Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Helytörténet - Dankó, Imre: A Délvidék és a hajdúság
182 DANKÖ IMRE gatott, menekülő délvidéki magyarság biztosította és csak később, az 1600-as évek első évtizedében tevődött át északabbra, a Kis- és Nagykunságra, Szabolcs megye déli részeire, a bihari, szatmári szélekre a pusztítás, a magyarság felmorzsolódása. Másodszor pedig azért nem volt a magyar hajdúság délszláv többségű és eredetű, mert a két hajdúcsoport között nagy ellentét volt, élesen elkülönültek egymástól. A Bocskai Istvánféle szabadságharc volt az vízválasztó, amely a délszláv hajdú csoportok egy részét a magyar hajdúk mellé állította. A két hajdúcsoport közötti ellentétnek mély társadalmi-politikai okai voltak. Emlékét sok-sok történelmi adaton kívül egyik elterjedt népmomdánik ás megőrizte. 12 Ezek az ellentétek különben vallási mezben — kezdetben katolikus — orthodox, majd pár évtized múlva református-orthodox ellentétben — is jelentkeztek. Igen fontos annak megállapítása, hogy a magyarországi hajdúság etihnilkai összetétele és politikai története vizsgálatánál igen nagy jelentősége van a periodizációnak. Más a magyarországi hajdúság ethnikai képe a XVI. század első felében,, más a másodikban és megint más a XVII. század elején. Az ethnikai összetétel változásai területileg is differenciálódtak: más volt koronként és vidékenként is. Politikailag is más és más volt a helyzet: egészen más a XVI. század elejének és a XVII. század elejének hajdúsága társadalmi fejlődés, politikai állásfoglalás tekintetében. A magyar hajúdsággal kapcsolatosan még egy esetiben van szó délszlávolkról. Nevezietesen a magyar hajdúk egy része letelepíitésekoir az egyes helyeken talált délszláv lakossággal kapcsolatosan. Brankovics György szerb despota magyarországi birtokairól van szó. Ezek egyes részein állítólag az odatelepített szerb lakosság megérte a XVII. századeleji hajdú telepítést 13 . Ezzel kapcsolatosan egyesek azt is feltételezték, hogy a Bocskai-féle hajdútelepítés Böszörményben, Dorogon stáb. az ottan talált délszláv lakossággal egyesülve később az unióban alkotja a hajdúsági görögkatolikusságot 14 . Brankovics Györggyel tényleg nagyszámú szerb jött hazánkba és telepedett le a despota különböző birtokain, de közel sem olyan számban, hogy egy-egy vidék ethnálkiumát befolyásolni tudtak volna. Ha pedig figyelembe veszszük, hogy éppen a despota egykori birtokán, Nánáson, Dorogon, Böszörményben és Hadiházon maradt fenn az a népmonda, amelyről már előbb Dankó Imre: A hajdúnánási Testhalom mondája és a hajdúk eredete. Ethnographáa, 195'5. 519 —535. Dankó, I. id. m. és Balogh István: Adatok a Hajdúság XVI. századi népi összetételéhez. Ethnographia, 1942. 37—fii. Karácsonyi János: A görög katolikus magyarok eredete. Bp., 1924. is volt szó a magyar és délszláv hajdúság között fennállott kibékíthetetlen ellentéttel kapcsolatban, elképzelhetjük a délszláv lakosság jelentéktelenségét a magyarokéihoz viszonyítva. A Bocskai által letelepített hajdúság — úgy látszik — a helyben taált csekély lakosságot, talán délszláv maradványokat is részeltette a hajdűkiváltságokban és ezzel esetleges elmagyarosodásukat is nagyban elősegítette, ha talán nem magyarok is lettek volna közöttük. Bár okleveles bizonyítékaink vannak rá, hogy 1606-ban, a telepítéskor, az érintett helységekben csekély magyar és nem délszláv népség lakott 15 . Ez azzal is •magyarázható, hogy a magyarokat az ősi település hagyományai kötötték még azokban az igen vészes időkben is. A később települtek, tehát délszláv elemek is, régi települési hagyományok, kötelékek híján, könnyebben továbbmentek, elszéledtek 16 . Egyedül Hajdúdorogra vonatkozóan van olyan okmányos adatunk, amely azt mondja, hogy oda délszláv hajdúk települtek, Deli Száva vajdájuk vezetésével 17 . Itt viszont az történt, hogy a dorogi délszláv hajdúk ©thmikai egysége ré szint az ott talált csekély számú magyar lakosság, másrészt az odatelepített magyar hajdúk és végül a később betelepülő magyarok, mégkésőbb kárpátoroszok és románok révén hamar felbomlott. A dorogi délszlávok hamar elmagyarosodtaik. Hajdúdorog mai idegen nevű lakosai nem délszláv leszármaaók már, hanem a XVIII. században bevándorolt kárpátoroszok és románok magyarrá lett utódai 18 . Érdekes és tárgyunk szempontjából nagyjelentőségű, hogy délről, a Balkánról hazánk felé irányuló menekülés inkább Nyugat-magyarország, a Dunántúl felé, a Duna mentén történt, mint Keletre, a Tiszántúlra. A Dunán, mint közlekedési lehetőségen kívül az is szerepet játszott ebben, hogy az útvonalak a Dunával párhuzamosan, a Dunántúlra vezettek. Kelet felé viszont útját állta a menekülőknek a kevésbé ismert Tisza, aztán jelentős várak — Szeged, Temesvár, Lippa stb. — egész sora. Ezek a várak a töröknek is több-kevesebb ideig ellentálltak és gátját vetették nagyobhszabású népmozgalomnak is. Bár ezekben a várakban is szolgáltak délszláv eredetű hajdú-csoportok, ezek mégsem olyan fontosak a hajdútörténet szempontjából, 15 Balogh I. id. m. 16 »Egyik helyről a másikra vándoroltak hatalmas nyájaikkal, amíg a határ állataik számára ki nem merült. 1582-ben Szávaialván б szerb juhász 3805, Szentelten 4 juhász 5685, Szőlősön 6 juhász 973, Zomboron 3 juhász 1595 juh után fizetett adót.« Bohdaneczky Edvin: Csanád vármegye nemzetiségi és gazdasági viszonyai a XVIII. században. Makó, 1940. 11. 17 Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. Debrecen, 1938. 27. 18 Karácsonyi J. id. m.
