Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Természettudomány - Gebhardt, Antal: A Mecsek hegység állatvilágának térbeli elterjedése élőhelyek szerint

A MÉCSEK HEGYSÉG ÁLLATVILÁGA là illetőleg változatot ismerünk. A iRrotelsomia hun­gairiea = Stenasellus bungaricus, Niphargus leo­polieinsis molnári, N. foreli gebhairdti és a Bathy­nella chappuisi fajok az Abaligeti barlangiban, a Protelsonia = Stenasellus ihungaricus v. robus­tus., a N. molnári fajok padig a 'Mániái barlang­ban terjedtek el. A felsorolt vak rákok azonban nemcsak barlangokban élnek, mert egyes fajok bőséges példányszáma található a Mecsek egy­mástól viszonylag messze eső völgyeiben feltörő karsztos forrásokban is, jeléül annak, hogy a szóban lévő rákok egyrésze a hegység karsztviz­rendszerében mindenütt elterjedt. így pld. 1955 augusztus havában a Máinifai barlang közelében a Mély völgy karsztvízéből élőkerült vak rák: a Microcharon aiűheronibis faj, ugyancsak több év­százezredes földboriténeti múltra tekint vissza. Az ikerszelvényes scklábúak közül három olyan faj él az Abaligeti barlangban, melyet ott fedeztek fel. A Humgarasoma bokori Venh. egyetlen nős­tény példányát néh. Bokor Elemér találta s azt meghatározás céljából K. W. Veirhoeflfnek küld­te el, aki abban nemcsak új fajt* haneim egyút­tal új nemet is ismert fel. K. W. Verhoeffnek azt a feltevését, hogy a Hungarosoma Bokori ki­zár óilag az Abaligeti barlang őshonos állata, Lok­sa Imire 1959. évben a Vimdormya szőllős község­től északnyugati irányiban eső Kovács-begy kör­nyékén végzett terepvizsgálatai megcáfolták, mert az Abaligeti barlang sajátjakónt ismert Diplopoda-t ott a felszínen, a bársasHkőrises erdő­ben is (megtalálta. A faj legközelebbi rokona (Macrochaeurna sauteri) Japánban él. Az Ordbainosoima (Brachybainosoma) hunga­ricum Verh., első példányait ugyancsak Bokor Elemér, továbbá Dudich Endre lés szerző erősen korhadó, igen nedves deszkadarabokról ismétel­ten számos példányban gyűjtötte. A legutóbbi évekig az Abaligeti barlang őshonos állataként és a nem első 'magyar képviselőjeként szerepelt. Időközben azonban a Kőszegi-hegységben is gyűjtötték, 1959-ben pedig iLoksa Imire a Kovács­hegy környékéin a »Vad-tó« füzes partján nagy tömegben találba. A Mecsekben a barlangon kí­vül a Tubesen és a Dömiörkapu környékén bo­korerdőben is él. A Braohydesrnus troglofoius Daday első pél­dányait az Abaligeti barlangban Pável János ta­lálta s az általa gyűjtött példányok alapján a fajt Daday Jenő 18894>en írta le. Egyike a bar­lang legkorábban, felismert állatának. Bár színe fehér, vagy szürkésfehér és vak az- állat, még­sem tekinthető kizárólagos barlanglakénak, mert szerző 1956. telén a diömörkapui imészsziklák tö­vében felhalmozódott növényi korhadékból, hó alól, a felszínen is jelentékeny példányszá/mban gyűjtötte. A Tübesen is előfordul. Figyelembe véve föld alatti életmódját, feltehető, hogy az állat csak a téli-koraitavaszi aszpektusihan jön a felszínre, egyébként azonban a sziklák hasadé­kaiban, vagy a föld alatt rejtett életmódot foly­tat. Rokonai a Balkánon terjedtek el. A hegység víziatkái közül a StygOhydrocarus fairkasi Szál. a 'tudományra is új felfedezés. Ezt a fájt a Máinifai barlang közelében a Melegmányi völgyben ugyancsak karszbos üregek vízéből gyűjtötték. A másik ugyanonnan előlkerült rend­kívül jellegzetes vak víziatka a Soldanellonyx dhappuiisi Walt. Az utóbbi faj Svájc alpesi bar­langjaiból és Szt. Gotthardt közelében, az 1800 m magasságban lévő Ritom-tóbói ismeretes. A Mecsek 'mindkét nagyobb barlangjábaín egy­egy őshonos csigaffaj is él. A Paladlilhiopsis hun­garica Soós az Abaligeti-, a P. gebharditi Wagn. faj pedig a Mánfai barlangban terjedt el, de megtalálhatók azok a hegység más karszbos te­rületén felszínre törő forrásokban is. Elterjedé­sük a Keleti-Alpoktól kiindulva a Karszton, Bosznián, Heroegoívinán és Bulgária északi ré^­szeim keresztül egészen Kis-Ázsiáig nyomon kö­vethető. A Kárpát-imedenoében a Mecsek bar­langjaiban élő két fajon kívül kettő a bihari hegyvidékről, egy az Északkeleti-Kárpátokból, egy pedig Horvátországból vált ismeretessé. A Mecsek-hegység őshonos faunájának állat­földrajzi elemzésével kapcsolatban önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy imi az oka, egyrészt annak, hogy ezeknek az állatoknak túlnyomó ré­sze csak a Mecsek barlangjaiban él, — másrészt, hogy legközelebbi rokonaikat imáért választja el tőlük hatalmas távolság. A felvetett kérdésre az elfogadható feleletet a geológiai múltba való be­tekintés adja meg. Minden jel ugyanis arra mu­tat, hogy ezeknek az állatoknak jelentékeny ré­sze a jégkorszakban a periglaciális Európában és Ázsiáiban a külszínen is elterjedt és csak a pleistooén végén, — a hőmérséklet tartós emel­kedésével — kezdődött ímeg vándorlásuk a föld­alatti vizekbe és a magas hegységek felé. A köz­beeső területeken az éghajlat megváltozása a fauna olyan arányú kipusztulását eredményezte, hogy az ősi, — általánosain elterjedt állatok kö­zül csak azok az ellenálló (fajok maradhattak életben, melyek elszigetelten megtalálták élet­feltételüket és megfelelő szervezeti változással alkalmazkodni tudtak. Ez a folyamat napjainkban sincs másként, merít például ugyanahhoz a fajhoz tartozó lep­kének más a, külső habitusa, ha hernyója, vagy (bábja száraz síkságon és más, ha a párás, nedves Alpokban, — imás, ha 'hideg és más, ha meleg környezetben, fejlődött ki. VI. A Mecsek hegység állatföldrajzi helyzete A Mecsek-hegység jelentéktelen kiterjedésére, valamint az ismert állatfajok aránylag kevés szá­mára való figyelemmel ima még korai volna az egyes faunaelemek éles állatföldrajzi határvona-

Next

/
Thumbnails
Contents