Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

194 ZENTAI JÁNOS "е. «>.©«• 17. kép. Cégeszerű lésza. alakiban, de úgy hogy a V hegyével a két lósza nem ért teljesen össze, egy kis rés maradt. Ebbe a résbe került bele a kefe. Ezt kopott cirokseprűkből készítette. Lombjait egyenesre vágta, hogy valóban kefeszarű lett. Mindkét lésza végéhez, ahol ezek hegyben találkoztak, erősített egyet-egyet, úgy szabályozva be egymástól való távolságukat, hogy a résen a hal be tudjon úszni az elhajló cirokszálak között, de vissza ne jöhessen. Ez tehát a vörsök szerepét töltötte be. A lefelé úszó és a leszarnak ütköző hal a rést meglelve, azon úszott tovább. A kefe alkotta rés mögött volt az akó (akol), ebbe úsztak bele a halak. Ez egy félhold alakú rekeisztés volt, letüzdelt botokból. Ez természetesen olyan szilárd volt, hogy a beleúszott halak el nem dönthettek. A kólészó reggel vagy este elnézett arrafelé és kiszedte a beleúszott és ottrekedt zsákmányt. Ez a halfogókészség ott maradt sokáig, mind addlig, míg a víz arról a területről le nem folyt egészen. (17. kép.) Másik rekesztő halászati eszköze kólészónknak a vorsa. Az idők folyamán többféle varsát használt. Fiatal korában még kizárólagosan vesszőből fonta ezt. Két fajtát ismert és használt. Az egyik kb. két méter hosszú sima veszszőből készült. A vesszők kúposán futottak össze a csúcsba. 4—5 helyen vékonyabb veszszőkkel kötözték Össze egymással a páieáfcac. A vairsa egyik oldala lapos volit, erre féktették. Ennek a vairsának vörsőkje nem volt. A beúszó hal, — leginkább csuka (ezért is nevezték csukavorsának) — előre felé törekedve a legszűkebb résziig hatolt, ott beleszorult, visszafordulná nem tudott. A víziből kiemelve, kirázták belőle a bennszorult halakat. (18. kép.) Ezt a varsát kisebb vízfolyásokba szokták tenni, mellékéit elzárták szuszak-kel (vízhozta gíz-gaz), hogy a víz s vele együtt a hal csak a varsa nyílásán át haladihasson. Kólészónk kitapasztalta, hogy a legelőben lerakott betoncső-átereszek •milyen kiválóan alkalmasak a csiuikavarsa elhelyezésére. A varsa nyílását olyanra méretezte, hogy az éppen betöltse a csövet; hosszát pedig a betoncső hosszálhoz szabta. Az ide helyezett ilyen varsa az áteresz nyílását tökéletesen elzárta az átfolyó vízben tovaúszó hal el neim kerülhette. Minthogy egyik vége sem ért ki, illetéktelenek szeme elől is nagyszerűen el volt rejtve. A másik, vesszőből font varsa az un. csíkvorsa. Ez egy tölcsérsziarű vörsökfoől állt és ezt befogó kosárból. Ennek például egy nagyon érdekes változatát ma is készíti és használja is. A vörsököt még vesszőből fonja (20. kép.), de továbbra már a modern technika termékét alkalmazza. A varsa burkolata ui kisebb lyukú sodronyfonatoit használ. (21. kép.) Fiatalabb korából még egy fajta vesszővarsára emlékszik. Ez egy henger alakú vesszőfonat, mindkét végén vörsökkel. A vörsökök ferdekúp alakúak voltak, vagyis befelé irányuló elszűkülő nyílásuk neim a henger közepén volt, hanem amnalk egyik palástja felé, mégpedig úgy, hogy a két nyílás egymással ellenkező oldalra került. így nem fordulhatott elő, hogy az egyik vörsöklön beúszó hal a vele szemben lévő vörsökön kiszökhessen. (19. kép). Ennek a varsának az volt az előnye, hogy mindkét irányból úszó hal beletévedt. Erre is csíkvarsa névre emlékszik (Szaporcán dobvarsáinak hívják). Am/ifcor IS. kép. Csukavarsa. 19. kép DDŰvarsa.