Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Gebhardt Antal: A Mecsek hegység barlangjainak biológiai vizsgálata

28 GEBHARDT ANTAL vei, illetőleg hiányával, a barlangban élő szervezetek nagyságával kell részletesebben foglalkoznunk. A látószervek csökevényesedése egyike a barlangi életmód általánosan ismert és a kutatók által legtöbbet vitatott jelenségének. Ismeretes, hogy a barlangokban élő szervezetek között számos olyan faj van, melynek láítószervei tökéletesen kifejlődtek. Ilyenek általában a barlang járó és a barlangi vendégfajok. Viszont más fajoknál a szemek jelentékeny elsatnyulása figyelhető meg. Ezek túlnyomóan a barlanglakó, kivételesen a barlangkedvelő fajok között találhatók. Végül ismeretesek a barlang élővilágának olyan tagjai is, melyeknek, nemcsak a szemei, de még a szem idegei is hiányoznak. Képviselői kizárólag barlanglakó szervezetek között fordulnak elő. Azokat az elméleteket, amelyek a látószervek csökevényesedését igyekeznek megmagyarázni, általában három csoportba osztályozhatjuk. Az egyik felfogás szerint a látószervek csökevényesedése a fény állandó hiányára vezethető vissza (Packard, Gersitaecker, Dodiiéin stb.). Más nézet szerint a csökevényesedés a fény hiányával semmiféle összefüggésbe se hozható (Hamann, Kolosváry). Végül számos kutató álláspontja szerint a barlangban élő vak állatok még mielőtt a földalatti üregekbe húzódtak, már a felszínen is vakok voltak (Chilton, Kolosváry stb.). Ha az egyes elméleteket és azoknak szellemes megoikolását figyelemmel kísérjük, arra a meggyőződésre

1 jutunk, hogy mindhárom elgondolásban van valami igazság. A látszólagos ellentmondás magyarázata az, hogy a búvárok a látószervek csökevényesedésének fiziológiai folyamatában nem számolnak azzal a körülménnyel, hogy a barlang állatvilága a legkülönbözőbb faunaelemiekbői tevődik össze, minek következtében a szemek hiányát, a látószervek csökevényesedését nem lehet egységes teóriával megmagyarázini. Számos barlangban élő szervezetet ismerünk ugyanis, amelyet a felszínen moha, fakéreg, lombhulladék, kő stb. alatt — tehát sötét, helyen — élő fajtársaktól származtathatunk le (pl. Trechus, Anophthaimus, számos barlanglakó Myriopoda stb.). Ezt az életmódot túlnyomóan az ellenség támadásával szemben nagyobb védettség, a fokozott nedvesség, a táplálékszükséglet stb. teszi indokolttá. A felszínen is fény elől menekülő életmódot folytatott fajokról feltehető, hogy idők során ezek szerveinek csökevényesedését az állandó földalatti tartózkodás siettetni fogja. Az ilyen szervezeteknek barlangokba, sziklarepedésekbe való bevándorlása és állandó letelepedése a legkülönbözőbb időkben következhetett be, sőt az napjainkban is tart. A napfény állandó hiánya különböző fajok látószerveire a legkülönbözőbb időszakok alatt tud észlelhető csöfcevényesedést előidéző hartást gyakorolni. A látószerveik evuMciója, a széniek morfo^ lógiai értéke különböző családokba tartozó állatfajoknál más és más. Nem lehet kétségles, hogy pl. a gerinces állatoknál a szem — kevés kivétellel —, a létfenntartás szempontjából nehezebben nélkülözhető orgánum, mint az alsóbbrendű férgek, rákok stb. látószervei. A fény tartós hiánya következtében várható elváltozással szemben tehát a gerincesek sze^ mének ellenálló képessége bizonyára nagyobb, mint az alsóbbrendű szervezeteknek kevésbé specializált s esetleg fejlődéstanilag is fiatalabb optikai szerve. Hogy a barlangokban élő különböző állatfajok látószerveinek csökevényesedését egységes elmélettel nem lehet megmagyarázni, legjobban tarka kép bizonyítja, mely a barlangi állatvilágban a szemek használata, illetőleg degenerációja tekintetében elénk tárul, így pl. Az Ostraeoda, — Oopepoda — rákoknak, nemkülönben a földalatti vizekben élő halaknak több faja ismeretes (Lucifuga, Stygioola), amelyeknek látószervei fiatal korukban aránylag jól kialakultak, fejlődésüknek későbbi szakálban azonban a szemek depigmentációja, illetőleg teljes eltűnése következik be. A szárazföldi Isopoda — rákok között Raoovitzia olyan fajt talált (Trichoniscus gachossini Giart.), amely két alakban fordul elő. A föld felszínén élő alak egy algíri („Ifre Semediane") barlang bejáratánál található, melynek látószervei kifejlődöttek, ezzel szemben ugyanabban a barlangban élő fajtársak teljesen vakok. A két alak között a látószervek redukciójának számos átmenete észlelhető. Hasonló viszonyokat tárnak elénk a barlangi vizekben élő Asellus aquaticus L. és az A. meridianus Rac. fajok is, amelyeknek a barlangi életmódhoz igazodó accumulativ alkalmazkodása annál szembetűnőbb, minél mélyebbre hatol az állat a barlangba, Ezek a megfigyelések azért rendkívül nevezetesek, mert rámutatnak arra a lehetőségre', hogy a szemek atrófiája egyes fajiaknál aránylag rendkívül hamar — már néhány generáció alatt —, bekövetkezhet. A szárazföldi Anophthaimus — és a földalatti vizekben élő Niphargus — nemekhez tartozó fajok általában mint vak állatok ismeretesek, Viszont jól tudjuk, hogy mindkét nem fajai között számos olyan ismeretes (Anophthaimus cog-