Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)
Néprajz - Pataky, A.: Kopácsi magyar népmesék
KOPÁCSI NÉPMESÉK 209 A szegény favágó előre. S szömbe fordút, vissza nagy örömmel, hogy: — Jöjjetök ve . . . Minél elébb, mer talátam ëgy nagy hordót. Bor van benne. Akkor a liba nagyon megörűt. Szalatt. A kacsa mëg utánna. Odaértek a vadgalamb után és megtalálták a nagy hordót. A kacsa az körű tapogott. Egyre ászt kiabáta nekik, hogy: — Csabd csapra! Csapd csapra! Csabd csapra ! De hát nem érte föl a vá ... a nagy hordót. A liba mëg körűnézte mindönütt. Hát nem vót más hejt luk, csak legfölű. De a nyakát kinyújtotta és fölcsiperködött. És akkor belehajút és nagyot ivott és elkiáltotta, hogy: — Iiiigyunk! belülié. Akkor a kacsa még nagyobb veszéjbe vót. hogy mas má a liba jó is lakott, és ivott is, de űneki, hát semmi sincs. Mëgen könyörgött neki : — Csabd csapra! Csabd csapra! Csabd csapra! Csabd csapra! A liba mëg . . hát nem akarta ütet azér otthanni, mëgen belehajút. Nagyot kiáltott: — Iiiigyunk! — Nagyot ivott belülié. Akkor a vadgalamb fölszállott. Az is belenyújtotta az . . . a csőrit. Ajis ivott belülié, Nahát mast a kacsa itt is cső . . . hát úgy maratt, hogy éhössen. Semmi sincs neki. Mast akkor panaszkodott a ... a kacsa a vadgalambnak, hogy ojan hej re vezesse, ahol hát ű is jóllakhat. Akkor az bisztatta, hogy: — Nem baj, semmit. Még megyünk tovább, mer a világ a mijenk. Maj csak úton még maj kapunk még valamit, ojan alkalmat. Hát mentek, mendegéltek. De a kacsának már elfogyott az ereje. Az alig bírt menni. Mikor asztán a liba . . . ammëg hát ballagott utánnik. A vadgalamb előreszaladt, Hozi nekik a nagy jelt, hogy: — Végünk van! Menekülni kell, mer gyünnek a rókák! Akkor a liba felrepül Az eröpűt, Aszmonta. hogy mén a gazdaasszonyáhol, mer ű mas má kitart. De a kacsa szegény, áldozatú maratt. Ászt a róka fölkapta, elvitte. A vadgalamb is hazaszát. Csak a kacsa veszött el belüllik. Az mëg az . . . az . . . pórú járt szegény. Asztat. . . Nem bírt sëmmitcsë szőrözni magának. Éhön maratt. Aszmonta a vadgalamb neki. hogy máskor úgy vigyázzon, hogy ojan társakat keressön, aki úgy ... ojan élelmet kap. mind űk, hogy nem ijen fordítottat, hogy akivel ojan hejön m ... juthat, mint ű .. . hogy ne merűjjön ki, hanem jólakhasson. És ojan. aki érti a zű buvóhelét. Mert hát így . . . így. akkor — aszongya — mindön kacsa elveszik. A gyűjtés ideje: 1963. IV. 10. A gyűjtés helye: Kopács — Kopacevo. Gyűjtő: Pataky András. A gyűjtés módja: Magnetofon. (I. — 4. szí. mese.) Lejegyzése dátuma: 1963. IV. 14. A mesemondó neve és kora: Tóth Zsófi 62 éves. Volt egyszer egy szegény favágó, aki csakcsupán abbul tudott megélni, hogy a nagy erdőben csak fákat vágott, és abbul kereste a kenyerét. Az más munkával nem tudott foglalkozni. És annak sok gyermekei vótak. Ojan nagyon kevésre ment a keresettel, hogy alig tuttak megélni. És akkor a felesége aszmonta a férjének, hogy: — Mëg kell halnunk éhön. Valamit kell gondóni, hogy ezöket a gyerököket el lehessön tartani. Merd azér, hogy olyan kevés pénzt hozol, hogy utóbb má minekünk is az éség úgy elveszi az erőnket, hogy még nem tudunk dolgozni. Hanem asz . . . hanem jobb lenne, ha mész az erdőbe, bár mindég vinné el ëggyet vagy kettőt veled és ott hannád. Maj talán a farkasok megennék űket és kevesebben lennénk. Hát az a zembör — ajis má ugyan elalét a gyönge koszttú és nem nagyon tudott dolgozni se ojan sokat. Fábú nem tudott összekeresni, hogy hát röndös élesz . . . élelmik mëglegyön. Bele is eggyezött abba, hogy elvisz belüllik. De nem úgy viszi el, hogy csak egyet vagy kettőt, hanem elvisz к . . . négyet, hogy bár akkor nem lëssz nekik unalmas ottmaranni. Mer ëgy má mëg nem marad, ha ű otthagyi. De ha többen vannak, akkor eljáccanak. Asztán akkor jobban el bírja űket hagyni. Lëfeküttek este. Akkor is azon tanakottak a szülők, hogy mit csinájanak. Sajnálik űket, de tëhetetlenök. Mer a szömik előtt kell nekik elveszni éhön . . . éségbű. Akkor aszmonta a . . . az a zöreg, hogy mejiket vigye el. Kissebbekbű vigyön el, vagy a nagyobbakbú. Akkor aszmontaja zasszony : — Hát a nagyobbik azér még csak maragygyanak. Vigyél el a kicsikbül. Hát a lekkissebbekbüll. .. azér a kicsikbű. aki nagyobbcsább vót, annak vót annyi esze. hogy nem alutt el. Észt hallotta, hogy a zannyik mëg a zapjik mi jön tanakottak. És tele rakta a zsebj it kavicsokkal reggel. Felkőtek reggel. Asz mongya a zédösapjik, hogy: — Na gyerökök! — megnevezte űket névszerint, hogy ki, — mejik gyün velem az erdőbe. És elgyüttök velem. Nagyon jó jáccohej van. Maj eljáctok, még én ott dolgozok. Ott lesztök. Es akkor majd este ... én dolgozok ... 14 J. P. Múzeum 1964.
