Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Sarkadiné Hárs Éva: A pécsi képzőművészeti élet 20 éves (1944–1963)

KÉPZŐMŰVÉSZET PÉCSETT 315 jellegű tárlatok igen eredményesek voltak, a pécsi közönség szívesen vásárolta ismerős művésziéinek alkotásait s a képek hatvan százaléka vevőre talált. Az 196l-es esztendő s az ez évben nyújtott megyei alkotói támogatás megérlelte néhány festő kiállításra készülő anyagát, Május 21én Lantos Ferenc mutatta be portré-tanulmányait, augusztusban Simon Béla kiállítását nyitotta meg Achátz Imre, a Múzeum Káptalan utcai termeiben. Alsószentmártoni élmények mélyen érző, meleg, vörös fényben sziporkázó tolmácsolói a képek: az „Iskola udvara", a „Putrik", a „Kávéhordó". Októberben Haraszti Pál szolnoki és mecseknádasdi tájélményeit, munkaábrázolásait bemutató olaj- és vízfestményeiből nyílott tárlat, majd novemberben Bizse János kiállítása következett, a pécsi bányákban készült alkotásaiból: István akna, Hazafelé, Külszínen, Csillések — mind megannyi művészi kifejezője a gépek és az emberek kapcsolatának, összetett munkájának. A Munkacsoport közös kiállítással ezúttal Egerben szerepelt, a,z ottani Pedagógiai Főiskola rajz-tanszékének meghívására. Nem maradtak el ebben az. évben sem a kisebb klubkiállítások, vidéki bemutatók, mint például Kelle Sándor babarcszöllősi tárlata, ahol a pécsi, baranyai tájakat ismertető olajfestményeit tekinthette meg a falu érdeklődő közönsége. Az alkotói díjban részesült művészek a következő években,, 1962-ben és 63-ban is, közös kiállításon számolták be arról, hogy miként tudták hasznosítani munkájukban a kapott támogatást. Az egyéni tárlatok sorában helyet kapott az 1961-ben elhunyt Gebauer Ernő emlékkiállítása, melyet a Múzeum és a Munkacsoport: közösen rendezett. Ugyancsak a Múzeumban került bemutatásra Martyn Ferenc poroelánkiállítása, bagolyt formázó és figurális díszítésű vázákkal, rajzos tálaikkal, a gyárban töltött egy esztendő munkásságának eredményeként. Az ünnepélyes megnyitót a Szövetség képviseletében, 1962. dec. 21-én Redő Ferenc festőművész tartotta. Jelentős eseménye volt ennek az esztendőnek, hogy a XXXI. Velencei Biennáléra városunk művészétől, Martyn Ferenctől tizennégy rajzot választott a magyar kiállítás rendezőbizottsága, vegyesen a Don Quijote és az elvont ábrázolások közül. Martyn Ferenc rajzai a Biennale Zsolnay kerámiával díszített magyar pavilonjának első termét teljesen megtöltötték s mind a nemzetközi bírálóbizottság, mind a látogató közönség körében általános tetszésre: találtak. A kópzőművésznők nőnapi országos seregszemléjét 1963-ban Pécsett rendezték meg. A tárlat főleg budapesten élő festő- és szobrészművésznők alkotásait mutatta be, a rendelkezésre álló szűk hely és a zsűri korlátozó szempontjai következtében erősen válogatott anyaggal. Az egyéni kiállítások most is a kiállítóhelyiség és a bemutatandó anyag nagysága szerint oszlottak meg a Múzeum termei és a társadalmi intézmények klubjai között. A Káptalan utcai Múzeumban Kelle Sándor többéves munkásságának eredményéről számolt be festményeivel, művészi működése 25 éves jubileuma alkalmából, Török János a poroelángyári tervei mellett készült szobor-tanulmányait állította ki, Lantos Ferenc a nyári szünidő napfényes balatoni krétarajzait. A Képcsarnok kiállítótermében Haraszti Pál festményeiből rendeztek tárlatot 1963. novemberében, de ezzel egy időben volt a Múzeum Rákóczi úti termében Lantos Ferenc szakköre fiatal tagjainak első közös bemutatkozása, a Fegyveres Erők Klubjában Klug К. György gyűjteményes tárlata és a Káptalan utcai múzeumépületben Bokros László festőművész kiállítása, Amikor az utóbbiakkal eljutottunk napjainkig, meg kell állapítanunk, hogy az események, de különösen a kiállítások vázlatos áttekintése nem elégítheti ki maradéktalanul az olvasó — legfőképpen a korban és történésekben résztvevőként benne élő olvasó — igényét, A dolgozatnak, azonban nem is volt célja, a teljességre törekvés, lévén egy folyamatban lévő nagyobb, részletes igényű mű vázlatos, összefoglalója, a most még hiányosan rendelkezésre álló, bár több év kutatási anyagát, személyes élményét magában foglaló adatok és ismeretek közrebocsátása. Aktuálissá tette az egyik legnagyobb vidéki képzőművész szervezet húsz éves működésének vizsgálatát és egyes következtetések megállapítását éppen most az is, hogy a vidéki munkacsoportok ismét átszervezés előtt állanak, ismét lezárult működésük egy korszaka s a. jövőben nagyobb önállóságnak, s talán a megkülönböztető „vidéki" másodlagosság eltűnéséneik nézhetnek elébe. A jövő feladatainak rögzítéséhez, a helyes út megválasztásához talán némi segítséget nyújthat e szerény dolgozat történeti visszapillantása is.