Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)
Helytörténet - Parádi, Nándor: Két XVI. századi török miniatúra a mohácsi csata jelenlétével
KÉT TÖRÖK MINIATŰRA 179 halomiba rakott levágott fejek jelképezik a török győzelmét. A 'csatáiban résztvevő török had azonos tagozódása mindkét miniiaturán, azt a feltevést ébreszti bennünk, hogy a Hünernáme mohácsi ábrázolását is hitelesnek fogadjuk el. Mielőtt ebben a kérdésiben véleményt mondanánk, a. minia'turán látlhaitó viseletét 'és fegyverzetet vizsgáljuk meg.' Első pillantásra szembetűnik a két hadsereg egymástól különböző fegyverzete. A lóháton ülő szpáhilk fején csúcsos sisakot, turbánt vagy fezhez hasonló föveget látunk, amelyeiknek egy részét forgóba erősített tollllalk ékítenek, öltözetük mentéből, hosszúkiás, 'bő nadrágból vagy sodranypánicélból áll. Bal kezükben vagy a válluknál a felső testüket védő kerek formájú, ritkáin az egyik felső sarkánál csúcsban végződő pajzsot figyelhetünk meg. A szpáhik fegyverzete ezenkívül lófairklas, egészen hosszúnyelű kúpjából, derekukon övire erősített szablyából és fcegezből áll, s ebből csúcsukkal nyílvesszők állnak ki. A lovaik haltán könnyű típusú nyergekét látunk, amelyekhez díszes nyeregtakaró tartozik. Lábukat szélestalpú kengyelben tartják. A szultán körül álló és az: ábrázolás jobb felső részébein előremyonnuló gyalogos janicsárokon a szpáhikéval egyező, fezhez hasonló föveget látunk. Öltözetük térdigórő hosszúkás .mentéből és bő nadrágból áll. A bal felső részén álló janicsárok bal vállukon puskáit tartanak, övjükről szablya és lőportairtó függ le. A szultán környezetében álló janicsiárolknál a szablya 'mellett bal vállukra akasztott íjat láthattunk. Az egyik ágyú mellett álló tüzér ruházatta a janicsárokéval egyezik, de a fején széles, kissé laposfarmájű, a szélén egymással szemben bevágott föveg van. Az ágyú mellett lőporos hordót figyelhetünk meg. A magyar lovasság fegyverzete és öltözete az előbbiekben ismertetett törökökétől észirevehetősen különbözik. Egész testüket vértezet borítja, sisakjukat a fej középtengelyében éles gerinc tagdíja. Sisakjuk rostélyát valószínűleg a, küzdelem hevében húzták fel. Kezükben egyenes pengéjű karddal vagy ívelt szablyával hadakoznak. Az egyik, lovas harcos kezében, a felső sarkán csúcsban végződő huszár tárcsapajzsot tart. A miimáturán látható magyarokat — a törökök könnyű fegyverzetével szemiben — lényegében nehéz fegyverzetű páncélos lovasságnak mutatja ibe. Ábrázolásunk fegyvereit összehasonlítva a Dselálzáde Musztafa miniáturáján levőkkel, kiderül, hogy mindkettőn nagyrészt azonos fegyvereket találunk. Külíönibség (köztük főleg abban fedezhető fel, hogy a Hünernáménál a törökök fegyvereit részletesebben ábrázolták. így — többek köBÖtt — Dselálzáde Muszitafániái a szultánt körülvevő janicsároknál fegyvereket nem találunk, ennél viszont szablyát és íjat figyelhetünk meg. A fegyverek formájáról megállapíthatjuk, hogy a mliniiaiturák készítésével egyidőben használt, a XV. század végéről és a XVI. századiból származó fegyverekhez hasonlítanak. A két mohácsi csataábrázolás készítési idejének kérdésében arra következtethetünk, hogy a Hünernáme miniatiuráija Dselálzáde Miusztafa eredetijiéhez viszonyítva mintegy 2(5—30 évvel később készült. Részletes vizsgálatukból és öszszehasonliításiuktból, de főként egyezésükből (mint pl. а török sereg hadrendje) kitűnt, hogy a Hünernáme iminiaturáján is az egykori valósággal egyező helyzetet ábrázolták, s éppen ezért — a készítésük ideje közti eltérés ellenére is — hitelles ábrázolásinak fogadhatjuk el. Ehhez meg kell még említenünk, hogy a Hünernámie mlinia,turáinalk készítője, Musavvíiir Oszmán aligha volt szemtanúja a mohácsi csatiának, de annyi mindenesetre bizonyos, hogy a történeti eseményeket, a törlők sereg felállását a harcban, a csata történetét és valószínűleg a csata ábrázolásait is jól ismerte. Érdekes, de nem. véletlen jelenségnek tártjuk, hogy a mohácsi csata mindkét hiteles ábrázolása török történeti mű iminiaturáján maradt fenn. Ez érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy a vesztes, menekülésre kényszerült magyar hadnak még lehetősége sem maradt arra, hogy ábrázolást készítsenek róla, ide annál inkább a győztes törököknek, akik nagy előszeretettel és ikedvvel írták le és örökítették meg a szultán győztes hadjáratait. A XVI. századi magyar történet tragikus eseményeit, a három részre szakadt és hadsziintérré vált ország pusztulását, a törökök kegyetlenkedéseit, a hadjáratok fontosabb mozzanatait, végváraikat és azoík ostromát több ábrázolás őrizte meg, amelyeik a török hódításon kívüleső területen készülték. Ezzel szemben a magyar történettel kapcsolatos török, ábrázolások a hazai kutatás előtt csaknem teljesen ismeretlenek voltaik. Az utóbbi években közzétett magyar vonatkozású török miiniaiturákkia! XVI. századi ábrázolásaink örvendetes módon gyarapodtak 16 . Jelentőségüket csak fokozza az a körülmény, hogy egy részük olyan történeti eseményt örökített meg, amelynek képes ábrázolása a kutatás előtt mtmid10 The Chester Beatty Library. A Catalogue of the Turkish Manuscripts and Miniatures by V. Minorsky. With an introduction by the late J. V. S. Wilkinson (Dublin 1958) 19., 8, 10. t.; ifj. Fehér G., Művészet 7 (11966) 9. szám. 2—'5.; Szigetvári Emlékkönyv. Szerk. Ruzsós Lajos (Bp. 1966) 5.6—67.; Kováts V., A szigetvári Zrínyi Miklós Múzeum kiállításai. A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 10. (Pécs 1966) 19, 21. kép.; Dankó I., Ismeretlen török kép Gyula váráról. (Gyula 1966)
