Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Bosnyák, Sándor: A moldvai csángók mondáiból

A MOLDVAI CSÁNGÓK MONDÁIBÓL 179 futni — aszongya —, s akkor a hátát simogassa az ember — aszongya —, akkor foly a tej a hátából — asszongya. —• Én nem mertem, hogy mind az egész kezemvei odanyúljak — aszongya —, csak két ujjamval simogattam kicsit — aszongya —, de féltem tölle. Hát az használ. Monták az öregasszonyok, hogy simogassam meg jól, mer az használ, torokfájástól meggyógyít. Máris György 39. Az elcserélt gyermek. Vót egy asszony. Ott lakott az erdő széjibe. Faluszéjibe vót, de az erdőhöz közelebb vót. Annak vót egy kisgyereke. Az el kellett menynyen messze vízér. Az erdő széjibe vót egy forrás, oda kellett mennyen. A kisgyereket otthon hattá. Mikor szépen hazament ő, hát a gyerek nem az ő gyereke, ki van cselérve a gyerek. Fereszti a gyereket, hát a gyereknek sem a keze nem jó, sem a lába nem jó. Iteti seggre, hát nem ül seggen, csak roskadott essze. — Jaj Istenem, mi van evvel a gyermekvei? Mi van evvel a gyermekvei? Há mikor nézi egy hónapra, két hónapra, hát a gyerek nem az ő gyereke. Csak a feje ép s a lábai, kezei vékonyak vótak. Mikor panaszkodott, hát asz monták az asszonyok, hogy hát ki van cserélve. Akkor ő monta: —• Vajon mikor lehetett ez kicserélve? Akkor monta az asszon: — Jaj, addig vót ez — asz mongya —, míg vízért jártam, mikor hazamentem — aszongya —, akkor az én gyerekem elcserélték, hát én ismertem, hogy se nem beszél úgy, ahogy vót, se nem hasonlít úgy, ahogy vót azelőtt. Jakab Istvánné 40. A forgószél. A forgószél ment. Ment a forgószél és ez az ember, ő es ment az úton. de ment a forgószél es. És a forgószél hát ment neki. ö belevette a faragó baltáját abba a forgószélbe. Hát a forgószél elment, de a baltát nem találta meg többet sehol. Na akkor eljött az üdő, hogy elment az egyik szomszéggyához, hát ott vót a balta. Asz mongya: — Hát te szomszéd — aszongya —, hát enyém a balta — aszongya —, az én baltám. — Igen — aszongya —, hotyha belém vákta vóna akkor, mikor belém dopta — aszongya — a baltát — aszongya —, akkor maga most nem lenne — aszongya. És akkor visszaatta a baltát, de ő többet nem dobott semmit a forgószélbe. Máris György 41. Az esőcsináló ember. Hát vót nálunk egy ember és az az ember mekkapott egy könyvet. Jó nagy könyv vót, de az a könyv — visszafelé kellett olvasni. És б abból lemásolta, olyan kis papírokra, csinált könyvet magának és járt a falun ide-oda, asz monta, hogy ő megőrzi a kösséget a jégtől, a területet. Akkor, hát aki akart fizetni neki, fizetett, aki nem fizetett, nem fizetett, ugye. Eccer én es bementem a korcsomába, a szomszéd faluba, bejött ő es. Asz mongya, hogy — ki ad neki egy fél liter bort? Nagy meleg vót, pont délbe, monták a misét a templomba. Hát nem adott senki neki bort. Hát én fijatal vótam, mondom: — Adok én egy fél liter bort. — Aggyon — mondom a korcsomárosnak — fél liter bort. — Igya meg. Meg is itta az az ember a fél liter bort. Kivett a zsebiből egy papirt, elkezdett mondani, mondani, mondani, és hát lássuk, hogy a templom felett, ott jön egy nagy felhő. Jön, jön, jön, jön. De közbe mekfeketedett az a felhő. — Na — aszongya — lássák — aszongya —, ez jégvei jön, jégvei jön ez az eső — aszongya —, de — aszongya — én elhárítom. Elkezdett szaladni ki a szöllőhegyekbe. Addig szaladgált, eljött egy nagy záporeső. Olyan zápor vót, hogy ment a víz a falun mindenhol. Hát akkor ő a mezőn vót. Mikor visszajött, akkor tiszta vizes vót, hát teljesen ugye, meleg vót, ingbe, gatyába vót. S akkor visszajött. — Na lássák emberek olyan szükség vót akkor az esőre, mint most es, sokáig nem esett, lássák — aszongya — meg tudom csinálni — aszongya. Dehát sokan hittek benne, sokan nem. Máris György 42. A tudós juhász. Mentek az úton ilyen fuvarosok. Mentek az úton a fuvarosok, megálltak közel ott a mezőn, megláttak sok birkát, aszongya: — Itten megállunk, megvacsorázunk. Hát akkor elment egyik s fejni keszte a derékszeget a kocsin, fejni és mekfejt egy vödör tejet. Amikor fejt egy vödör tejet: — Na — asz mongya — most vagyorázzunk. Akkor a birkák elkesztek bőgni. De a juhász es nem vót rest, lekapta a csupjáját a hátáról, ekeszte verni bottal. Mikor ekeszte verni bottal, akkor ászt az illetőt, az úgy hempergődzött a fődön. — Segiccsetek — aszongya — mer ütnek ímeg, ütnek meg. Amíg verte,, addig ez es forgott mindig, hogy — má ütnek meg — aszongya. De mikor asztán a juhász es elhagyta, hogy nem verte a csupjáját, akkor annyiba maratt. Máris György