Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Gebhardt Antal: A Mecsek hegység barlangjainak biológiai vizsgálata

A MECSEKI BARLANGOK BIOLÓGIÁJA Q barlangökbian kizárólag a besodrásinak tulaj donítlható (beesés, áradás, szél stb.). Ezek a barlangokba jutva legtöbbször hamarosan elpusztulnak. Az előbbi fejezetiben már szó volt arról, hogy a barlangi állatok életére befolyást gyakorló valamennyi élettani tényező közül — mint legfontosabbat —, a fény hiányát jelölhetjük meg, mert a barlang üregeiben uralkodó sötétség az ott élő szervezetek számára a külszínen elterjedt fajtársak életviszonyaival szemben nagyobb védettséget biztosít. Viszont a barlangi állatvilág szempontjából kétségtelen hátrányt is jelent, hogy a fény hiánya következtében a zöld növény — mint sz állati szervezeték ősi tápláléka —, a barlangból hiányzik, illetőleg — elenyésző mennyiségben —, az csak a villanylámpák fénycsóvája alatt észlelhető. A barlangokban uralkodó fényviszonyoknak megfelelő elhelyezkedés szerint a barlangi állatvilágot általában két nagy csoportba osztályozhatjuk: 1. A barlang bevilágított terepének állatvilága a fényhatárig terjed. Ezen az aránylag szűk helyen a rendkívül változatos elemekből összetett fauna tartózkodási helyéül a legkülönbözőbb zugokat választja. A szárazföldi szervezetiek közül a legtöbb faj korhadó fadarabok, a szél által a barlang nyílásán át időnként behordott lombhulladék, különböző rothadó gombák és a vizek partján felhalmozódott fövenybe iktatott kövek alatt húzódik meg. Az állatvilág nagy része azonban a barlangi folyosó [mennyezetét és oldalfalait alkotó sziklákon telepszik le s ugyancsak változatos társaságból áll. A vízi állatok sorából az Abaligeti-barlang patakjában a külszínről, a bejárati nyíláson át az örvényféreg: (Polycelis felina Dal.) legfeljebb 240 m távolságig hatol a barlang mélyébe, míg a nyíltszíni vizekből közismert, oldalt úszó, közönséges bolharák (Gammarus fossarum Koch,), nemkülönben a kövicsík (Nemachilus barbatulus Günth.) a patak sodraival szemben úszva, a barlanigfolyosó leghátsó üregeibe is eljut. A világos és az átmeneti zóna állatvilága az év minden szálkában gazdag, s nemcsak az egyedek száma, hanem a fajok sokasága is meglepő. Az itt élő fajok túlnyomó része csak barlangi vendég, de nem. hiányzik az előüregekből a barlangi fauna néhány jellegzetes tagja sem. A nyári időszakban a barlang hűvös, nedves, árnyékos ürege csalogatja nappali álomra a környék állatait, viszont a hideg évszakokban, bizonyos mélységben a külszíni viszonyokhoz képest enyhe és csaknem állandóan egyenletesen temperált hőmérséklet Jegesedés az Abaligeti barlangban 1963. január 27én, a bejárattól 21 mm mélységben gyakorol a pitvarban meghúzódó szervezettekre vonzó hatást. A világos zónában élő szárazföldi szervezetek csak ritkán lépik át a fényhatárt, ahol a külszinről behatoló és a barlang állatvilágának a külvilág felé törekvő tagjai időszakonként — 'különösen az őszi hónapokban —, érdekes faunakeveredésit mutatnák. 2. A sötét zóna állatvilága túlnyomóan táplálkozásbiológiai igények szerint csoportosul. A szárazföldi fajok legnagyobb változatosságát itt is a korhadékevő szervezetek nyújtják. A barlangok egyes helyein felhalmozódott, revesedő deszkák, gerendák az állatvilág legkülönbözőbb elemeit gyűjtik egybe. Itt nemcsak korhadéikevők fordulnak elő, Ihanem olyan ragadozó fajok is, melyeknek táplálékául a nagy számban összesereglő fakorhadékevő szervezetek és azok lárvái szolgálnak. A teljesen korhadt és a földdel összekeveredett humuszos fatörmelék között számos gi-