Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Helytörténet - Kováts, Valéria: Sziget várának kutatástörténetéhez
234 KOVÄTS VALERIA kedő löszdomlbra építették. Majd a századforduló táján északnyugati sarkához kerek téglatornyot építettek. A kis erősség építését feltehetően megelőzte a városi település kialakulása, amely a vártól délebbre fejlődött kii. A XV. sz. folyamán a várhoz nagyobb földsánccal megrősített újabb várrészt építettek, s feltehetően a városi települést is megerősítették. Ezzel egyidejűleg a mocsarat, amelyet az Almás vize táplált — kimélyítették, szabály ózták, s a vizesárok rendszerrel a több várból álM erősségiéit biztonságosabbá tették. A megváltozott haditechnika követelménye szerint a XVI. sz. húszas éveinek a végén Török Bálint alatt a várat átépítették hármas erősséggé. A kis lovagvárból csak a téglatorony maradt meg, fcevés falszakasszal. A fal nagyrészét lebontották, a vizes árikot betemették. A kis lovagvárból kiépített négyzetalapú belsővár nyugati falát (kőből építették ki, s ez maradt 1566-ig az egyetlen kőerőssége a szigeti várnak. A többi erősség, bástyák és védművek továbbra is földből, fából készültek. A belsővár a középső várral együtt a legbiztonságosabb része lett a szigeti erősségnek, s ezt még növelte a külső vár és a középső vár között kiépített vizesárok, melynek révén a belsővárral összefüggő középső vár mintegy szigetként emelkedett ki körülvevő vízből. A belsővár kutatása a szigeti vár problematikájának sarkalatos kérdése. A (belső vár helyének feltárásával sikerült az erősségrendszer minden várát a megfelelő helyre állítva olyan összképet kapnunk a vár fejlődéséről, amelyet részben az írott forrásokkal igazolva, mint tényt kell elfogadnunk. Nem miniden kérdést válaszoltunk meg, de reméljük, hogy a kiegészítő kutatások során a még bizonyításra váró hipotéziseimíkre is választ tudunk adni. Ez nem jeleníti a feltett kérdések mindenáron való megválaszolását. Vannak problémáik, melyeknek felvetése jogos, de régészeti módszer alkalmazásával sem lehetséges tel23. Hódoltságkori földmegerősíitő gerendaszerkezet (ágyúállással) az északkeleti bástyaudvarban. (iNádor Katalán felvétele.)