Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Helytörténet - Dankó, Imre: A Délvidék és a hajdúság
A DÉLVIDÉK ÉS A HAJDÜSÄG 187 marháját elhajtották. A zsákmánnyal Babócsa felé haladtak. A harsányiak a szigetvári béghez mentek panaszra, aki a panasztevőkkel együtt elment Belgrádba, Ibrahim nagyvezérhez, kérve, hogy a szabad hajdúk megfékezése érdekében pusztítsa el Nagykanizsát. Ibrahim hajlott a szóra és el is indult Kanizsa ellen és be is vette 38 . Abból a mozzanatból, hogy a panaszos nagyharsányiak a szigetvári béghez mentek panaszra, arra következtethetünk, hogy a hajdúk támadása büntető jellegű lehetett, A török védelmét élvező, velük együttműködő harkányiakat akarták megbüntetni. Hogyan alakult ilyen körülmények között a déldunántúli lakosság élete, hogyan éltek a helyben maradtak? Ezek között is hogyan és mit csináltak a hajdúk? Hof er Tamás településtörténeti adatok után kutatva a pécsi levéltárban egy, a helybenmaradt hajdúk története szempontjából is értékes aktacsomóra bukkant. Minthogy adatait inkább csak a településtörténeti szempontok figyelembevételével publikálta 30 átnéztük a kérdéses aktáikat és bennük számos, a helybenmaradt, tehát ballkáini típusú hajdúságra vonatkozó adatot találtunk. A megtalált nyomon továbbhaladva több más irétélkes adat birtokába is jutottunk s ha még hiányosan is, de ismertté vált elötibünik a déldunánitólii helybemmaradt hajdúság élete. Az erdőkbe bújt falvak életét az ellenséges dú1 ásókon kívül az állatok is veszélyeztették, különösképpen a vaddisznók. De bármilyen nagy veszélyt jelentettek is a lakosságra, nem lehetett vadászni rájuk, mert »a régi üdőben az erdei disznók sokasága lévén, de a Keresztény lakosok a töröktűi puskákat tartanyi nem merészelvén, mert mihelest valamely Kereszténynél puskát látott asztot hajdúnak gondolván e világbúi eltörlötte» 40 . Ezért aztán gödröket ástak, amikbe a vaddisznók belehullottak s azután úgy fogták meg őket, illetőleg verték agyon. így vallotta ezt több más vallomást tevő között egy tanú is »hogy mivel régi török üdőben Keresztény lakosoknak puskát tartanyi szabad nem lévén, az illetű gödrökben vadakat, főképpen vaddisznókat fogni szoktak« 41 . Egészen biztos, hogy ezek a gödrök nemcsak a vaddisznók elleni védekezés céljából voltak hasznosak, hanem védelmet nyújtottak az ellenség, a török ellen is. Hofer Tomás említett adatközlésében kitért azokra a kivágott fákból létesített terelőkerítésekre is, amik a vadakat a gödrök ifelé irányították. Ëzek a ledöntött fák 38 Istvánffy id. m. 32. könyv. 39 H of er Tamás: Vadfogó vermek a töröknek hódolt Baranyában. Ethinographia, 1957. 346—349. — Vö.: Határperiratok. Inqui'sitiones III. Pécsi Állami Levéltár (ezután: PÄL.) 40 Tanúvallomások Koros és Páprád határpörében, 1734. PÁL. Inq. III. 82—202. 41 PAL. Inq. III. 82. 19«. azonban az ellenség közeledését is megakadályozták és a gödrök felé irányították őket. A régi gyepük támadtak fel ezekben a terelő kerítésekben és gödrökben és az egyik, fentebbi idézetünkben szereplő »gyüpün« alatt is ezt a gyepet, gyepűt, a déldunántúli falvak védelmi berendezéseit kell értenünk. Az eddigiekből is látható, hogy a török minden fegyverviselőtől félt, mert hajdút gyanított benne. Az ilyeneket igen üldözték. Erről sok .adatot közölnek a közel egykorú vallomások. Például »mivel a régi török üdőben a' töröktűi való félelemében Keresztény Lakosok Puskákot tartanyi nern merészöltek, mert a kinél a' kik a' törököket igen öklözték, azonnal az illetin embert megölte« 41 *. De bármennyire is volt veszélyes a fegyverviselés, a hajdúélet, mindig csak akadtak, sőt a vallomásokból kivehetően, az ormánsági falvak lakosságának többsége fegyvert viselt, azaz hajdú volt. Az eddig is idézett határper egyik tanúja »nem csak édes attyátúl hallotta, Ki Török üdőben Török ellen fegyvert viselő hajdú volt, és annak hasonló hajdú és Kis Sz: Mártonyi öreg Lakos Társától, kik most nevezett Kígyós nevű Erdőn és annak tájékán gyakran a' Törökre csatázván, beszélni hallotta, hogy többször is emiétett Kígyós névő Erdő abban az üdőbenis Kóroshoz tartozandó lett légyen« 43 . Hogy mennyire általános volt a fegyverviselés ezekben az erdőkben, megközelíthetetlen helyeken megbújt falvakban, azaz, hogy milyen széleskörű volt a hajdúi életforma, arra vonatkozóan egy másik tanú vallomásából is következtethetünk. Ez az adat, vailomásrészlet arról is szól, hogy szorult helyzetben ezek a helyben maradt hajdúk bevették megukat a hatalmas erdőségekbe és ott biztonságban érezték magukat. Biztonságban is érezhették, hiszen az erdők az állatfogó vermekkel, a terelő kerítésekkel, a »bevágott« utakkal (a keskeny erdei utakra vagy ösvényekre hatalmas fákat keresztbe döntöttek), az elgátolt patakokkal, kimélyített medrekkel valóságos erődök voltak. Ezt mondja el különben tanúk is, ő »attyátúl, másképpen régi öreg, és Koros Embertül; Török üdőben pediglen Török ellen fegyvert viselő Hajdúitól illy formán hallotta: Hogy midőn a török ellen lesre a' Deutrumban meg irtt Erdők tájékára több Társaival Ki mentek volna, és ha eöket a' Török meg szalasztotta volna (mondván) hogy ha Kórosi Kígyós, és Nagy Hegy nevű Erdőkben magokat vehették, annyiban tartották, mint valamely erős várban szabattak és maghokat vették vol42 PÁL. Inq. III. 82. 214. 43 PÁL. Inquisitio Koros és Páprád közti határperben, 1744. IV. 95. 5 44 PÁL. Inq. IV. 95. 3.
