Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - †Berze Nagy, J.: Arany-tanulmányok

ARANY—TANULMÁNYOK 129 A FOLKLORISTA ARANY A világirodalom nagy szellemei sokoldalúságokról ismeretesek. A rómaiaknál Július Caesair a mellettit, hogy ifjú éveiben a költészet terén sikerrel próbálkozott, mint szónok, történet- és hadiíró is nemzetének legjobbjai közé tartósak. A középkori Róma halhatatlanjai: Raphael, Michel Angelo ós Lioniardo da Vinci, a fiestésen, a szobrászaiton, 'költészeten kívül a tudomány akikor isimért ágainak legnagyobb részét mívelték. Köztudomiású dolog az is, hogy Goethe növénytani kutatásaival, anatómiai és optikai vizsgálódásaival korát nemcsak meglepte, de meg is előzte. Épp így vagyunk Arany Jánossal. Róla is tudjuk, hogy eleddig a legmagyarabb költőnk, s ezenkívül, hogy kitűnő nyelvész, életrajzáró, esztétikus, fordító és zeneszerző ; s aligha tévedünk — eziirányiban tett alapos tanulmányait figyelembe vévén — ha törlténiettiudósniak is nevezzük. Mindezeken kirvüi azoniban van még Aranyinak egy oldala, mely eddig kellő méltatásban nem részesült ugyan, de azon viszonynál fogva, melyben az ő költői egyénisége, véraifcatia, egész pályafutása a magyar nép szellemi világával, múltjával, hagyományaival és különösségeivel összefügg, régi adósságot rovunk le, ha költőnknek ezt a kevésbbé ismert • oldalát, sajátos tulajdonságainak ezt az új hatalmas' megnyilvánulását megvilágítjuk, illetőleg értékeljük: Arany ugyanis karának egyik legnagyoiblb folkloristája volt. Mi neivelte őt azzá? ... Származása, szülőhelye avagy a népszellemnek az a levegője, mely már bölcsőjénél jelen volt? viszontagságos életkörülményei, korának politikái ós irodalmi demokratizmusa? e^vagy veleszületett érzéke, ösztöne és hajlama minden iránt, a mi a népszellemben faji sajátosságként volt lerakodva? esetleg talán a mindezekéin kívül eső misztikus ragaszkodás, mellyel à hagyományok iránt viseltetett, már a vérébe oltott természetnél fogva? Szalonta égő nyári napja,. szikes földje, kalászos térségei vagy a tüzelőnél esetenként eltöltött órák emléke, az ott hallott dalok, mesék, naiv népi (báboniák örök bélyegként bevésődött benyomásai? azt hiszem: mindez. Riedi Aranyról a többiek közt így ír: »Arany nem élt a jelennek és nem bírta élvezni; az ő szemében a jelen idegen város volt, a hol a bizonytalan távolban homályos czélt keresve, nem is tartózkodott. Mindig egy sugár »múltra« szorult: Nagykörösről meg Pestről mindig vissza Szalonitiáira vágyódott. Mennél öregebb lesz, annál gazdagabb, annál több emléket rejt magában a múlt.«* Ha pedig ideszámítjuk azon körül* Riedi: Arany János. Bpest. Kiadja Homyászky V. 1887. ményt, hogy Aranynak elbeszélő költeményeinél az epikai hitelt, a történeti valószínűséget kereső természete és a népi hagyományokra támaszkodó felfogása, tehát az írott emlékben és az élő szájon található okmányok szeretete ugyanazon konzervatív tőről ered: minden különlegesebb lélektani okfejtés nélkül megtaláltuk a nyomot Arany hagyományéraékéhez. Már pedig az olyan szellemi berendezkedésű és sajátos stílű egyéniségnél, mint Arany, a ki prózájából láthatólag minden művészi dolgáról tudományosan is számot tudott volna adni, s a kit úgy igazi hivatása: a költés, valamint tanítóskodása, jegyzői állása a népi élet szűkebb peripheriájába utalt, nem lehet feltenni, hogy minden egyébről tudomást vett volna, csak a folytan keze ügyébe eső, vele összesurlódó népi hagyomány mellett haladt volna el hidegen. Sőt, hogy mily fotrró szeretettel csüggött azokon s mily fontosaknak tartotta azokat a költészet és a tudomány szempontjából, a műveiben seregestől előbukkanó adatokon kívül bizonyítja az is, hogy a hol finoman akar árnyékolni, egyes helyzetet vagy jellemet szembeötlőbben rajzolni, valamely morált tetszetősebb alakban adni avagy tartós, mély hangulatot kelteni: akkor benyúl memóriájának, a hallott és megőrzött emlékek kincsesládájába, mely a magyar népszellem legrendszeresebb és leggazdagabb múzeuma volt. Lehetne-e például Buda halálát s a hunok vógveszedelmlét költőibben s népünk gondoskodásának megfelelőbben sejtetni, mint azt Arany teszi? Maga Hadúr-Isten sok csuda jelével Hírül Buda végét adja Etelével; Üstökös a mennyég (bús mezejét szántja, Pallosokat vénben emel észak lángja. Kell szörnyű esetnek történni, mivelhogy Nappal a nap fénye, éjjel a hold elfogy, Sötétben a hunok fiai maradnak: Vesztét ne jelentse mind az egész hadnak! Sok csuda szörnyet szül az asszony, az állat, Forrás vize vértől iszony és utálat, Kabala emlő jón vér szakad a tejjel, Halványan a holtak kisértenek éjjel. Mert ezt Hadúr-Isten balgatag embernek Buda eivtesztérői adta bizony-jelnek, Hagy Etelét intsie, а népet is ója: De nem érti a föld gyenge halandója. B. H. XI. én.