Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)

Természettudomány - Gebhardt, Antal: A Mecsek hegység állatvilága II.

A MECSEK HEGYSÉG ÁLLATVILÁGA IL ÍZELTLÁBÚAK (Arthropoda): RÁKOK (Crustacea), SOKLÁBÜAK (Myriopoda) GEBHARDT ANTAL Törzsfejlődési szempontból az ízeltlábú állatok (Arthropoda) a gyűrűsférgekkel állanak legközelebbi kapcsolatban. Fajokban az állatvilág legnépesebb törzse, mert az ismert állatoknak több mint a fele — klb. egy millió faj — ízeltlábú. Változatos alakjuk, egymástól eltérő táplálék- és környezetigényük teszi számukra lehetővé, hogy az egész földön elterjedtek. A legkülönbözőbb természetű és összetételű vizek felületén és annak mélységeiben, a talaj felszínéin és mélyebb rétegeiben, barlangokban, sivatagokban és az örök jég hazájában mindenhol egyaránt megélnek. Sióik közülük a növények, állatok és az ember külső és belső élősködője s ezért a biológiai védekezésben az ember számára egy részük hasznos, máis részük azonban mint kórokozó és gazdásági kártevő rendkívül káros. RÁKOK — CRUSTACEA A rákok féregszerű ősökből származtak. Nagy részük a tengerből az édesvizekbe vándorolt, de számos fajuk mindkét élettérről kiindulva, a szárazföldön is elterjedt. A vízben élő fajok környezeti tűréshatárai igen nagyok, mert a túlságosan szennyezett vizek kivételével mindenféle — még a meleg, sőt forró kénes-vízben is előfordulnak, így pl. Kolosváry Gábor professzorral a Herpetocypris intermedia Kauf m. kagylósrákfajt a 62 С fokos kénes, harkányi hévvízben nagy tömegben gyűjtöttük. A szárazföldi fajok nedves, párás terepeken, pincékben, kövek, reves fatönkök és azok kérgei alatt élnek. Nagyságuk 0,5 mrn és 25 cm között ingadozik. A rákok számos faja a Mecsek földalatti vizeiben is elterjedt s ezeknek egy része hegységünk őshonos faunaelemei közé tartozik. A formában rendkívül gazdag rákoknak a Mecsek hegységben a következő rendjei fordulnak elő: levéllábú rákok, ágascsápú rákok, kagylósrákok, evezőlábú rákok, maradványrákok, ászkarákok és tízlábú rákok. Levéllábú rákok — Euphyllopoda Édes vagy félig sós, gyorsan kiszáradó, ideiglenes vizekben, — tócsákban, árkokban, agyaggödrökben, keréknyomban stb. — élnek. A Mecsek hegységben rendkívül ritkán, túlnyomóan a tavaszi hónapokban találhatók. Branchipus stagnalis (L.) — Mánfai-barlang környéke. Pristicephalus carnuntanus (Brauer) — Magyaregregyi-völgy. Streptocephalus torvicornis (Waga) — Fehérkúti menedékház alatt, a műút mellett húzódó tócsák. Ágascsápú rákok — Cladocera Rendszerint csak néhány mm hosszúságot elérő állatok. Hegységünkben ugyancsak kisebbnagyobb tócsákban élnek, de megtalálhatók forrásokban, sőt barlangokban is. Az ebbe a rendbe tartozó fajokat I. Herr (Görlitz) és Ponyi Jenő (Tihany) határozta meg. Daphnia pulex de Geer. — A »pulex« csoport újabb vizsgálatok szerint 4 fajból áll. Ezek: D. obtusa Kurz., D. curvirostris Eylmann, D. puMcaria Forbes és D. pubes de Geer (Ponyi közlése). Hogy ezieik közül melyik faj fordul elő a Mecsekben, azt a további vizsgálatok fogják felderíteni. Hetvehelyi rét, Mánfai-barlang, Misina déli lejtőn: Hidegkúti forrás. D. magna Straus. — Kisebb tócsákban. Simocephalus vetulus O. F. M. — Növényekkel benőtt vizes árokban a Mánfai-barlang közelében. S. vetulus v. gebhardti Ponyi — A törzsfaj között fordul elő, de annál jelentékenyen ritkább. A magyar faunára és a tudományra új. Moiina rectirostris Leyd. — Iszapos fenekű tócsákban gyakori. Kárász—Köblény vasúti állomás környékén. Chydorus sp. (sphaericus O. F. M.) — Gyakori faj. A Magyaregregyi- és a Mély völgy forrásaiban, a Mánf árbarlangban. Kagylósrákok — Ostracoda Parányi testüket kétteknős héj zárja be. Legtöbb fajuk a vízfenék iszapjában él, vagy növényeiken mászkál. Vízbe hullott, bomló növényi anyagokból és elhalt állatokból táplálkoznak. Vizekben nem válogatósak; álló vagy folyó, tiszta vagy szennyezett, állandó és időközönként kiszáradó vizekben egyaránt előfordulnak.