Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Zentai, János: Két adat Ormánság népének régi életéből. Almabor és almaecet készítés – Külü

198 ZENTAI JÁNOS A világítás-technika fejlődése következtében olajat már régóta nem ütnek Ormánságban, az őslakosság pedig református lévén, böjtjei nem voltak, így főzéshez olajat szinte egyáltalán nem használt, tehát olajra szükség itt nem volt. A gyári, kézi- sőt gépi hajtású darálók elterjedésével kukoricakását, melyet a fehér-hurka* készítésénél még ma is használnak, valamint a kiscsibék takarmányozására, már e darálókkal készítették, sőt ugyanígy a paprikát is ezekkel dolgozták fel. Természetesen így azután a kezdetleges kölyü — amely az emberi erőt amúgy is túlságosan igénybe vette — már teljesen idejét múlttá vált, így el is tűnt. Erdélyből van adatunk (SCHMIDT: p. 62—63.), hogy kallózáshoz vízierővel is hajthatták, de az Ormánság területén ez ismeretlen volt, s mára bizonyára ott is időszerűtlenné vált. Ismeretes volt az egész Ormánságban és használt egy ehhez hasonló szerkezetű kendertörő eszköz a tupa, zupa, külü néven. Az Ormánság területén, tudomásunk szeriint Kémesen működött legtovább a paprikakülü, ez kb. két évvel ezelőtt (1966) szűnt meg. Erről álljon itt néhány alábbi adat. A készülék az udvan végében állott. Föléje valami szin-féle épületet húztak, — vályogoszlop4ábakon cseréptető. (A használat megszűntével az épületet lebontották.) A készülék: két párhuzamos, vízszintes gerenda, egyik végükön egy rövid keresztgerendával összekötve. A gerendák másik vége egy kocka alakú fatömbbe van erősítve. Ebbe a fakockába (egyszerű tus* Ez a jellegzetes ormánsági hurkaféleség úgy készül, hogy hosszúra vágott zsíros hús-szeletet engednek a vastag-bélbe s körülötte kukoricakásával töltik meg a belet. így főzik ki. Itt ma is kedvelt étel. kó) van egy 25 cm, átmérőjű, mintegy 30 cm mély, homorú fenekű lyuk. A két gerenda közepe táján, egyszerűen meghajlított vaslapból csapágy. Ebben fekszik meg, illetve forog az ütőgerenda két facsapja. A gerenda lyuk feletti része kifúrva, ebbe egy vasalt végű facsap átütve, beleékelve. Meghajtása következőképp történt. A dolgozó egyik lábával a keretgerendára állt, másik lábával rálépve az ütőgerenda végére, ez által lenyomta azt; ezután lábát felemelte mire a gerenda — mivel az ellenkező vége nehezebb, hiszen így van beállítva — rázuhan a mozsár-részre, a kalapács a lyukba. A dolgozó a felemelt lábávail még rúg is az ütőgerenda csapágyon túli részén, ezáltal is növelve az ütőerőt. A madzagra felfűzött és napon szárított paprikát törés előtt, kenyérsütés után, kemencében még jobban megszárogatják, hogy jól törhető legyen. A megszárított füzéreket egészben beleteszik a kölyü vájatába; 2—3 füzért egyszerre. Néhány rá/ütés után kiveszik a füzért, a madzagon rajtamaradt csutkával, s ezt eldobják. Ezután Ifoiytatják a most már csak tisztán paprika, — persze a közékerült magjával együtt-való törését. Időközönként a lyukban lévő töretét megkeverik, hogy egyenletesen porladjon. Amikor egy bizonyos ideig már törték, egy hosszú nyelű fakanállal kimerik, egy szitán átrostálják, a durva törmeléket visszateszik, és folytatják a törést. Ezt addig csinálják, míg az egész megtört olyan apróra, hogy átment a szitán. Amíg a paprikát kiszedik, illetve beteszik, a törőgerendát egy bottal kitámasztják. Egyszeri berakásnak a megtörése jó félórát vett igénybe. Ebből kb. 1/2 liter tört paprikát kaptak. A készülék használatáért díjat adtak a tulajdonosnak, bizonyos részt a megtört paprikából. Ez inem volt meghatározott mennyiség, pl. ha egy liter körüli volt, akkor kettő evőkanállal, ha egy egész zsák paprikahüvelyet tört ímeg valaki, ami vagy fél napi munkát igényelt, akkor esetleg egy liter volt a »vám«. Szaporcán egy adatközlő — kinek gyermekkorában családjának szintén volt paprikatörője — elmondása szerint lényegében szintén így történt a paprikatörés. Náluk a kétláb-hajtás szerint dolgoztak. A tököt takarmányozása előtt fel szokták darabolni. Ilyenkor kiszedték a magját, amit napon megszárítottak. Törés előtt sütőkemencében ezt is jól megszárogatták. A megtört magból ezután olajat főztek. (A leírtakat a mellékelt képek segítségével igyekeztünk szemléletesebbé tenni.)