Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Tóth Tibor: A bogádi későrómai temető (Paleoantropológiai vázlat)

140 TÓTH TIBOR észrevételeket, amelyek a rövid anatomo — morphológiai leírásban találhatók. Itt csupán felhívjuk a figyelmet az ezen alacsonytermetű vázleleten konstatálható dolichocran eurymetop — leptorhin — hypsiconch jellegegyüttesre. Magunk részéről szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy a típusdiagnózisban nem az egyes jellegeiket egymástól elválasztva, hanem az egész jellegegyüttest kívánjuk felhasználni. A fentebb említett jellegegyüttesbe az orr konvexitása, mint fontos diagnosztikai sajátosság, szintén beletartozik. Külön figyelmet érdemel, hogy bár a teljes analizisbe bevonható anyag igen kevés (3 $, 1 9), s ezenkívül egy férfi vázleletnél (12. sír , épp az orrcsontok hiányoznak, mégis a vizsgálható három (2 $, 1 9) esetben egyaránt az orrhát konvexitása állapítható meg. A rendelkezésre álló kisszámú anyag alapján csupán annyit mondhatunk, hogy a bogádi későrómaikori népesség egy csoportja jellemezhető a mediterrán és protoeuropoid típuselemek többségi részarányával. Összehasonlító analízis Ismeretes, hogy a leletcsoportok közötti összehasonlításban az átlagolt individuális adatoknak van orientációs jelentősége. A bogádi leletek esetében csupán a minimális számú férfiszéria vonható be a csoportközi összehasonlításba. Ami magát az összehasonlító analízist illeti, a regionális és chronológiai szempontok figyelembevételét tartottuk szükségesnek. Ismeretes, hogy Dunántúl rómaikori — régészeti kutatása eddig elsősorban a dunai limes egyes pontjairól (Brigetio, Intercisa, Vetus Salina) szolgáltatott embertani leleteket. Másrészt megjegyzendő, hogy a rómaikori embertani anyag módszeres vizsgálatával Nemeskéri J. foglalkozott. Ennek megfelelően a dunántúli limesmenti leletek közül a Nemeskéri által publikált brigetiói (1956 b) és intercisai (1954) adatokat vontuk be a bogádiakkal való összehasonlításba. Ugyancsak felhasználtuk a csákvári leletek (Nemeskéri, 1956 a) adatait is. Megjegyezzük, hogy az eddigi rómaikori embertani lelettanulmányok csak az individuális adatokat tartalmazzák s így az összehasonlítás érdekében elvégeztük e leletek adatainak arithmetikai átlagolását. Az összehasonlításnál a martini programból a rasszdiagnosztikailag fontos metrikus és index adatokat vettük figyelembe. Ennek alapján megállapítható, hogy a Pannónia területéről származó leletek közül a bogádi az intercisaival és a csákvárival mutat erős hasonlóságot. (II. tábl.) Korábban jellemezve a bogádi férficsoportot, megállapítottuk a középhosszú — középszéles (mesocran) fej, a keskeny (stenometop) homlok, az alacsony felsőarc, a középszéles — középmagas (mesorhin) orr és a szintén közepes értékű (mesoconch) orbita jellegegyüttesét. A későrómaikori intercisai koponyaszérián egy középhosszú — középszéles (mesocran) fejű, középszéles homlokú, középmagas (mesén) arcú, mesorhin és mesoconch jellegegyüttes figyelhető meg. Tehát eltérés csupán a homlok és a felsőarc metrikus adataiban mutatkozik. A csákvári leletek jellegegyüttese pedig csak az alacsony — széles (chamaerhin) orral tér el a bogáditól (II. tábl.). A brigetiói leletek dolichocran — középmagas felsőarcú — leptorhin — chamaeconch jellegegyüttesétől tér el leginkább a bogádi leletcsoport. (II. tábl.) Megemlítjük még, hogy az összehasonlító elemzésbe bevont Hódmezővásárhely — Fehértóparti szarmatakori leletek adatai is (Bartucz, 1961) jelentős egyezést mutatnak a bogádiakkal. Ezenkívül figyelmet érdemel az, hogy a termetátlagok tekintetében a bogádi férficsoport egyrészt a kisíközepes értékű csákvári és a nagyközepes értékű intercisai leletanyag között foglal helyet, másrészt teljesen megegyezik az említett szarmatakori férficsoporttal (II. tábl.). Arcprofilanalizis Ismeretes, hogy az arclaposság fokát minimális számú leletcsoportokban különböző (partialis és átlag-) koefficiensekkel csak akkor lehet viszonylag reálisan meghatározni, ha azokban mindkét (masculin és feminin) nem egyedei képviselve vannak. A bogádi leletek minimalitása oly nagymérvű (3 $ mellett csupán egy női lelet), hogy itt az említett koefficiensek nem határozhatók meg, viszont az arolaposság foka mégis elemezhető, melyet az alapméretek individuális és átlagolt értékei tesznek lehetővé. Ami az individuális értékeket illeti, megállapítható, hogy mind a négy (3 $, 1 9) egyénre az erősen profilált arc volt jellemző. Ez az erős profiláltság jelentős mértékben az orr konvexitásával van összefüggésben. Az egyik férfileletnél (12. sír) tapasztálható bimaláris lapultság az erősen profilált középarc (zygomaxilláris szög 123,5°!), és a mély fossa canina megléte következtében teljesen alárendelt jelentőségű és az individuális variabilitás megnyilvánulásának tekinthető. (IV. tábl.) Egészében, kétségtelen, hogy a kisszámú bogádi leletanyag erősen profilált arcú egyénektől származik, vagyis ezen egyének