Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)

Művészettörténet - Romváry, Ferenc: Sinkó András művészetéről

280 ROMVÁRY FERENC több különféle mozdulatsort, érzelmi momentumot és indulatot; a jellemző jegyéket az egyszeri látvány pillanatnyiságától kezdve a megfigyelések egész sorát magábafoglaló bonyolultabb kifejezésformáiig. E magas szintű, redukáló formaalakítás mellett még az állatszobrok csoportján belül is mindvégig megmaradt az a kettősség, amely egy megelőző-, a natúrálhoz jobban kötődő megjelenítési formáfcian ölt testet. Az emberi figurát ábrázoló szobrocskáknál a stilizáló tömörítést az epizodikus zsán

er-jelleg megnehezítette, ezért is nem ért el ezen a téren olyan színvonalat, mint az álla tszobrok területén. Tanulságos egybevetni bika és bölényszobrait (8. sz. kép, 1936 — 17-18. sz. kép 1960). Az elsőnél külsődleges vonások alapján áll előttünk a bilka portréja, összegezve azokat a formajegyeket, eimelyék a legélethűbb látványthoz kötődnek. Sok közbeeső változat után jutott el arra a fokra a (művész, amelyen a részletező aprólékosság helyett a bölény^bika belső indulattól fűtött robbanó feszültségét tömören, plasztikus egyszerűséggel képes megjeleníteni. Madárábrázolásainalk kedvelt témája a Flamingó és a Daru (5. sz. kép). A kicsit egzotikus, kifejezetten artisztilkus, kecsesmozdulatú vízimadarakat a tollászikodás, a zsákmányra leses feszült pillanatában, vagy a méla várakozás önfeledt perceiben örökítette meg. A stilizált sáscsomó konstrukciós feladaton kívül a kompozíciónak is szerves, kiegészítő része. Erős fényárnyék hatás is fokozza a festői formák nyugtalanul burjánzó dekoratív vonalritmusát. Az enyhe színezés pedig tompítja a porcelán fehérségének hidegen kemény élességét, visszatartja a felület zománcos tükröződését. A Majompár (4. sz. kép) is az állatkertben valő mintázások természetimen megjelenítő formaijegyét viseli. Ismét két állat rokonkapcsolatánalk, az egymással való törődésnek a gondolata fejeződik ki. A Birkapár (7. sz, kép) esetében a beállítás is ezt a társas összetartozást hangsúlyozza. Az egymás mellett álló kiét test párhuzamosságát, mozdulatlanságát oldja fel azzal, hogy a hátulsó átveti fejét a szorosan mellette álló és mereven előre bámuló társa fölött. A zömök testnek vékony lábak a hordozói, de a láfoközöket nem töri át, tömören összefüggő egységet hoz létre. A talapzat, a támasz és a test tömegaránya kiegyensúlyozott, ugyanakkor megnyugtató statikai biztonságérzetet is kelt. A Kaiti-soroziat első darabjaival is ezidőben jelentkezik. A sokféle variációban megjelenített petty esruhás, dundi kislány-figura azonban édeskés alkotás, amelynek könnyedségét a mázrfeletti színezés imattlfényű festettsége még inkább előidézi. Naturalizmus és érzelgősség. Ez talán a hatásvadászó porcelánszobrocskák kétes értékű népszerűségének a titka. És ez egyben már határvonalat is jelent. Mert ha a művészi igényesség helyett csupán a külsődlegesség érvényesül, amikor a porcelánszobor banális, szentimentális hatásra törekszik, akkor már nem művészi alkotással állunk szemben, hanem közízlést rontó tömegáruval. Amennyire kelendőnek bizonyul az efajta áru a kereskedelmi forgalomban, annál károsabb a hatása. Sinkó sem tudta mindig kivédeni a színvonalbeli hullámzást. A gyár, amelynek alkalmazásában állott, arra szorította, hogy mindig mást, újat produkáljon a piaci versenyképesség érdekében. A munkatempó is rendkívül feszített volt.

21 Sok esetben kapkodáshoz, önismétléshez vezetett ez a sietség, vagy egyenesen zsákutcába, mint a Kiskati —-, vagy anég inkiább a Juli-Peti—sorozat esetében (1986—37.). Gyakran ugyancsak gazdasági okokból a porcelán kisplasztikát a hasznosság szolgálatába is állítva hamutartóval, gyertyatartóval, esetleg könyvtámasszal páirosítottálk. Az ilyen ökonomikus társítás legtöbb esetben teljesen figyelmen kívül hagyta az esztétikai igényességet, rossz formájú, nehézkes dolgok jöttek így létre. 1937^ben mintázta jellegzetesen naturális felfogásban a Búgócsigás gyereket (10. sz. kép). Tömegsiker lett, ma is gyártják. Gyermekszobrait összehasonlítva az állatfigurákkal, szembeötlik az a szemléletbeli kettőség, amely Sinkó egész pályafutását végigkísérve küzdött, birkózott egymással. Említettük, hogy mindig erősen kötődött a közvetlen természeti élményhez. Sok esetben csak ennek a látványszerüségnek a visszaadására törekedett állatszobrainál is, de gyermekábrázolásainál szinte minden esetben. Mégis, az állatfigurák esetében legtöbbször ki tudta vonni magát a konkrét látvány hatása alól és az átírásnak, az önálló megkomponálásának egy magasabb szintjéhez jutott el, egészen az általánosításig. Amikor már nem egy rókát, hanem a rókát mintázta meg, amikor nem egyedi szituációt, hanem általános érvényű, a dolgok belső összefüggéseit feltáró szintézis létrehozására törekedett. A gyermetkszobrok pillanatnyiságba merevedett epizodikus beállítása élettelen figurát erediményez még akkor is, ha azok egy bizonyos cselekvést imitálnak is. Kivételt képeznek ez alól a portré szobrok, ezeknél a belső jellemzésre is súlyt fektetett a külső hasonlóságra való törekvés mellett (12. sz, kép). A búgócsigás gyerelk-témát variálva született meg 1940-ben az alvó-, mászó-, térdelő gyerekek egész sorozata, a gyümölcsszedők csoportja. Ezek a zsánerjelenetek a HummeZrjfigurák hatásáról 21 10 naponként került kii a keze alól egy-egy gyártásra elfogadott alkotás. Ezen felül természetszerűleg jóval több terv, modell készülhetett.