Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Kováts Valéria: Szigetvári történeti néphagyományok. II.

280 KOVÁTS Zrínyi mellképe. Részlet a Kálmáncsi-féle faragott képről. magyar lakossággal, ahol, sok helyen, még a tankönyveknek Szigetvárra vonatkozó utalásairól sem tudnak, illetve arra sem emlékeznek. A hagyományozódás módozatai A néphagyomány anyagának vizsgálata nyomán megállapíthatjuk, hogy annak egyrésze az iskolai műveltséggel a történeleimtanítás eredményeként került a nép tudatába, részben a szájhagyomány útján. Ezek a hagyományelemek nagyjában megegyeznek a történeti ismereteinkkel. Az anyag másik része a történeti néphagyománynak azon csoportja, amely az egyes helyekhez fűződő magyarázatokat őrzi meg. Ezeknek céljuk az, hogy megfejtsék azoknak a helyeknek, épületeknek rendeltetését, titkait, amelyekről „hivatalosain" nem kapnak magyarázatot. Tehát éppen a bizonytalanságot akarja a néphagyomány megszüntetni, válaszolni kíván a nép által feltett kérdésekre. Ezek mellett a szigetvári eseményekre vonatkozó képes ábrázolások is fenntartói a hagyománynak, hasonlóan, mint a népi gyerVALÉRIA meki képzeletvilágot foglalkoztató romantikus és izgalmas ifjúsági és ponyvairodalom. Ennek hatását csak akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy a jelen esetben nemcsak romantikus, az érdeklődést lebilincselő történetekről van szó, hanem éppen a helyi, s egyben ia magyar történelem egyik kiemelkedő eseményéről, amelyet a fenntartás nélküli hősiesség, a cselekmény változatossága, fordulatos eseményei mind alkalmassá tesznek az ifjúsági és a ponyvairodalomban való közzétételre. Ezek a hatásukat közvetlenül éreztető olvasmányok a parasztság szájíze szerint tárgyalják a szigetvári eseményeket, s egybefonódva a szájhagyomány „magyarázatával", kialakítják a történeti eseményekhez valóban közel álló paraszti elképzeléseket, így vált az ifjúsági és ponyvairodalom, csekély vagy semimi irodalmi értéke ellenére, romantikus olvasmányossága mellett Szigetvár esetében a történeti hagyományok egyik őrzőjévé. Az időrend kérdése a néphagyománynál Akár a legidősebb szigetvári „bosnyák", vagy magyar parasztság, vagy a környékbeli lakosság történeti tudatát vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az események időrendjére vonatkozóan történetietlen képet kapunk. A hagyomány különböző korszakokra vonatkozó anyaga összekeveredik. Időbeli megkülönböztetést jóformán seholsem tapasztaltunk, az események egybefolynak, a tények a hallottakkal keverednek. Főleg éppen az idős szigetvári „bosnyákság" hagyományanyagánáí szembetűnő, hogy a fontos dátumhoz köthető történeti események nem kapcsolódnak a paraszti tudatban semmihez sem, csak mint egyegy elkülönült eseményt önállóan ismerik, s mint „régit" tartják számon, Gyakran esik szó a törökről, mint „nagyon régiről". A török időket, római kort — ha egyáltalán tudnak erről — vagy Zrínyi korát nem tudják időrendben szétválasztani, ez számukra egyet jelent: a múltat, amely legfeljebb érdekes, de már mint ami letűnt, nem tartozik az élet fontos megnyilvánulásai közé. Ezzel inkább csak a gyerekek, vagy a beszédes, ráérő öregek foglalkoznak — 'mondják több esetben a paraszti lakosság legidősebbjei. Egy kicsit szégyenlik tudásukat, viszont kétségbevonhatatlan tényként emlegetik a hagyományt, amelyről azért nem szükséges gyakorta beszélni, mert a fiatalságot ez már nem érdekli, s nevetséges színben tűnhetnek fel előttük. Az idősebbeknél is megfigyelhető, hogy azokat a történeti eseményeket, melyeket két-