Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Természettudomány - Gebhardt, Antal: A Mecsek hegység állatvilágának térbeli elterjedése élőhelyek szerint

A MÉCSEK HEGYSÉG ÁLLATVILÁGA là illetőleg változatot ismerünk. A iRrotelsomia hungairiea = Stenasellus bungaricus, Niphargus leopolieinsis molnári, N. foreli gebhairdti és a Bathynella chappuisi fajok az Abaligeti barlangiban, a Protelsonia = Stenasellus ihungaricus v. robustus., a N. molnári fajok padig a 'Mániái barlangban terjedtek el. A felsorolt vak rákok azonban nemcsak barlangokban élnek, mert egyes fajok bőséges példányszáma található a Mecsek egymástól viszonylag messze eső völgyeiben feltörő karsztos forrásokban is, jeléül annak, hogy a szóban lévő rákok egyrésze a hegység karsztvizrendszerében mindenütt elterjedt. így pld. 1955 augusztus havában a Máinifai barlang közelében a Mély völgy karsztvízéből élőkerült vak rák: a Microcharon aiűheronibis faj, ugyancsak több évszázezredes földboriténeti múltra tekint vissza. Az ikerszelvényes scklábúak közül három olyan faj él az Abaligeti barlangban, melyet ott fedeztek fel. A Humgarasoma bokori Venh. egyetlen nőstény példányát néh. Bokor Elemér találta s azt meghatározás céljából K. W. Veirhoeflfnek küldte el, aki abban nemcsak új fajt* haneim egyúttal új nemet is ismert fel. K. W. Verhoeffnek azt a feltevését, hogy a Hungarosoma Bokori kizár óilag az Abaligeti barlang őshonos állata, Loksa Imire 1959. évben a Vimdormya szőllős községtől északnyugati irányiban eső Kovács-begy környékén végzett terepvizsgálatai megcáfolták, mert az Abaligeti barlang sajátjakónt ismert Diplopoda-t ott a felszínen, a bársasHkőrises erdőben is (megtalálta. A faj legközelebbi rokona (Macrochaeurna sauteri) Japánban él. Az Ordbainosoima (Brachybainosoma) hungaricum Verh., első példányait ugyancsak Bokor Elemér, továbbá Dudich Endre lés szerző erősen korhadó, igen nedves deszkadarabokról ismételten számos példányban gyűjtötte. A legutóbbi évekig az Abaligeti barlang őshonos állataként és a nem első 'magyar képviselőjeként szerepelt. Időközben azonban a Kőszegi-hegységben is gyűjtötték, 1959-ben pedig iLoksa Imire a Kovácshegy környékéin a »Vad-tó« füzes partján nagy tömegben találba. A Mecsekben a barlangon kívül a Tubesen és a Dömiörkapu környékén bokorerdőben is él. A Braohydesrnus troglofoius Daday első példányait az Abaligeti barlangban Pável János találta s az általa gyűjtött példányok alapján a fajt Daday Jenő 18894>en írta le. Egyike a barlang legkorábban, felismert állatának. Bár színe fehér, vagy szürkésfehér és vak az- állat, mégsem tekinthető kizárólagos barlanglakénak, mert szerző 1956. telén a diömörkapui imészsziklák tövében felhalmozódott növényi korhadékból, hó alól, a felszínen is jelentékeny példányszá/mban gyűjtötte. A Tübesen is előfordul. Figyelembe véve föld alatti életmódját, feltehető, hogy az állat csak a téli-koraitavaszi aszpektusihan jön a felszínre, egyébként azonban a sziklák hasadékaiban, vagy a föld alatt rejtett életmódot folytat. Rokonai a Balkánon terjedtek el. A hegység víziatkái közül a StygOhydrocarus fairkasi Szál. a 'tudományra is új felfedezés. Ezt a fájt a Máinifai barlang közelében a Melegmányi völgyben ugyancsak karszbos üregek vízéből gyűjtötték. A másik ugyanonnan előlkerült rendkívül jellegzetes vak víziatka a Soldanellonyx dhappuiisi Walt. Az utóbbi faj Svájc alpesi barlangjaiból és Szt. Gotthardt közelében, az 1800 m magasságban lévő Ritom-tóbói ismeretes. A Mecsek 'mindkét nagyobb barlangjábaín egyegy őshonos csigaffaj is él. A Paladlilhiopsis hungarica Soós az Abaligeti-, a P. gebharditi Wagn. faj pedig a Mánfai barlangban terjedt el, de megtalálhatók azok a hegység más karszbos területén felszínre törő forrásokban is. Elterjedésük a Keleti-Alpoktól kiindulva a Karszton, Bosznián, Heroegoívinán és Bulgária északi ré^szeim keresztül egészen Kis-Ázsiáig nyomon követhető. A Kárpát-imedenoében a Mecsek barlangjaiban élő két fajon kívül kettő a bihari hegyvidékről, egy az Északkeleti-Kárpátokból, egy pedig Horvátországból vált ismeretessé. A Mecsek-hegység őshonos faunájának állatföldrajzi elemzésével kapcsolatban önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy imi az oka, egyrészt annak, hogy ezeknek az állatoknak túlnyomó része csak a Mecsek barlangjaiban él, — másrészt, hogy legközelebbi rokonaikat imáért választja el tőlük hatalmas távolság. A felvetett kérdésre az elfogadható feleletet a geológiai múltba való betekintés adja meg. Minden jel ugyanis arra mutat, hogy ezeknek az állatoknak jelentékeny része a jégkorszakban a periglaciális Európában és Ázsiáiban a külszínen is elterjedt és csak a pleistooén végén, — a hőmérséklet tartós emelkedésével — kezdődött ímeg vándorlásuk a földalatti vizekbe és a magas hegységek felé. A közbeeső területeken az éghajlat megváltozása a fauna olyan arányú kipusztulását eredményezte, hogy az ősi, — általánosain elterjedt állatok közül csak azok az ellenálló (fajok maradhattak életben, melyek elszigetelten megtalálták életfeltételüket és megfelelő szervezeti változással alkalmazkodni tudtak. Ez a folyamat napjainkban sincs másként, merít például ugyanahhoz a fajhoz tartozó lepkének más a, külső habitusa, ha hernyója, vagy (bábja száraz síkságon és más, ha a párás, nedves Alpokban, — imás, ha 'hideg és más, ha meleg környezetben, fejlődött ki. VI. A Mecsek hegység állatföldrajzi helyzete A Mecsek-hegység jelentéktelen kiterjedésére, valamint az ismert állatfajok aránylag kevés számára való figyelemmel ima még korai volna az egyes faunaelemek éles állatföldrajzi határvona-