Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)
Néprajz - Pataky, A.: Kopácsi magyar népmesék
KOPÁCSI NÉPMESÉK 215 a zasszonyokhol? Tód le a nadrágot, osz hajúj le! A kántor letóta a nadrágját, osz lëhajút. És a seggibe belëtekerte a gyertyát — a kántornak a seggibe. Akkor meggyútotta a zembör a gyertyát és annak a világosságáná olvasta mëg a pészt. Asztán akkor a plébános is mëg a kántor is nagyon kérték, hogy fenek, hogy csúffá teszik, és ne mongya mëg senkinek se, — nagyon kérték tülle a kegyelmet, hogy ne tegye csúffá űket. Hát a zembör nem is csinát nekik semmit. Nem verte mëg . . . hát örút a sok péznek, hogy mámeg a Marinak lësz sok szép ruhája. Odajatta a feleségének a sok szép pészt, amit a plébános hozott. Akkor ű elment innenhazú. Akkor ezök, a kántor, mëg a pap elmentek. A Mari mëg mëgin új ruhát csinátatott és vasárnap elment a templomba. Már akkor a plébános úr tartotta ja misét. Akkor má a közepibe vót. És akkor úgy mëg vót lépőddel, hogy nem tutta a misét röndösen szolgátatni. Hogy mi jön ëggyik . . . mos szó a másik után. Elkijáltotta, hogy: — A Marinak szép ruhája! A kántor, az szinten meglepődött a zongorával. Nem tutta a sort venni vele, mer ammëg asz-kijátotta: — De nem az ö pénze ára! Neköm pedig pénzem nem vót! A seggöm gyertyatartó vót! És a misének azonnal vége lëtt, mert a Mari suhogós ruhája után meglepőttek és nem tutták tovább a misét szolgáltatni. Csaló Pétör A gyűjtés ideje: 1963. IV. 14. Helye: Kopács — Kopacevo Gyűjtő: Pataky András A gyűjtés módja: Magnetofon (I. — 8.í Az adatközlő neve és kora: Tóth Zsófi, 62 éves. Az átírás dátuma: 1963. IV. 28. Ellenőrzés: 1963. IV. 29. Volt egyszer egy ember. Aki ojan ember volt, hogy mindég azon volt, hogy valakit mëkcsâjon. A' sosë tudott, soha, igasságos úton beszélni sëm, dolgozni sëm. Sëmmiccsë nem tudott jót cselekönni. Hát mindég azon járt az esze, hogy kit hogyan bírjon becsapni. Lopott is, rosszalkodott is . . . vereködött is. Mindön benne volt. Hát eccör, — az édösannyának sok libaj i voltak. Legelső úttyát is . . . Ellopta a zédösannyátú a libákat. Azon keszte mëg a Csaló Pétör a csalást. És az édösannya... a libákat nagyon szerette. Mindég gondozta. Mégis mëg bírta ütet csalni. Elgondóta, hogy ëgy nagy vásáralkalommal, kihajtya a vásárra a libákat. És mijén sok péndze lësz. El is hajtotta. És. ahogy az úton haj ti, a főbiró mëg mektámatta. hogy hogy mijér haj ti a libákat a vásárra, mikor a vásárra csak jószágokat szoktak kihajtani és másegyebeket, de libákat még vásárra nem szoktak hajtani. Elkoboszta tülle libákat, elvette. Akkor a Csaló Pétör ászt monta a főbírónak: — Ha a zű libájit vissza nem aggyá, hát megkeserülli. Mer ü úgy megveri, hogy meghal bele. A Csaló Pét. . . Csaló Pétör mëg merte neki szömébe mondani, mer tutta, hogy akár micsinál a főbíró neki, de ű azér még se pusztul el, de a főbírónak el kell pusztúni. Akkor az ëgy alkalommal, a Csaló Pétör fölkészút nagyon á . . . szép ruhába.Ácsnak kitette magát, mer mëkhallotta, hogy a főbíró házat akar csinálni a zudvarába, szép nagy épületöt. Csak az anyagot még nem tutta beszorozni. És hirdeztette magát, hogy vóna-e valami, ojan jó ács, aki annak az anyagját a nagy erdőbe ki tunná választani, hogy ami annak a háznak mëkfelélne. Ű ácsruhába fölkészút és kiabálta, hogy hát. . . kinek vóna szüksége arra a zács mestörre, mer ű az. És ű ajálja magát. És akkor a főbíró mëkfogatta őket. S ki. . . és akkor a hintóba beleüt a zács mestörrel a főbíró és kimentek az erdőbe. Mikor az erdő szélibe értek, hát akkor nagyon ajálta magát a főbírónak, hogy ő ojan nagyon mëg tuggya választani a fákat. De ëtt a szélibe nem választ, mer a szélibe sok görbe fa van, Hanem csak arább, bejjebb mennyének. És ű vele mennyön a főbiró, mer ü majd ojan szép fákat talál, hogy gyönyörű lakást építhet belülié. Mentek is bejjebb. Mindég a főbíró a .. . a .. űutánna ment, a Csaló Péter után. Ballagott lassan. Ü addig öt-hat fát átnyalábót a kezével. Megmérte a kezével, hogy mejik ér körösztű. Mindég aszmonta: — Ez még . . . nem ért össze a kezem. Emmég nem jó. Nézze főbíró úr! Emmég nem jó. Nézze csak, oda. Van má harmadik-negyedik. Most má észt innen látom, hogy az maj aligha bevál. Odament, megölelte. Mamëg esse nem jó. De a főbíró úr mindég késérte Csaló Pétört. Mikor má becsalta jól a zerdőbe, akkor aszmonta a főbírónak: — Gyűjjön főbíró úr és fogja csak a maga kezével körül a fát, hogy hoty kell mëktunni. hogy mejik fa jobb és mejik nem. Ügy hiszöm hogy a maga keze is van ojan hosszú, mind a zenyüm. És mëkfokta a kézit. S dróttal összetekerte főbírónak a kezét, amind a fát megölelte. Akkor a főbíró sírt, hogy hát vákta a drót a kézit. De ű pofoszta, de ütötte, de pofoszta akór. Lëvëtte a nadrágszíj ját. Ü avval úgy körű verte főbírót. De az csak tartotta aa... a fát. Nem