Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Régészet - Kiss, Attila: Pannóniai rómaikori lakossága népvándorláskori helybenmaradásának kérdéséhez

108 ;, KISS ATTILA isimereteink szerint tudjuk egy-egy emlékcsoport feltűnésének idejét, de valójában nem niindig ismerjük élettartamát. A telepek hiányában csak temetőikből ismert kara-középkori régészeti enilékanyagban a relatív és abszolút keltezés alapját mindig új tárgyformák feltűnése jeleníti. Amikor az új leletanyag a korábbiakkal együtt jelent meg az életben, vagyis a társadalom új tárgyformákkal gazdagodott, (pl. kereskedelem, vagy belső »felfedezés« útján) ez nem jelent problémát, hiszen ezek !dsalk a leletgyűjtések pontosabb keltezését segítik elő. Amikor viszont az új leletesoport agy teljesen új régészeti kultúra formájában érkezett meg; (a történeti valóságban az adott területre új népesség vándorolt be), akkor annak <ómlékanyaga vált keltező értékűvé, időbeni mértékegységgé, mint amelyik a korábbi keretiek közlött ásmeretlen volt. Az az emlékanyag pedig amely (az adott területen elterjedt volt, iés objektíve az újonnan megjelenték emlékanyagával egyidős, megismerési módszereink (miatt az új kultúra megjelenésének pillanataiban azzal szemben idősebbé válik, s a két egymás mellett élő, egyidejű népesség ismereteink szerint időben elkülönül egymástól. Ez mindaddig így is .marad, ameddig a két népesség között esetleg kereskedelmi, vagy másmilyen (pl. házassági) kapcsolat létre nem jön és tárgyaik kicserélődnék. Ugyanakkor ha a kutatás a (megelőző korszak leleteit a későbbi korszak emlékanyagában találja meg, akkor azt összegyűjtött, talált tárgyaknak tekinti (v.o. X—

XI. századi sirok avarkOiri tárgyai!) pedig ez több 'esetben időrendet, sőt történeti szempontú időrendet jelent.

204 Így az avairkorfoan található igen nagyszámú rómái-kcci lelet esetében is e kérdés alaposabb vizsgálatra szorul! A (relatív kronológia további kérdéseihez tartozik az alább tömören kifejtendő probléma is. A koraközépkori, topográfiailag ismert több mint 2000 temető-lelőhiely

205 közül legfeljebb (húsz temető került a maga teljességében feltárásra. így éppen az igen hosszú időszakokat kitöltő temetők, amelyek használati idejük és nagy síirszámiuk miatt a legalkalmasabbak lettek volna a belső időrend megállapításán túl az általános időrend és népi összefüggések megoldására, kiterjedésük miatt neim kerültek feltárásira. Az e kérdésből fakadó szempontot talán legegyszerűbben úgy lehet vázolni, hogy a »régészeti korszakok« végión az eimlékanyagban mind mennyiségi, mind minőségi téren igen erős »elszegényedés« áll be. így a kutatás 204 Szaibó János: A 'késő-avar kultúra X. századi továbbélésének nyoma Békés megyében. (II. szegedi Tudományos Ülésszakon elhangzott előadás.) 205 Werner (1962); Csallány (1962); Csallány (1956); Fehér—

Ery—Kralovánszky (1962). a legvitatottabb kérdésekben, az átmeneti korszakok kérdésében eleve kevesebb adattal rendelkezik, mint a »klasszikus« régészeti korszakokra vonatkozóan. Talán ezek az okok is magyarázatául szolgálhatnak arra, hogy jelen pillanatban imiórt számít megoldatlan vagy erősen Vitatott kérdésnek a késő-római, későgepida-, és késő^avarkori népesség további sorsa? Általános értelemben megoldatlan kérdésnek számít két vagy három népesség egymás mellett való életének valódi módja is. Népességek egybeolvadásainak (formái, azok biológiai, az anyagi és szellemi kultúra, valaanint а nyelv terűiében való változásának üteme, azok egymásba való átmenetének formái, mind-mind megoldatlan és tisztázatlan kérdés. Jelenlegi ismereteink a régészeti kultúrákon belül az ú.n. klasszikus formákat, kultúrákat, etnikumokat veszi figyelembe, de azok létrejöttének módjai, etnográfiai párhuzamokkal alátámasztott formái ismeretlenek. Visszatérve a későnrómiai kérdéskörre, úgy látom, hogy mivel a hun-időszáktól kezdve Pannóniában a bevándorló népek új régészeti emlékanyaga számít knonológiailiag keltező értékűnek, ugyaniakkor a késő-romali, elsősorban pénzekre támaszkodó keltezés pontossága csak post quem értékű keltező erővel bír; ezért a késő-rámai tárgyi kultúra és ennek megfelelően a késő-római élet területi megkötéseikkel való időben feljebb keltezése látszik szükségesnek. Az előbbieket összefoglalva, feltételezésem szerint 1. imiivel Kárpát-imedencén belül 'Pannónia V—VI. századi népességének aránya kisebb a vártnál, 2. s a késő-római temetők és (régészeti anyag időrendje nem teljesen egyértelmű, 3. továbbá e két szemponthoz hozzászámítjiulk a Keszthely-kultúra száz esztendős előzményének hiányát, akkor a három tényező figyelembevételével megkodkáztatfeatónak látszik az a feltételezés, hogy a későnrómai népesség töredékei Keszthely—iFenékpusztán kívül is megélték a VI. századot. A germán ós kora-avarkori régészeti anyag a már fentebb említett Szombathely—Keszthely—Pécs vonaltól délre nem terjed ki. Ezt a hiányt nem lehet a száz esztendős régészeti kutatás után egyediül a kutatás hiányosságaival megmagyarázni. Ezért ameddig Délnyugat-Dunántúl V—

VI. századi etnikai képére nieim nyerünk pozitív adatot, addig e negatívumot a késő^rámai népességre pozitív tényezőként kell elfogadni. A kontinuitás kérdésében a rossz formában кultúrhatásnak nevezett, vagyis az egyidőben