Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Kováts Valéria: Szigetvári történeti néphagyományok. II.

SZIGETVÁRI TÖRTÉNETI NÉPHAGYOMÁNYOK 27Í Ostromzár a török Szigetvár körül. Leonardo Anguissola térképe 1689-ből. leségül akart venni, nyílvesszőjével nem tudta iá szultánt megölni, csak sátrát lőtte keresztül, s a vessző a sátor mögötti hársfában állt meg.

35 Az 1664-ből, s az 1845-ből való emlékezés ma is él a helyi lakosság között, természetesen 'kibővülve. A halott szultánt hársfa alá helyezik a legtöbb esetben, s halálának okaként a legkülönbözőbb halálinemeket szerepeltetik. Ezek között az eltévedt ágyúgolyó történet különösein figyelemre méltó, ez leginkább a szulimáni hagyományanyagban mutatható ki, ugyanis szerintük ez nem Turbéknál, hanem Szulimánnál történt. A hársfa és a szultánnak ágyúgolyó okozta halálmotívuma a szigetvári hagyományanyag legrégibb nyomon követhető motívuma, mely feltehetően nemcsak Szigetvár környékén, hanem a Déldunántúlon, sőt a Dráván túli horvát nyelvterületen is elterjedt lehetett, s alapját képezhette a Szigetvárral foglalkozó irodalmi 35 Vachot Imre: Uti élmények. Pesti Divatlap. 1845. 32. pz. feldolgozásoknak, legalábbis abban a vonatkozásában, hogy a szultán nem természetes halállal halt meg, hanem a harc hevében ölték meg.

86 Anélkül, hogy a szultán halála helyének és körülményének történeti bizonyításába bocsátkoznánk, meg (kell említenünk, hogy az Anguissola térképein látható ötszögletű fás térség, közepén egy köralaíkú jelzéssel, nyilvánvalóan a török idők alatt fontos szerepet betöltött helyet tüntet fel. Nem tévedésből Turbék helyett került a térképre a megjelölés, összetévesztvén Anguissola e helyet Turbókkal, mint ahogyan ezt Hal Pál, Szigetvár visszavételével foglalkozó munkájában állítja. Anguissola térképén jelölt hely ma is pontosan azonosítható, másrészt térképének pontossága és megbízhatósága ilyen nagyfokú 36 Vö. a Zrínyiászban a szultán halálának leírását, továbbá Karenovics Jószef munkájában tárgyalt szépirodalmi feldolgozásokat. (Zrínyi Miklós a szigetvári hős költészetünkben. Budapest. 1905.)