Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Régészet - Bándi, G.–Kovács, T.: Adatok Dél-Magyarország bronzkorának történetéhez. (A Szeremle-csoport)

(A SZEREMLE CSOPORT) 109 Igen kevés közvetlen adat áll azonban rendelkezésünkre a Kárpát-medence déli részén, — a kulturális egységként is körülhatárolható — zsinórtechnikás díszítésű leletek keltezésére.

42 A szakirodalomban hozzáférhető leletek alapján nem ismerünk olyan adatokat, amelyek arra utalnának, hogy a zsinórdíszítésű leleteket, — ezen a területen, — a Reinecke В B2 periódust megelőző időre lehetne keltezni. Ilyen összefüggésben tehát különös jelentőséget kaphatnak a Siklóson, hiteles körülmények között felszínre került zsinórdíszítéses leletek. Ezek természetesen egyelőre nem kezelhetők perdöntő bizonyítékként, sokkal inkább olyan forrásanyagnak tarthatók, amelyek megengedik bizonyos történeti következtetések felvázolását. A Siklóson feltárt telep, jelenségekben és leletanyagban egyaránt jól szétválasztható korábbi szintje, a Kárpát-medencében a Reinecke В Bl—2 periódus fordulója körüli időben letelepült halomsíros népesség telepei közé tartozik. E szint leletanyagának összetétele, egészében megfelel azon hasonló korú DNy-szlovákiai,3 illetve egyéb dunántúli halomsíros leleteknek/

14 melyek a kultúra letelepedését egyértelműen bizonyítják e viszonylag nagy területen. A telepen számos gödör leletanyagának összetétele azt mutatja, hogy a halomsíros kultúra, a mészbetétes kerámia népe, dél-dunántúli csoportjára telepedett rá e területen.

45 A siklósi telep adatai alapján valószínűnek látszik, hogy a zsinórdíszítésű leletek tehát, a halomsíros kultúra ÉNy-DK-irányú támadása nyomán juthattak a Dél-dunántúlra (Kölesd, Siklós). Feltételezzük, hogy a halomsíros hódítást közvetlen megelőzően DNy-Szlovákiában és a Dunántúl ÉNy-i részén élt népesség (A. Tocik: korai kárpáti halomsíros kultúra) egy része, e támadás következtében, — s nem korábban, — jutott el a Dél42 Belegis — Trbuhovic, V., Starinar 11 (I960) 163—., Ilandza — Marijanski, M., Rad VOJV. Muz. 6 (1957) 5—., Beograd—Karaburma — Hansel, В., i. m. 134, 136—137. 43 Sándorfi, N., AÉ 16 (1896) 109—., Tocik, A., Fontes Arch, Pragenses 7 (1964) 3—63. 44 Mithay, S., i. m. 24—, Kuzsinszky, В., A Balaton környékének archeológiája (Bp. 1920) 8, 9, 206 stb., Récsey, V., AÉ 12 (1892) 344—345—., Vö. a 2. jegyzet dunántúli lelőhelyeivel. 45 Amennyiben a siklósi telep és a csúzai (Suza) temető adatait továbbiak is megerősítik, úgy a körösi kincslelet elrejtése ezzel az eseménnyel hozható összefüggésbe. Hampel, J., A bronzkor emlékei Magyarhonban II (1892) 71., Mozsolics, A., Bronzefunde ... i. m. 124., 145. Dunántúlra, illetve a Dráva—Száva közötti területre.

46 E közvetett genetikus kapcsolatnak, — ilyen összefüggésben, — nem mond ellent az a tény sem, hogy a két terület közötti (a Dunántúlon), ma még elenyésző számban ismerünk zsinórtechnikás díszítésű leleteket. A leletek kevés száma inkább a halomsíros betelepülés konkrét irányának (irányainak) meghatározását nehezíti meg, elsősorban a Délvidék felé. Ezzel kapcsolatban említést érdemel az a kétségtelen tény, hogy a fémleletek alapján biztosan korainak meghatározható Szeged-környéki halomsíros temetkezések (Kiskundorozsma, Szeged—Bogárzó

B stb),

47 egyetlen zsinórdíszítésű edényt sem tartalmaznak.

48 A DNy-szlovákiai népesség egy részének délre kerülését ebben az irányban egyébként a Szeremle-csoport topográfiai helyzete is valószínűtlenné teszi. Sokkal inkább gondolhatunk egy Kapos-völgy—DélDunántúl—Szerémség útvonalra. Egy esetleges nyugat-dunántúli (Zala—Rinya-völgy) útvonal feltételezésére jelenleg semmi adatunk sincs. Mindezen adatok és lehetőségek megerősítik N. Tasié véleményét, aki egy önálló kulturális egységbe foglalva tárgyalta annak a népcsoportnak telepeit és temetőit, amelynek kerámiáján jellemző díszítőelemek a zsinórtechnikás vonalkötegek.

49 Ugyanakkor, — adatainkra támaszkodva, — nem értünk egyet az N. Tasié által síkvidéki urnasíros kultúrának nevezett népcsoport etnogenezisével és kialakulási idejének általa feltételezett időpontjával. Véleményünk szerint a halomsíros kultúra támadása következtében a DNy-Szlovákiában 46 A zsinórdíszítésű edények mellett az irodalomban többször idézett ún. magyarádi típusú tölcséresnyakú edények délvidéki előfordulása, szintén ezzel az eseménnyel magyarázható. Vö.: Hansel, В., i. m. 227. lelőhelyfelsorolás és irodalom., — Ebben az Összefüggésben fontos

; hogy a rákospalotai edénylelet egy másik típusa (Vö.: Schreiber, R., i. m. 49., 1. kép. 6.. 50.) szintén előfordul a DrávaSzáva közötti területen. E típusok előkerülését, távol, a törzsterülettől, nehéz lenne valamilyen „kapcsolattal" magyarázni. Itt említjük meg a keltező értékű kéthelyi urnasírt (Kaposvár, Múzeum,). A Reinecke В B2 periódusnak megfelelő időre keltezhető urnában kerültek elő a magyarádi jellegű tölcséres szájú korsók. 47 Vö.: 2. jegyzet 18, 33, 45, 46. lelőhelyeivel. 48 Gödöllőről ismerünk, — halomsíros töredékekkel együtt, — egy zsinórtechnikás vonalköteggel díszített urna nyaktöredékét (MNM, Bp.). A Dunától keletre eső területen ez az egyetlen ilyen lelet. Vö. : Kovács, T., FA 17 (1965) 65—., Va., AÉ 93 (1966) 159—, 49 Tasié, N., i. m. 25—.