Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)
Helytörténet - Gáldonyi, B.: Adalékok Baranya és Pécs felszabadításának történetéhez
BARANYA ÉS PÉCS FELSZABADÍTÁSA 317 gyalogság harcrendjét. Még néhány száz méter és megpillantották a zöld köpenyeket. A megrémült hitlerista katonák földre vetették magukat. Ugyanakkor az ellenséges tüzérség tüzet nyitott harckocsijainkra. De bármi is megállíthatja a mi harckoçsizóinkat? ! — Előre! — adta ki a parancsot Ivanov hadnagy, és a harckocsik megkezdték a manőverezést a harcmezőn. Előre lendültek! Előttük német páncélelhárító üteg tüzelt szüntelen. Ivanov hadnagy az üteg felé irányítja harckocsiját. Még egy pillanat... és a harckocsi lánctalpai elérik a lövegárkot. Az ellenséges üteget sikeresen elnémították...." Ivanov hadnagyot később kitüntették és mint őrnagy szerelt le a hadseregből. Jelenleg Rosztov megyében, egy állami gazdaság vezető munkatársa. M. J. Rajchlin még egy epizódot leír a Mohács—Pécs közötti harcokról. „Egységünk előre lendült az országúton (a Mohács—Szederkény közötti országútról van szó — a szerző megjegyzése) és egyszer csak erős tüzérségi tűz akadályozta az előrehaladást. Elkerülhetetlen volt, hogy harckocsik segítségével leküzdj ük az ellenség tüzérségi ütegeit és elhallgattassuk lövegeiket, Eközben a hősiesség és a férfiasság legszebb példáját mutatta Tyeszlja alhadnagy harckocsijának személyzete. Miközben megközelítették az ellenséges üteget, négy lövedék is eltalálta Tyeszlja harckocsiját, de a személyzet életben maradt, a harckocsi is üzemképes, és az ellenség gyűlölete, a győzelembe vetett hit megkétszerezte a harcosok erejét. Nem messze az ellenséges lövegtől kigyulladt Tyeszlja harckocsija. Ám nem a menekülésre gondoltak, hanem a fáklyaként égő kocsival lehengerelték a német lövegeket a kiszolgáló személyzettel együtt. Eközben maguk is hősi halált haltak..." És még egy epizód, ez már közvetlenül Pécs alatt és a város felszabadulása előestéjén történt. M. J. Rajchlin írja: „Pécs felszabadításának előestéjén együtt voltam a harcállásponton Emelj anov alezredessel, az egyik egység parancsnokával, valamint néhány tiszttel. A harcálláspont Pécs előtt, egy kis településnél volt. (Szederkény és Pécs között — a szerző megjegyzése) Amikor a németek erős tüzérségi tűz alá vették az egység parancsnokságának körzetét, a parancsnok elrendelte, hogy két felderítővel keressek a környéken harcálláspontnak megfelelő pincét. El is indultunk ilyen pince felkutatására. A környező épületekben nem találtunk senkit. És egyszercsak, amikor az egyik pince ajtaját belöktem és gyufával világítva magam előtt, elindultam a lépcsőn lefelé, ismeretlen hangokat, magyar beszédet hallottam. Megálltunk a felderítőkkel. Hallgatóztunk, de semmit sem láttunk, majd lépéseket hallottunk és három öreg bujt elő. — Oroszok, oroszok, ruszkik ugy-e? És hangjukból érződött a félelem, de ott éreztük az örömet is. Féltek, mert a németfasiszta területrablók a lakosság körében elültették a rettegést és azt híresztelték, hogy .. ."jönnek az oroszok és mindenkit megölnek!" Tört német nyelven megmagyaráztuk az öregeknek, ne féljenek, ök pedig elmondották, hogy a pincében öregek, asszonyok és gyerekek is vannak még. Én meg azt magyaráztam nekik, hogy ne féljenek tőlünk, az orosz katonák senkit sem bántanak, hanem a magyaroknak a felszabadulást hozzák. Néhány perc múlva, amikor megérkezett egységünk parancsnoki kara, azokat már az asszonyok és a gyerekek fogták körbe a pincében és igen barátságosan viselkedtek. Aztán tovább magyarázgattuk, — ki hogyan tudta, — hogy barátok jöttek hozzájuk. Néhány óra múlva már indultunk tovább és elhagytuk a pincét. Ez volt az első találkozásunk magyar emberekkel..." Már a hadműveletekkel, részletesebb katonai eseményekkel foglalkozik egyik felszabadítónk Mihail Maximovics Fegyajev, aki 1944—45-ben Ivan Mosljak gárdaezredes gárda egységében egy lövész század parancsnoka volt. Ivan Mosljakról meg kell említeni, hogy a Szovjetunió Hőse volt — 1938-ban pedig a Hasszán tó hőse. Mihail Maximovics Fegyajev Mohácstól Sopronig üldözte az ellenséget. Legkedvesebb emlékei Baranya és Pécs felszabadításáról maradtak. „November első felében egységünk Szubotica (Szabadka) városában állomásozott, pihenőben a Románia és Jugoszlávia területén vezetett hadjárat után, miközben több, mint 500 kilométert tettünk meg. Nem messze Szuboticától — már a pihenőben — készültünk az előttünk álló harcokra, mivel nehéz feladatot kellett megoldanunk. Ott hömpölygött a kék Duna, amin majd át kell kelnünk. Tanulmányoztuk a folyóhoz vezető utakat és mind közelebb helyezték egységünket a Dunához. Már magyar területen álltunk, mindössze 28 kilométerre Mohácstól. (Hasonló körülmények között lejátszották az egység harcosai a dunai átkelést, hogy minél gyorsabban és minél kevesebb véráldozattal törjenek át a jobb partra — a szerző megjegyzése). i