Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Helytörténet - Kováts, Valéria: Sziget várának kutatástörténetéhez
212 KÖVÁTS VALÉRIA irányban van, az egykori valóságos helyzetnek megfelelően. 46 Ezek a topográfiai eltérések Dillioh 1600чЬап nyomtatásban megjelent rézkarcánál mutathatok ki először, s ettől kezdve a XVII. és XVIII. sz. folyamán e niüre visszaver zethető szigetvári vedutáknál, rajzoknál, többkevesebb eltéréssel mindenütt megtalálhatók. 47 A szónak modern értelmében véve már történeti igénnyel lépett fel J. B. Schels osztrák katonaíró, akii az Militärische österreichische Zeitschrift 1827. évii számában 48 Szigetvár ostromáról szóló 'tanulmányt adott közre. Meglepő részletességgel tárgyalja az 1566. évi szigeti ostromot, s kitűnő ismerettel ír az 1564—1567. közötti időszak hadjáratairól. Forrásait is felsorolja: Cserenkó Budina fordításálban, Istvánffy, Forgách Ferenc, Katona István, Bizari, Sambucus, Lazius, Ortelius munkáit. 49 Ezen kívül »más eredeti forrásokéra is hivatkozik. Feljegyzései 60 alapján kitűnik, hogy ezek alatt az ostrommal egyidöben napvilágot látott, vagy közvetlen utána megjelent, nyomtatott híradásokat érti, továbbá olyan kéziratos anyagot, amelyeknek újabb tudományos feldolgozására csak a legutóbbi időben került sor. 51 Schels munkájához egy rekonstrukciós helyszínrajzot 52 is készített, s ezen bemutatta Szigetvár 1566. évi ostromát, 27 pontban részletes magyarázatot is fűzött hozzá, továbbá Schels e rajz készítésére vonatkozóan felsorolja foirrásait: Ortelius könyvének Szigetvárt ábrázoló anetsaétkiópe, (Sibmacher rézkarca), valamint a a bécsi Kriegsarchiv adatai. Röviden összefoglalva munkáját, megállapíthatjuk, hogy a maga korában kitűnően vázolta fel a leglényegesebb kérdéseket, s a legnagyobb körültekintéssel adta meg a választ. Teljesen érthetetlen számunkra, hogy a Szigetvárral foglalkozó magyar kutatók nem ismerték e művet, holott Salamon munkája mellett mind a mai napig felhasználható. 53 Az ostrom menetére vonatkozóan elsősorban Cserenkót és Istvánffyt követi, az egykori szemtanút, 6 az erősségben hosszabb ideig tartózkodó kortársat. Felhasználja a fellelhető kéziratos anyagot, valamint a nyomtatott híradásokat. A krónikák adatai csak másodsorban kerültek munkájába. A helyszínrajzhoz a Sibmaioher féle rézkarc volt elsősorban segítségére. Schels érdeme, hogy ennek az ábrázolásnak a hibájára felfigyelt, amikor ezt összehasonlította a Kriegsarchívban őrzött 1689. évi helyszíni felvétel alapján készült szigetvári helyszínrajzzal, Leandro Anguissola olasz származású osztrák hadmérnök munkájával. (3. kép.) 54 Sibmacher metszete, valamint az 1689-ből való helyszínrajz nagy vonásokiban fedték egymást. Mind a kettőnél a szigeti vár több egységből áll, illetve Anguissola rajzánál csak 3 egységből, mivel az Újvárost már nem tünteti fel. 55 Az óváros a metszeten a középső 3 bástyás várrósz, s dél felé az Újvárossal híd köti össze, melynek déli végében szintén 2 bástya található. Anguissolánál a város alaprajza szintén téglalap, s feltűnteti a metszettel azonos helyen a 3 bástyát. A helyszínrajzon a várost híd kapcsolja egybe a várral, melynek 3 bástyás négyszögű térségét L alakú árok választja el az északnyugati, negyedik bástya és a vele összefüggő várudvar északnyugati területétől. Az árkon kelet—nyugati irányú Tud-jelzés látható. A metszeteknél a külső és belső vár egymással érintkező határa ott található, ahol Anguissola helyszínrajzán az árok. Schels rekonstruált helyszínrajzán a fenti térséggel megegyező helyet 20 szám alatt jelzi, s a következő szöveget írja hozzá: »Das Thor des inneren Schlosses mit der Brücke, auf welcher Zrini fiel.« Tehát Schels az egykori belső várat a várudvar felőli oldalon körülhatárolta, s a kirohanás helyét az 1689-ből való helyszínrajz szerint ábrázolt híd térségébe helyezte. Schels a forrásanyag logikus felhasználásával, valamint a metszetek által nyújtott lehetőséget kihasználva, az 1689-^bőH való helyszínrajz segítségével elvégzett korrekció révén jutott ehhez az eredményhez. Anguissola helyszínrajza 1689-ből való, közvetlenül a török szigetvári kivonulása után készült, tehát nem az egykori magyar várat ábrázolja, hanem a török által megváltoztatott erősséget tünteti fel. Schelsnek nem állt rendelkezésére az Űj város egykori helyének körülhatárolására más, mint a metszetek, tehát ezt ennek alapján rajzolta meg. Az Óváros helyszínrajzát már Anguissola helyszínrajzán feltüntetett pontosabb méretek után készítette el, azzal a különbséggel, hogy a 3 bástyát a metszetek alapján tüntette fel. Az úthálózat rekonstruálásánál is Anguissola helyszínrajzát követte. Az Óvárost és a várat összekötő hidat a vár délkeleti bástyája mellé rajzolta Anguissola alapján, ellentétben a metszetékkel. Az 1689-ből való helyszínrajzon a belső és a külső várat elválasztó árok ugyan jelölve van híddal, de észak és nyugat felé lezárt, az északi, valamint a nyugati földgát határolja, tehát nem valódi vizesárok, hanem csak egyszerű árok, amelybe már nem folyhat be északról a tó vize, hogy L alakban körülhatárolva védje az egykori belső vár várudvar felé eső területét, Schels felismerte Anguissola térkópén egy későbbi, tehát hódoltságkori állapot rögzítését, s ezért a kútfők egybehangzó adatai szerint helyszínrajzán az árok két végét nyitva tüntette fel, s a külső és a belső várat valódi vizesárokkal választotta el egymástól, ellentétiben Anguissola helyszínrajzával. A belső vár az a terület, amivel Schels látható módon nem tudott megfelelő eredményt elérni.