Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)
Helytörténet - Tóth, Tibor: A juhtartás szabályozása a mernyei uradalomban
JUHTARTÄS MERNYÉN 257 rendelkezés így szólt: „Annyi pár ember állíttatik be az úsztatóba, ahány abba könnyen elfér. Mindegyik pár embernek egy birka adatik, egyik ezt lábainál fogva háttal a vízbe buktattya, az után hol egyik, hol másik oldalra fordítva ide s tova lóbállya, amidőn az alatt a másik egyik kézzel fejét tartya, másikkal pedig a gyapjú szálait előre, s vissza simogattya, (de nem nyomja, kevésbé pedig tépdeli), míg nem érzi annak tökéletes elválását, és az össze szőtt fürteknek felbontakozását, akkor a birka kézből kibocsáj tátik, hogy úszva az áztatóbul mennyen ki. E munka alatt annyi víz folydogáljon az úsztatóban, hogy az egy magasságon maradjon, és az ki pótoltassék, amit a birkák gyapjújukban ki visznek." Az áztatóból kikerülő állatokat ezután napra állították, míg az először vízbe engedett 50—100 juhot még egyszer — most már szabadon — átúsztatták a csatornán. Miután ez is megtörtént, öblítéspróbát tettek. Ez úgy történt, hogy a legpiszkosabb állatok közül párat kiválasztottak, és ezeket lábuknál fogva tiszta vizes kádba lóbálták. Ha a gyapjú hamar fehéredett, akkor nem áztatták újra, ellenkező esetben az állatokat ismét beterelték a vízbe. Az öblítés ugyanott történt, ahol az áztatás, de előzetesen gondosan kitisztították a csatornát. Míg az első fázis nagyjából állóvízben zajlott le, addig az öblítésnél egy zsiliprendszerrel állandóan áramoltatták a vizet, és a birkákat most a víz folyásával szemben terelték a csatormába. A sorrend most is ugyanaz volt, mint az előbbi. Az öblítést aztán addig folytatták, amíg a gyapjú a kívánt tisztaságot el nem érte. Az így megfürdetett állatokat gyöpös, vagy szalmával behintett napos helyre hajtották vagy közeli, pormentes legelőre terelték. Éjszakára bőven megalmozott, tágas istállóban helyezték el a megfürdetett állatokat. Ahol nem állt rendelkezésre elzárt úsztató, ott az egész eljárás némiképp másként zajlott le. Ilyen helyeken az áztatást szüretelő kádakban végezték. Előzetesen itt is beépítettek egy lyukacsos deszkát, hogy a szenny leülepedhessen. Az áztatás ezután már a fenti módon zajlott le. A kád nagyságától függően 2—3 pár ember beleállt, a vízbe és birkát a fenti módon kezelte. Ezután az áztatás után, szabad, természetes vízben addig úsztatták az állatokat, amíg a kívánt gyapjú-tisztaságot el nem érték. Miután kellő számú birka úsztatása megtörtént, néhány napi várakozás után kezdődött a nyír és. 1816-ig kétszer nyírték a birkákat, ettől kezdve azonban az évenkénti egyszeri nyírést vezették be. 6 '' A nyíirés nagy szakértelmet kívánó munkáját általában a környező falvak birkatartó gazdái végezték darabbérben. 63 A munkákhoz általában nem sok embert vettek fel »mert ha túl sok a nyírő, néni lehet elegendőképpen felvigyázni«. A imunka alapvető követelménye volt, hogy a gyapjút az állatról egy darabban kellett levenni, kivéve a láb, has és fejgyapjút, amelyet külön gyűjtöttek. A többit a korábbi osztályzatnak megfelelően szortírozták, majd összegöngyölítve zsákokba tömték. Ez az értékesítés — a nehéz útviszonyok miatt — általában helyből történt, így a nyírésre és a gyapjú zsákbatömésére általában az érdeklődő kereskedő vagy megbízottjának jelenlétében került sor. * * * A fentiekben megpróbáltuk felvázolni a mernyei uradalom által folytatott juhtenyésztési gyakorlat leglényegesebbnek tűnő jegyeit. Az elemzés során nem volt célunk az, hogy a juhtenyésztéssel, mint egyik legjelentősebb és legjellemzőbb üzemággal kapcsolatos valamennyi üzemtani, gazdasági- és társadalomtörténeti összefüggést megvizsgáljunk. Mindössze arra törekedtünk, hogy a juhtartással összefüggő mindennapi technikai fogásokat szedjük csokorba úgy, ahogy azt a két sokszor hivatkozott alapforrásunk lehetővé tette. A munka során természetesen — ahol lehetőség nyílt rá — az elméleti követelményeket igyekeztünk a gyakorlattal és a korabeli szakirodalommal is szembesíteni, ezt a munkát azonban a teljesség igénye nélkül végeztük el. Mindezek ellenére azonban úgy érezzük, hogy nagyjából sikerült azokat a kereteket felvázolnunk, amelyek között — azokat a szükséglet szerint tágítva— az uradalom később országszerte híressé vált juhászata kifejlődhetett. 64 Szentiványi, im. 229. 1. 63 L. Mernyei urad. ltára. Officiosa. 1770—1852. 1809-ben a birkanyírók darabonként 1 krajcárt kaptak.
