Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Múzeológia - Kemény, M.: Újabb módszerek a régészeti vonatkozású kerámia restaurálásában

KERÁMIA RESTAURÁLÁS 355 rong közepén egy 5 mm-es tengelycsonk biz­tosítja a mérettárcsa központos felhelyezését. A korong alatt, tengelyére merőlegesen, egy­mással szembenlevő két tartó egyikén van a fékberendezés és az indikátor tartó. A másik oldal későbbi fejlesztés során egyéb segédesz­közök tartására szolgál. (1. kép.) Ezen kombinált eszköz segtíségével az edé­nyek méreteit úgy határozzuk meg, hogy a rendelkezésre álló fenék vagy száj rész dara­bot a tárcsán a beosztásnak megfelelően moz­gatjuk mindaddig, míg hajlása egybeesik va­lamleyik körrel, vagy párhuzamos azzal. E művelet közben az edény képzeletbeli tenge­lye a tárcsára merőlegesen áll. Ebben a hely­zetben kell megrögzíteni a tárgyat, hogy a kí­vánt méretek centiméterrel leolvashatók le­gyenek. (2. kép.) 2. Az agyagforma elkészítése. — A tárgy kiegészítése a méretek és a forma birtokában az edény belvilágának, — a negatív formának, — minél pontosabb elkészítésével kezdődik. A forma elkészítésére az iszapolt agyag látszik legalkalmasabbnak. A forma a korongra he­lyezett tárcsán készül. A formatartás biztosí­tása érdekében, különösen nagyobb edények esetén, először egy alkalmas méretű és alakú üreges testet (pohár, doboz, stb.) kell körülta­pasztani keményre gyúrt agyaggal, amelyet aztán lágyabb masszával pontos negatív for­mává alakíthatunk. (3. kép.) E munkamenet közben a tárcsa forgatásával és a kiegészíten­dő edénydarab időnkénti ráillesztésével ellen­őrizni kell a forma helyességét. A kész negatív forma biztosítja a kiegészítés maximális pon­tosságát és a kiegészített rész falvastagságá­nak egyenletességét is. 3. Kiegészítés gipszöntéssel. — Mielőtt a kiegészítendő darabot a negatív formára fel­tennénk, vörösréz huzalból készített csapokat kell több helyen a törési felületbe erősíteni (4. kép.), melyek a gipsz-kiegészítés jó tapadá­sát biztosítjuk. Ezek után a csapokkal ellátott törésfelületet meg kell nedvesíteni, a tárcsá­nak azt a részét pedig, ami a gipsszel érint­kezni fog be kell olajozni. Ezen előkészítés után a töredék pontosan a helyére illeszthető. A gipszöntést megelőzően a szükséges ma­gasságig plasztilin zsalut kell építeni a nega­tív forma köré. A zsalu és a negatív forma közti távolság kiadja a kiegészítendő edény hozzávetőleges falvastagságát, (5. kép.) A tö­rési felületek vonalát előnyös vékony plaszti­lincsikokkal kívülről megjelölni, amely a cse­répfelület felesleges piszkolódását akadályoz­za és a későbbiekben jelzi a törés szélét a fa­ragásnál. Igen fontos, hogy a plasztilin tapa­dása megbízható legyen a tárcsán és az edény falán egyaránt. A gipszöntés folyamatának ismertetése előtt ki kell térnünk néhány szóban a felhasz­nálható anyag minőségének és festésének kér­désére, mivel ezzel kapcsolatban több eltérő 5. kép. módszert ismerünk, melyek véleményünk sze­rint nem minden esetben célravezetők. Alap­anyagul legalkalmasabbnak az alabástrom modell gipsz mutatkozik. A kívánt szín elké­szítésére, az utólagos festéssel szemben az anyagában színezett gipszmasszát tartjuk a leghelyesebbnek. A gipszet lehetőleg színerős (oxid) festékekkel száraz állapotban keverjük a szükséges ányalatra úgy, hogy ez a cserép színénél néhány tónussal világosabb legyen. Ha a festékanyag mennyisége megközelíti a gipsz mennyiségének 10%-át, a massza minő­ségét fel kell javítani. Sárga és vörös tónusú masszánál száraz állapotban 1 kg gipszre szá­mított 20—30 grm száraz dextrin, szürke tó­nusú keveréknél pedig ugyanolyan arányú dü­4. kép.

Next

/
Thumbnails
Contents