Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Füzes Endre: Adatok a XVIII–XIX. századi baranyai népviselethez

316 FÜZES ENDRE vásárolják. A siklósi járásban ritkán fordulhatott elő, mert a szolgabíró ezt írja: „egyesek pedig közönséges kék posztóból való kurta mentét, sőt nadrágot is viselnek". A mohácsi járásban csak a jobbmódú szerbek és németek ismerik. A szentlőrinci és pécsi járás magyarsága csak hideg időben húzza fel a posztónadrágot. Hegyháton a magyar, horvát és szerb lakosság egy része télen posztó mentét és nadrágot visel. Az utóbbi térd felett „megkettőzik", valószínűleg megfoltozzák, hogy tovább tartson. Majd mindegyik szolgabíró utal arra, hogy csak a jobbmódú kisebbség hord télen posztóruhát, feltehetően ezt is csak ünnepnapon. Ugyancsak ünnepnap viselték a pécsi németek a pirossal és szürkével szegélyezett fehér posztókabátot és térdnadrágot, amelyet Bright figyelt meg egy körmenet alkalmával 1814-ben.

14 Tudjuk, hogy a bácskai német telepesek többsége is hordott posztómellényt (Schilling, 1929. 152—158). A magyaroknál ez csak a XIX. század 40-es éveiben kezdett terjedni. Bőközben vasárnap színes selyemmel kivarrt bársony vagy posztómellényt öltöttek magukra (Munkácsy, 1842. 569). Hölbling is megjegyzi, hogy Pécsvárad környéki fiatalok vászontarisznya helyett mellényt kezdenek viselni (1845. 68). A „rácz" férfiakon ugyanebben az időben ritkán látni posztóruhát (Haas, 1845, 54). A magyarok a mellényen kívül később is ritkán viseltek más, posztóból készült ruhadarabot. Az Ormánságban is csak a végiggombolt „kismándli" terjedt el (Csukás, 1858. 139). Pécsett, valószínűleg a városi divat hatására, munkába is posztómellényben jártak (Patkovics, 1846. 184). A posztóruha csak a németeknél lett általános ünnepi öltözet. Láttuk, hogy a pécsiek már 1814-ben posztó kabátban és nadrágban jártak. Hölbling a megye németjeit jellemezve azt írja, hogy a vagyonosabbaknak posztóruhájuk van (1845. 92). A VU cikkírója pedig 1862-ben már arról tudósít, hogy a tolnai és baranyai „svábok" nyáron posztómellényt, télen és nagy ünnepen sötétkék posztóból varrt, 14 „One mark in the dress of the Germans Is almost distinctiv the short breeches and stockings, becomig, and more sombre than the light dresses a dress actually unknown to a genuine Hungarian, and viewed by him with much contemtuons feeling. Most of the man in this procession, which I afterwards joined, were Germans; their jackets and breeches of white woollen, adiged round with green or red. The women generally wore long blue cloth jackets and blue petticoats, a costume much less of the Hungarians and Illyrians." (Bright, 1818. 574 —575.) nagy gombokkal díszített dolmányt és „magyar" nadrágot viselnek.

15 Mint már fentebb említettük, a posztóval kapcsolatos bő anyag annak tulajdonítható, hogy a Királyi Helytartótanács kifejezetten a posztóruhák iránt érdeklődött. Az irat végén táblázatba összefoglalva kapjuk meg a Baranyában készülő posztók évi mennyiségét, minőségi csoportosításban. Mindjárt megállapíthatjuk, hogy ez a szám nem nagy, tehát XVIII. század végén nem beszélhetünk széles körben elterjedt posztó viseletről. A XIX. század derekán a németek ünnepi öltözete már teljesen posztó, a magyaroknál ekkor kezd divatba jönni a mellény. A század végén ünnepnapon már az ormánsági, hegyháti, pécsvárad környéki, dunamenti magyarok, valamint a délszlávok is többnyire posztó mellényt, nadrágot és dolmányt viselnek. A ruhadarabok szabásán, díszítésén ekkor már meg15 A cikk viseletre vonatkozó része: „Régi hazájukbani viseletük: világoskék — nagy rézgombokkal ellátott posztóruha volt, ünnepélyesebb alkalmakkor pedig ugyancsak ilyen színű kaputot és sárga szarvasbőr-nadrágot viseltek. A tolnai sváb most rendesééi kalapot visel, még pedig — nehogy az eső nyakába hulljon — terjedelmeset, nagyítás nélkül mondva, csaknem akkorát mint egy taligakerék; az úgynevezett csárdáskalapot azonban már ma a fiatalabbak hordozni kezdik. Az öregek ragaszkodnak a fésűvel feltűzött hosszú, — az ifjak a nyirett hajhoz, — míg bajuszosat csak elvétve láthatni köztük. Nyakkendőt csupám ünnepen, de akkor aztán selyemből készültet használnak. Ingeiket szövetik. Mellényt szintén csak veres betűs napokon hordoznak, posztóból készültet. — Melegebb időben az ing fölött semmi fölöltőt, míg az év hidegebb szakaiban és sátoros ünnepeken setétkék posztóból varrott s diánagyságú érczgombokkal felszerelt dolmányt s magyar nadrágot viselnek; egyébiránt ez utóbbinak helyét nvjíron egyszerű, vászonból összeeszkábált térdig érő nadrágocska pótolja, mit maguk a svábok pisztolnak (Pisztolhosen), a köztük lakó magyarok pedig vászonkorsónak neveznek. A pisztol által el nem fedett lábat egy ugyancsak térdig érő, s a lábikránál rézcsattal összekapcsolt kék harisnya takarja, s e fölött van a lábfőn az az országszerte híres, nem egy esetben összepántolt s bundadarabokkal is kibélelt facipő, vagy magyarosan (?) mondva klump a, mely azonkívül, hogy az azt használónak gazdaságos, a szemlélőnek nem egy mulatságos látványt nyújt. A sváb t. i. télen, midőn sikos az út, hegyről szándékozván lejönni, leguggol, hátratett kezeit összekapcsolja, s míg az ugyan ezúton haladó magyar az ő két öblös saruival hatot is bukfenczez, klumpáján lecsúszott svábunk már a völgyben fölegyenesedve neveti ki. Nőik — a menyecskék és az éltesebbek, dinnyehaj alakú czifra kis főkötőt (a tréfás magyar szótárában fürjfészek) viselnek, — a hajadonok választék nélkül hátrafésült hajjal járnak, mindannyiáyiak testét pedig ezer ránczú kék szoknya, s meglehetős nagyságú gombokkal ellátott posztórékli borltja. Ha gyászolnak, fejüket fehér kendőkkel burkolják be, míg egyébkor fedetlen fővel láthatni őket." Dunántúli svábok, Vasárnapi Űjság, 1862. 2. sz.