Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)
Helytörténet - Kováts, Valéria: Török hódoltsági épület Szigetváron
TÖRÖK HÓDOLTSÁGKORI ÉPÜLET SZIGETVARON 179 s ez a katonaságnál még fokozódik. A kis épület felső helyisége kisebb őrségnek valóban szolgálhatott volna szálláshelyül. Ennek nem maga az épület, hanem az épület helye mond ellent, amely a város déli és keleti kapujához egyaránt távol volt, s nem nyújtott jó rálátást a déli környékre. A helyszínrajz szerint a kis török épület a külvárosban állott, közel a török lakta városhoz. Közvetlenül a Siklós felé haladó út mellett nem nagy távolságra a Kanizsa, valamint Pécs felé kiépített utaktól. Az épület alsó helyisége feltehetően raktárhelyiség lehetett, s a felső helyisége szállóhelyiség. Az épület kétszintes megosztása, raktárhelyiség, szálláshelyiség, s az utóbbiban a különböző eszközök elhelyezésére szolgáló falifülkék arra engednek következtetni, hogy a kis épület a Szigetváron megfordulók, idegenek, kereskedők szálláshelye, vagyis karavánszeráj, — hán — lehetett. Hasonló épülettípust Bulgáriából ismerünk. (24. kép). Ennek feljáró része csaknem teljesen azonos a szigetvári épülettel, csak maga az épület jóval nagyobb alapterületet foglal el. 115 A különböző vidékek ősi karavánszeráj, valamint hán épülettípusát nem kereshetjük Magyarországon a XVI—XVII-ik században, a keleti vidékektől teljesen elütő egymáshoz közeleső városok, más típusú kereskedelmi életében. 116 A keleti formák115 P. Mijatev: Weltliche Bautätigkeit. 63—82. p. Acta Históriáé Artium. Tom. XIV. Fase. 1—2. 1968. Archeven: i. m. 756—788. p. 1178. 1192. 1194—1197. kép. Fekete i. m. 415—416. p. Foerk 11—13. p. 116 A hanok-, karavánszerájok nagyságára vonatkozóan többször találunk Evlia Cselebinél említést a déli, balkáni vidék leírásánál. A magyar területeknél csak számbaveszi, de egyetlen épületet sem ír le, nyilván egyik sem volt jelentős. I. 416. 456. 479. p. II. 315. 416. p. 24. kép. „öreg han" Szilisztrából (Fotó Mijatev után) tói elütő, bár azokból kiindult épülettípusokat találunk a Balkánnak egykori hódoltságkori területén, Jugoszláviában és Bulgáriában. 117 Feltételezésünk szerint a fennmaradt kis épülethez még több fából készült épületrész tartozhatott, melyeknek ma már nyoma veszett. Lehetséges, hogy a visszafoglalás előtti időszakban már leégtek, s így csak a karavánszeráj, hán épületének legjobban megépített főépülete vészelte át a visszafoglalás időszakát. Feltételezésünk szerint a meglévő épület földszinti helyisége raktári célokat szolgálhatott, s az emeleti közös szállóhelyiségben az idegenek kisebb, értékesebb málnájukkal együtt a fal mentén aludtak. A kis épület nagyobb területtel együtt biztonságosan megépített kerítéssel lehetett ellátva, s itt S2:ínek, fészerek, itatókutak, kocsikat és állatokat befogadó helyiségek lehettek, ha nem is pontosan olyan elrendezésben, mint ahogy a Balkánon fennmaradt karavánszeráj oknál és hánoknál látható. 118 Evlia Cselebi szigetvári város leírásánál említ egy fogadót. 119 Lehetséges, hogy e fogadó valóban a város területén állt, s később Evlia Cselebi szigetvári látogatása után, tehát 1664 után készült el ez a másik, a külvárosi fogadó. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Evlia Cselebi is; tévedhetett, mint ahogy ezt több város esetében kimutatták, — sa város felsorolt épületeinél tett említést a külvárosban álló épületről. Bár határozott bizonyítékaink nincsenek ennek a kis épületnek, a karavánszeráj rendeltetésére — határozottsággal csak azt állíthatjuk, hogy a lakóházak típusához közeláll. Feltételezésünket nyomatékosabbá tette, az épület közelében 1968-ban feltárt négy hódoltságkori itató kút, továbbá az, hogy 1969-ben az, épülettől néhány méterre vastag kőfal töredék került elő az út csatornamunkái során. Magyarországon kívüli területen feltételezzük, hogy a Bástya utcai hódoltságkori épülethez hasonló épületek még állnak. Erre vonatkozóan csak akkor tudunk végleges választ adni, s csak akkor tudjuk az épület egykori rendeltetését véglegesen, határozottan megválaszolni, ha a mindennapi élet e szerényebb típusú építészeti alkotásairól is jelennek meg publikációk. 117 Archeven i. m.: 416—418. p. Fekete: 415. p. 118 P. Mijatev. i. m. 63—82. p. 119 Evlia Cselebi i. m.