Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Helytörténet - Reuter, C.: Földrajzinév-gyűjtések a Baranyában végzendő régészeti és településtörténeti kutatások szolgálatában

FÖLDRAJZINÉV-GYÜJTÉSEK BARANYÁBAN , 229 püléseink fejlődése a nagyobb települések osztódására, kirajzására mutat. Megyénk településtörténete ezt kiválóan igazolja. A Dunántúlt 900-ra szilárdan kezükben tartó magyarság biztonságérzete is ezt kívánja, 907ben, 910-ben történnek az utolsó kísérletek a bajorok részéről, hogy a foglalást a magyarságtól elvitassák. Ezután betörések érik még a Dunántúlt, de birtoklását már nem teszi senki vitássá. Érthető, hogy a bizonytalanság évtizedeiben a nagyobb biztonságot nyújtó nagytelepülések keletkeznek. Ez azután az ország kialakulásával, a központi hatalom megszilárdulásával, de nem utolsó sorban a nyugati módra kialakuló nagybirtokrendszer eredményeként földfoglalással, hasznosítással kapcsolatban kisebb kirajzásokat, új telepeket eredményez. 1938-ban Kniezsa István említett munkájában

28 a földrajzi névanyagot összevetette, helyesebben névfejtéseit honfoglaláskori bizonyosan magyarnak határozott régészeti és éremleletekkel is támogatta. Példája nem talált azonnal követőkre, de hogy szükségességét érezték, azt az elkövetkezendők megmutatták. Kezdeményezése — az akkor még uralkodó HampeZ-féle elgondolás miatt — csak a leletek szűkebb csoportját használhatta fel. elsősorban az előkelő felső réteg magányos sírokba temetkező, kevésszámú ismert adatát. Egy kiváló, sajnos korán elhunyt fiatal régészünk Szőke Béla volt az, aki a sokáig egy helyben mozgó honfoglaláskori leletek meghatározásának kérdését, azok felosztását, besorolását elvégezte. Szakított Hampel József évtizedekig szívósan érvényesülő leletbesorolásával (a Hampel-féle A és В csoport), és 1954-ben megjelent dolgozatában

2

^ új utat mutatott. Az ún. drávaszádi (bielo brdo-i) kultúráról kimutatja annak magyar voltát. Egy lépéssel tovább megy 1956-ban Kralovánszky Alán — és számunkra ez határozottan fontos — amikor Kniezsa István többször említett alapvető nagy munkájának adatait használja fel — összeveti — az ún. S-végű haj karikás sírok eddig ismert adataival. Kralovánszky Alán igényli a régészet számára a helynévtudomány eredményeit,

30 és ezzel igyekszik a régészet egy nagy kérdését, a leletek nemzetiségi besorolását megoldani és igazolni. Legújabban Szőke Béla utolsó nagy mun28 Kniezsa István, Magyarország népei a XI. században, Szt. István emlékkönyv. Kny. Bp., 1938. n Szőke Béla, Adatok a Kisalföld IX. és X. századi történetéhez. Archeológiai Értesítő 1964. évf, 30 Kralovánszky Alán, Adatok az ún. S-végű hajkarika etnikum jelző szerepéhez, Arch, Ért. 1956: 206—212. kaja

31 dolgozta ki, és fejezte be ennek a kérdésnek előreláthatóan megnyugtató megoldását. Sajnos a szerző elhunytával munkája után is maradtak nyitott kérdések. Ilyen az, hogy a honfoglaláskori szláv lakosság régészeti anyagát ezekután miben kereshetjük. A honfoglaláskori Magyarország legnagyobb — a magyarsághoz viszonyítva azonban kisebbséget alkotó — nemzetisége a szlávság volt, amint ezt helynévanyagunk tökéletesen igazolja, Györffy György mutat rá annak szükségességére, hogy Kralovánszky Alán módszerét „el lehet mélyíteni olyan helyeken, ahol korai határjárás és feltárás egybeesik."

32 Ezt bízhatjuk egy véletlenül előkerülő leletre, amikor a környező földrajzi neveket vetjük vizsgálat alá. De meglátásom szerint — miután Baranya abban a szerencsés helyzetben van — hogy Árpád-kori történeti földrajza a megye jelenlegi területének kétharmadára elkészült (a mai megye északi egyharmada, nagyjából a mai hegyháti járás, a XVIII. század elejéig Tolna megyéhez tartozott), és az emberileg elérhető összes korszakbeli írásbeli emléket feldolgozták — régészeink a kérdésnek elébe mehetnek úgy, hogy ahol megfelelő földrajzi névanyag rendelkezésre áll, kezdenek régészeti feltárást. Az okleveles helynévanyagot azután ki kell egészíteni az élő névanyag felgyűjtésével — illetőleg ha rendelkezésre áll — felhasználásával. Kérdéses esetben természetesen nyelvész szakértő segítségét kell igénybe venni, aki a földrajzi nevek kérdésében jártas, és a szükséges felvilágosítást mind egyes névről, mind a terület földrajzi neveinek összességéről megadja, Baranya megye tanácsának kezdeményezésére 1963. óta a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztály tárolja, a múzeum anyagi támogatása mellett elkészült, adatfelvételi lapokat. Természetesen korántsem teljes a gyűjtés — ez végeredményben mindig csak megközelítheti a teljességet — de igen jó alapot szolgáltat. Feldolgozást kap és folyamatosan kiegészül a Pécsi Állami Levéltár több mint 2000 darab — elsősorban XIX. századbeli — térképének helynévanyagával, amely az élő földrajzi nevekkel való összevetés, egyeztetés útján szolgáltat értékes támasztékot. Ez a régészeti munkának bizonyos kiegészítő, összetett jelleget ad, amikor a földrajzinév-kutató — nyelvész bevonását igényli. 31 Szőke Béla, A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. Bp.j, 1962. Régészeti tanulmányok I. kötet. 32 Györffy György utoljára idézett munkája 121. lap 12. jegyzet,