Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Művészettörténet - Hárs, Éva: Festőművészek a Zsolnay kerámiagyárban

FESTŐMŰVÉSZEK A ZSOLNAY-GYÁRBAN 295 2. kép. Klein Armin: Táil (Assiette) 1882 volna lenni, néhány ránk maradt aillkotása e térem is kiváló tehetségéről tanúskodik. Ké­sőbb a kerámiagyár teljesen lekötötte idejét és érdeklődésiét, a festésre mind kevesebbet gom­dcllhatott. Éppen ezért természetes, hogy máz­kisérletei során a színesen festett keirámiakép megoldásával is sokat foglalkozott. A technika nem könnyű és éppen festőművész számára sa­játos (nehézségekkel jár. Az égetés magas hő­fokának ellenálló színes máz ugyanis nyers ál­lapotban imás színű, mint amilyenné válik az égetés után. 1 A máz alatti festékek és fém­oxidok ugyam általában megtartják színüket, de az árnyalások gazdagságát, a színek végső aiakuását az égetés sarán számos, előre nem várt tényező befolyásolhatja, még a gondos előkészítés és körültekintő kísérletek után is. Ahhoz tehát, hogy egy-egy ilyen táblakép va­lóban az olajfestmény színharmóniáját, frisse­ségiét érje el, az alkotó tehetség mellett kitar­tó munkáira, bátor kísérletezésre is szükség volt. E téren kétségtelenül Zsolnay Vilmos járt az élen. Hiteles adatokkal bizonyíthatóan nevé­1 Zsotoay Teréz feljegyzésiéiben (A Zsotoay gyár története, kézirat, Matty asovszky Zsotoay Margit tulajdona) megemlíti, hogy a művészek a kerámia képek festésénél számozott »színtabella« után dol­goztak. hez kapcsolhatjuk azt a két kisméretű kerá­mia-képet, amely családja őrzésében maradt ránk. 2 Közülük az egyik vízparti tájat ábrá­zol, két oldalon vékoinytörzsű, magas nyár­fákkal, a derült, kék (égbolton szálló .madarak­kal {la tábla). Az előtérben horgászó féirífiialiak idilli ihamgulatot teremt a kis képen., amely­nek hátoldaliát a művész leánya, Zsolnay Te­réz jelölte meg a következő felirattal: »Von unserem lieben Vater Willhelm Zisolniay, selbst gemalt Probe 1892.« A másik prólbalapocska, mely mindössze 108x65 mm-es nagyságú, hegy­vidéki tájat ábrázol, elől hamvasz'öld fenyő­fákkal, a háttéirben távoli, csúcsos hegyoirom­mial {'IIb tábla). E képecske hátoldalát maga Zsolnay Vilmos látta el jelzéssel : »May 892. W. Zs. Versuéhstück ider neuen Technik«. Mind­két kép miajoldkafefeitékkel készült, magas tűzön égetve, fényes felületük a színesen festett tá­lak, vázák megmunkálásával azonos. Nagyon egyszerű lenne feltételeznünk, hogy e kis ke­rámiaképeciskiék az első próbaidarabok s mind­azok a romantikus tájak, figurális, vagy arahi­tekturalis kompozíciók, amelyeket a kerámia tálblakiépsarozat lapjai reprezienitáuniak, Zsol­nay Vilmos e kis próbái és kísérletiéinek ered­2 Mattyasovszky Zsolnay Margit tulajdona.

Next

/
Thumbnails
Contents