Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Bosnyák, Sándor: A moldvai csángók mondáiból

176 BOSNYÁK SÁNDOR S valahogyan megmentődött telle. így járt az én leányom, Ilona. Jakabné monta észt a történetet, mett e való vót, me nekem es panaszkodott a leányom. Jakab Istvánné 29. Az asszony mekkísértése. Vannak nők és nagyon sokat búsulnak, s akkor azok mekkísértik férjik képibe. A férje meg van halva, vagy valami, akkor mekkísérti a férje képibe, olyan es történt. Űgy történt, hogy hazament, hogy hát a férje, s nem bírt mentődni meg. Olyan vót, mint a férje, s mindig jött, de olyan vót a lába, mint egy lójé, s mindig ment. Akkor hát nagyon merész vót az édesapja, ászt monta, hogy: — Ne fejj semmitől, este — aszongya — majd idejön — aszongya — lefekszik, akkor dugd el a csizmáját. Mer csizmába vót. — Dugd el a csizmáját — aszongya. Mikor ők mentek be, három-négy ember, akkor ott benn vót. Felugrott az ágyból, nem taláta a csizmáját, mer el vót dugva. S akkor olyan vót, egész szobába, hogy hát egész tűz lett, s úgy esszepiszkította az egész szobát, hogy olyan büdös vót, hogy nem tuttak bemenni. S akkor így megmentődött az az asszony a lidérctől, többet nem jött. Dávid Illésné 30. A nagy öregasszon. Véllem es így történt, me engemet es sokat nyomtak. Mikor az elősszöri gyermekemvei a betegágyamba vótam, gyerekágyba, akkor imájus hónapja vót. Anyósamval vótam. Az öregasszonval egy szobába ilaktunk, egy helyen. Akkor az öregasszon elment kapálni. Engemet ott hagyott s csak háromnapos betegágybeli vótam. A gyerekágyba. Akkor az ajtók ki vótak szépen nyitva. A kisgyerek sírt, sírt. Tisztába tettem, melléjem tettem, de sírt a gyerek. De úgy, akkor úgy jöt nekem, hogy egy álom reajött a szememre, hogy aluggyak. Me nem tuttam alunni hosszú éjen a gyermekvei, mer nagyon sírt. Mikor a szemem húnyam össze, akkor csak egy nagy öregasszon — a faluba lakott — s annak a képibe, hát csak keresztül nyúl rejtam, de úgy megnyomott, hogy az eszem szinte elment. Mikor én a szememet kinyitottam,, a kezemvei kaptáim utána, akkor csak az ágy alá bébútt, az ágy auá. Lekondorodott s bébutt az ágy alá. De megismertem, hogy milyen öregasszon vót, ki vót az az öregasszon. Akkor én úgy megjettem, hogy felszöktem s vettem a kicsit az ölembe, s akkor a kerteken keresztül bementem a cógorasszonyomhoz, panaszkottam, hogy mi csinált, mi történt véllem. Akkor asz monta, ne féljek semmit. Mett csak az ő képibe vót, az öregasszonnak. S ne búsuljak, mett hát nem csinál semmit többet nekem, csak imádkojzam s ine maraggyak egyedül magamra. Oszt egyedül én se marattam magamra többet. Az öregasszont nem engettem el sehova, meddig vaj két hétre fel nem jovultam, hogy meg es gyógyultam. Osztán nem ment el az öregasszon mellűlem. Többet osztán nem történt véllem. Jakab Istvánné 31. A szokállas öregember. E vót egy történet. Van nekem egy testvérem, ez es egy történet. Egy vasárnap reggel, hát mentek a templomba s aszonta az asszonya, hogy mennyen el a templomba. S aszonta — ő nem megyén el, me nagyon fáratt, mennyen e

1 az asszonya. Jó van. Az asszon elment a templomba. De messze laktak a templomtól. Ö otthon maratt magára. Akkor ü lefekütt az ágyba, hanyatt. A két kézit betette a feje alá. Ott gondolkozgat. Eccer hát nyílik az ajtó. Há beállott egy öregember. Nagy fejér szokálla eddig. Elment az ágyához a testvéremnek és mekfokta a lábát, hogy a lába el vót nyútva. Aszongya: — Te ide figyejj! Hallod-e? Még elmaracc a templomból vagy eccer? Akkor a testvérem monta: — Nem. — Mé nem mentél a templomba? Aszongya : — Fáratt vótam. — Fogadod, hogy elmensz a templomba? Akkor asz monta a testvérem: — Igen. Háromszor mekkérdeszte : — Fogadod, hogy elmensz a templomba? — Igen. — Fogadod, hogy nem maradsz el a templomból soha többet? — Igen. — Na, ha így fogadod — aszongya —, akkor többet nem jövök el. De ha el nem mész a templomba, akkor tudd meg, hogy eljövök még ide. Akkor szépen visszament az ajtón. Kinyitotta az ajtót, szépen becsukta s elment ki. Akkor a testvérem felkét, úgy megijedett. Kapta magát s — a templom felé laktak apámék, az édesapja neki es, me nekem testvérem — addig ment. Mikor ment, még a templomból nem vót kijőve. Csak apám vót odahaza. — Mi van te? Mi van te? Mett csak úgy hajonfejen, úgy, ahogy vót. Aszongya: — Ügy megijettem apám, ne mi történt velem — aszongya. — Várom vissza Ilonát —