Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Muzeológia - Dankó, Imre: A sellyei talpasház rekonstrukció

A SELLYEI TALPASHÁZ REKONSTRUKCIÓ 325 9. kép: A kész ház hátsó vége. Foto: Dankó Imre. Az így felépített ormánysági tapasház, bár hasonló favázas házak általánosan ismertek, a régi Qrmányság jellegzetes háza volt. Formájában, beosztásában, anyagában és technológiájában a múlt század hatvanas éveit, azaz a száz évvel ezelőtti földrajzi, települési, gazdasági- és társadalmi viszonyokat tükrözi. Településileg úgy, hogy a vízjárta Ormányságban a házak apró magaslatakon, vízjárástól mentes helyeken települtek. Sokszor a vízmentes hely kicsisége, szűk volta miatt szinte porta, udvar nélkül, zsúfoltan. Építőanyagban úgy, hogy az akkor még meglevő mocsári erdők óriási fáit bőkezűen, majdnem tobzódva használták fel. Technológiában pedig azzal, hogy egyszerűen, a korabeli faluközösség technikai fejlettségi fokán építették, úgy, hogy szinte minden az építkezéssel járó munkát el tudtak végeztetni a családdal vagy a faluközösséggel. Beleértve a ma iparos munkának minősülő kevés kovácsés inkább ács, mint asztalosmunkát is. Ez jellemezte különben, a gazdasági viszonyokat is. Társadalmilag pedig úgy tükrözi építményünk a korabeli állapotokat, hogy azokra a patriarchális viszonyokra utal, amiben az egy szobába, egy konyhába és egy kamrába zárt családközösség élt. Művelődéisileg a mázolt földpadló, az egyszeres apró ablakok és főleg az úgynevezett füstös konyha az árulkodó, valamint az a körülmény, hogy házunk a szó legszorosabb értelmében háromosztatú. A három helység között közvetlen közlekedés nincsen, mindhárom külön ajtóval a tornácról közelíthető meg. Figyelemre méltó részlet a konyha kétrészes ajtaja, amely arra szolgált, hogy hűvös időben az ajtó első felének behajtásával kevesebb hideg menjen a konyhába és hogy természetesen némi fény is legyen. Érdekesek a tornácoszlopok, egyszerű darulábszerkezetükkel, fűrészelt díszekkel. 10. kép: A ház kamra felöli vége. Foto: Dankó Imre. A ház legjellemzőbb része a tűzhely. A selylyei rekonstrukció is nagy gondot fordított rá. A sok ellentétes tapasztalat, információ figyelmen kívül hagyásával az építők a Kiss Géza műrajzban rögzített kemencéjét építették föl a szobában és egy kevésbé sikerült kemencés nyílttűzhely et a konyhában. Különben a konyhában érezhető leginkább az épületrészek közti aránytalanság. A konyha túl szélesre sikerült, s a beépített kemencét kénytelenek voltak ehhez az aránytalansághoz viszonyítani. A ház belsejét Mándoki László és Zentai János muzeológusok rendezték be egyrészt cfriss gyűjtésből származó berendezési tárgyakkal. A házban elhelyezett tárgyak tekintélyes része a pécsi Janus Pannonius Múzeumból származik. A berendezés hiteles, korhű (XIX. század közepe) és helyi. A házzal együtt nagyszerű együttest alkot. Olyat, amiből tanulni lehet, amiben gyönyörködni lehet. Ez az építmény, a sellyei ormánysági talpas ház, Baranya első szabadtéri néprajzi múzeuma. Megépítésével sok tapasztalathoz jutottunk s több olyan kérdés vetődött föl, vált számunkra ismeretessé, amelyekre a Déldunántúli Szabadtéri Néprajzi Múzeum felépítésénél már felelnünk kell, fel kell használnunk. Módszertanilag volt tanulságos számunkra ez a rekonstrukció, mert egyrészt felvetette mindazt a kérdést, ami szabadtéri néprajzi múzeumok létesítésénél, fenntartásánál felvetődhet, másrészt pedig azért, mert építményünk minden hibája, minden vitatható mozzanata ellenére is jól mutatja a múltat, megfelelően illusztrálja a hagyományos, tehát az ipari-technikai forradalom előtti Ormányság népéletét." 2 Balassa M. Iván: A Göcseji Falumúzeum. Ethnographia LXXX. (1969.) 1. 121—126.