyen iparos. A későbbiekben a fazekas, gelencsér és gölöncsér kifejezések váltják egymást. A bejegyzők nem használják következetesen a kifejezéseket. Valószínűleg nem a mesterség két specifikus ágáról van szó, hanem a hivatalos „fazekas" és a helybeli népi „gelencsér, gölöncsér"^ megjelölések keveredéséről. Viszont lehetett specializálódás a nagyobb műhelyekben — kályhás főző- és tartó-, tároló edények stb., tálak készítésére, Juhanek Gáspárral kapcsolatban két ízben található a „fehér Edényes" jelzés. 27 Ez más díszítési technikával, pl. fehér földfesték és valószínűleg ónmázzal dolgozó iparosra utal, szemben a „paraszt"- edényesekkel, akik ólommázzal dolgoznak, színesítésre leginkább rézoxidot, vasoxidot alkalmaznak. A szigetvári fazekasságra vonatkozó céhes iratokkal nem találkoztunk, így csak az anyakönyvek adataira szorítkozhatunk. Ezek alapján 1833-ból tíz működő fazekasról tudunk 27 1833 és 42. között 25-ről, közülük 6 mesterről, és a már említett Juhanek Gáspár fehéredényesről. 1833—50. között 32 fazekasról történik említés. Közülük folyamatosan Szigetváron tartózkodhattak, mivel nevűk többször is szerepel — Gregorits Mátyás fazekasmester (+1842) és azonos nevű fia, Lovrekovics Mátyás, Vörös János (+1851, 77 éves korában), Zedlár Márton fazekasmester, Rodek György, Liszkovarecz József fazekasmester, Kemény József, Main Mihály és fia, Liszkoverecz Mihály mester, Kollovits József, Krivarits Mihály. 1850. és 60. között 17 fazekas22 Valentényi Gáspár: Somogy megyei céhek. Szekszárd, 1909. 23. p. 23 Valentényi i. m. 31, 32. p. 24 Valentényi i. m. 43. p. 25 Szigetvári katolikus anyakönyvek, K. Á. L. 26 Somogyban a helybéli fazekas mestereket „gölöncsér"-nek, a Vas megyei („fősőországi") mestereket, mivel nagyobb többségben főzőfazekakat hoztak a megyébe, „fazekasoknak" nevezte a nép. 27 Szigetvári katolikus születési anyakönyvi kivonat. 1833. 52. bejegyzés és 1837. szül anyakönyvi kivonat 42. bejegyzés.
