Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Régészet - Bándy, Gábor: A dunántúli mészbetétes edények népének kelet-magyarországi kapcsolatai

MÉSZBETÉTES EDÉNYEK 89 hetővé válik, hogy a hatvani kultúra területén miért hiányzik az északdunántúli leletanyag.

76 Mivel a déldunántúli csoport keletmagyarországi kapcsolatainak legtávolabbi ágát lehet a kutatás mai szintjén a legbiztosabban meghatározni, mint időrendi, mint kulturális vonatkozásban, ebből a pontból kell visszagöngyölíteni a kapcsolatok vonalát a délalföldi leletek felé. A Gyulavarsándi, illetve Szőreg-perjámosi-kulturák területein található 8, dél-dunántúli leleteket tartalmazó lelőhely értékeléséhez több pontos rétegtani adatot ismerünk. A Békés-Várdombon és a hozzátartozó külső telepen egyaránt a legalsó gyulavarsándi, még hatvani darabokat is tartalmazó rétegből kerültek elő leleteink. Ezt az időszakot képviselik a battonyai temető 69. szórthamvasztásos, a 46. és 60. csontvázas ritusú sírjai is, amelyekben ugyancsak dél-dunántúli eredetű karámia került elő. A pécskai Nagysánc XII. leletcsoportjában talált déli típusú bögre időrendi helyzete is e kérdéses korszakra utal. Az altalajtól számított 1,6—2 méter közötti réteget a szőregi csoport életének derekán lahatták. A Szőreg-C és Deszk-A temetőkben hitelesen előkerült darabok helyzete is alátámasztja azt a feltevést tehát, hogy a déldunántúli csoport Tisza-vidéki kapcsolata egy meghatározott időszakra korlátozható és iránya délről-észak felé haladt. Mivel a szőregi csoport területén ismerünk észak-dunántúli eredetű leleteket, valószínűnek látszik, hogy ebben az időszakban, e két nép között sem állhatott fenn semmiféle kapcsolat. A gyulavarsándi kultúra telepein előkerült észak-dunántúli tárgyak kivétel nélkül és pontosan meghatározhatóan, jóval fiatalabb időszakhoz kapcsolhatók és egészen más viszonylatban értékelhetők. A Dél-dunántúl és a Tisza-vidék kapcsolatainak összekötő szálait a Duna—Tisza közben ma még csak igen homályosan ismerjük. Talán nem állunk messze a valósághoz, ha Tisza-vidékre vezető kereskedelmi utat a Sió-torkolat és a mohácsi-sziget jó átkelőhelyeitől K- és ÉK-felé, annak a mindössze négy vatyai lelőhelynek vonalán feltételezzük, ahol a kultúra déli peremterületén dél-dunántúli leletek is előkerültek (Hajós-Hild, Kiskunhalas-városi faiskola, IzsákKormos és Ladánybene.) E négy lelőhely kapcsán kell a vatyai-kultúra helyzetét megvizsgálni a Ny—K-i kapcsolatok oldaláról. A déli és észak-dunántúli leletek előzetes topográfiai rendezésénél említettük, hogy az előbbi népesség leletei e négy peremterületi adattól eltekintve, a vatyai kultúra Duna—Tisza közi centrumában ismeretlenek. A kultúra területén ezzel 76 G. Bandi., Alba Regia 4/5 (1963—64) 65—., Ua., Adatok a mészbetétes edények népe északdunántúli csoportjának történetéhez. JPMÉ. 1967. lm Druck. szemben, vatyai leáetegyüttesekben 23 helyen kerültek elő az észak-dunántúli csoport tipikus készítményei. E lelőhelyek időrendi csoportosítása adja meg a Dunántúl és Kelet-Magyarország itt vizsgált kapcsolatainak második, igen lényeges fogódzópontját. A lelőhelyek tárgyi anyagának, a közvetlen és közvetett stratigráfiai adatoknak értékelése alapján ugyanis 11 együttest, — észak-dunántúli kerámiával, — a vatyai kultúra régebbi időszakához kell sorolni. Közülük Gomba-Várhegyen hatvani réteget követő korai vatyai anyagban fordul elő észak-dunántúli lelet. A Kiskőrös-Gépállomáson feltárt temető sírjai, a Szigetszentmiklós-kisapostagi csoport telepét metszették. így a 4. sír mészbetétes tálja pontos időszakot jelez. Ügy látszik, hogy ezen lelőhelyek alapján beszélhetünk, az észak-dunántúli csoport, elsősorban veszprémi-medencéből kiinduló, keleti kapcsolatainak kibontakozásáról, amely csak a vatyai kultúrát érintette. A mezőföldi nagy vatyai telepek alsó rétegeinek északdunántúli mészbetétes előfordulásai még azt is sejtetik, hogy a két kultúra kapcsolatainak súlya lényegében ekkor még a Dunántúlon maradt.

77 A vatyai kultúra Dk-i határállomásai tehát csak mint а К—ÉK-felé vezető kereskedelmi utak érintői kerültek kapcsolatba a déldunántúli mészbetétes kerámia készítőivel. Ez az útvonal volt más vonatkozásban a szőregi és gerjeni-csoport, illetve a szőregi és a vatyai népesség érintkezésének területe is a középső bronzkor keztetétől.

78 Időben összehasonlítva a dél-dunántúli csoport nagykiterjedésű Szőreg—Gyulavarsán d— Hatvan-i kultúrák felé kibontakozó kapcsolatait a lényegesen jelentéktelenebb északpannonvatyai érintkezéssel, teljesen megegyező adatokat kapunk. A dunántúli mészbetétes kerámia népének kelet-magyarországi kapcsolatait vizsgálva tehát, a lelőhelyek egy részénél megállapítható időrendi és kulturális rendszer bontakozott ki. A konklúzió a következő: A középső bronzkor első felében, — kb. ie. 1650—1500 között, — a dunántúli mészbetétes edények népének elsősorban déli csoportja teremtett és tartott fenn kapcsolatokat a Tiszavidék földműves kultúráival. Ez a kontaktus minden bizonnyal fontos szála volt a két tájegység általános érintkezésének, amelyeknek csak bizonyos jelzői lehettek a vizsgálatra igen alkalmas mészbetétes kerámia leletek. Használhatóságuk a kapcsolatok meglétének, irányának és rendszerének, valamint időbeli határainak, 77 uo., Ezen adat a feldolgozás alatt álló újabb földvárásatások anyagára támaszkodik. Régészeti anyag a székesfehérvári múzeumban. 78 G. Bandi., Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (Szeged, 1964—65) 39—47.