Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Bökönyi Sándor: A lengyeli kultúra lelőhelyeinek gerinces faunája. III.

9-6 BÖKÖNYI SÁNDOR háziló hiánya és a sertésnek a juh-kecskével szembeni nagyobb gyakorisága neolithikus jellemvonás, míg az őstulok és gimszarvas egyenlő aránya már a bronzkor felé mutat. Az itt feldolgozott lelőhelyeken előkerült vadállatok közt ia vaddisznó, őz, gimszarvas és különösen az őstulok az európai és közelkeleti neolithikus és rézkori lelőhelyek legerősebb egyedeivel is felveszik a versenyt. egyedek képviselik, az egyetlen mérhető kecskecsont igen nagytestű, az egyetlen juhcsont pedig közepes testnagyságú állatból származott. A szarvasmarhák is a fenti terület legnagyobb egyedei közé tartoznak, bár átlaguk kisebb, mint a hazai neolith-rézkori szarvasmarhák átlaga (ez utóbbi azonban magasabb, amint а hasonlókorú közép- és nyugat-európai szarvasmarháké). Előfordul azonban egy-két törpe egyed is. 1. L. Adametz: Studien über Bos brachyceros, die wilde Stammform der Brachycerosrassen in Europa. Journ. f. Landwirtseh. 46 (1898). 2. L. Adametz: Untersuchungen über Capra prisca, einer ausgestorbenen neuen Stammform unserer Hausziegen. Mitt, d. Landwirtseh. Lehrk. d. к. k. Hochsch. f. Bodenkult, in Wien. III. (1915) 1—21. 3. L. Adametz: Über neolithische Ziegen des östlichen Mitteleuropas. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 12 (1928) 65—83. 4. С Ambros: Zvieraicie kosti z doby bromzovej z Dvorov nad Zitavou — Tierknochen aus der Bronzezeit von Dvory nad Zitavou. Slov. Arch. VI

— 1 (1958) 66—81. 5. J. W". Amschler: Tierreste der Ausgrabungen von dem „grossen Königshügel" Shah Tepé, in Nord Iram. Expedition to the North-Western Provinces of China. (The Sino-Swedish Expedition.) Publ. IX (1939) 35—129. 6. J. W. Amscler: Ur- und frühgeschichtliche Haustierfunde aus Österreich. Arch. Austr. 3 (I960). 7. О. Antonius: Grundzüge einer Stamniesgesohichte der Haustiere. Jena 1922. 8. J. Banner: Die Ethnologie der Körös-Kultur. Dolg. (Szeged) XIII (1937). 9. J. Beninde: Zur Naturgeschichte des Rothirsches. Leipzig 1937. 10. F. Bilek: Zur Geschichte der ursprünglichen Ziegenrassen Böhmens. Jahrb. f. wiss. u. prakt. Tierzucht. XII (1918) 509—518. 11. S. Bökönyi: Die Wirbeltierfauna der Ausgrabungen im Tószeg vom Jahre 1948. Acta Arch. Hung. 2 (1952) 71—113. 12. S. Bökönyi: Eine Pleistozän-Eselsairt im Neolithikum der Ungarischen Tiefebene. Acta Arch. Hung. 4 (1954) 9—21. 13. S. Bökönyi: Rapport préliminaire sur l'examen des ossements d' animaux recueillis au cours des fouilles de Zalavár. Acta Arch. Hung, 4 (1954) 281—286. 14. Bökönyi S.: A lebői 1956-os ásatás gerinces faunája — Die Wirbeltierfauna der Ausgrabungen Ami a háziállatok fajtaviszonyait illeti, a helyzet a következő: Valamennyi kecskeszarvcsap az ún. aegagrus-típusba tartozik, s köztük egy feltűnően erős szarvcsap darabja is előfordul, A juhok az ősi európai primitív fajtába tartoznak, melynél a hímek szarvcsapja a „rézjuh" szarvcsapf orma ját, a nőstényeké pedig a ,,tőzegjuh"-ét mutatja, A szarvasmarhák nagyrésze is kétségkívül egyetlen fajtába tartozik, melynek koponyaés szarvalakulása igen változékony. Még nyitott kérdés, hogy az előforduló törpe egyedek 'önálló fajtát képeznék-e, vagy csak az eltérő tartási és takarmányozási viszonyok következtében jöttek létre. A szarvasmarhák közt egyébként előfordulnak frissen domesztikált egyedek, valamint szarvasmarha-őstulok-keresztezések is. von Lebő im Jahre 1956. Móra F. Múz, Évk. Szeged 1957. 61—78. 15. Bökönyi S.: A budai várpalota ásatásának állaítcsontainyaga — Die Tierknochen funde der Ausgrabungen im Burgpalast von Buda. Bud. Rég. (1958) 455—486. 1.6. Bökönyi S.: A tiszaluc-dankadoinbi bronzkori telep gerinces faunája — Die Wirbeltierfauna der bronzzeitlichen Siedlung von Tiszaluc

—Dankadomb. Herman О. Múz. Évk. IL (1958) Miskolc 1959. 17. S. Bökönyi: Die frühalluviale Wirbeltierfauna Ungarns. (Vom Neolithikum bis zur La Tène-Zeit.) Acta Arch. Hung. 11 (1959) 39—102. 18. Bökönyi S.: A lengyeili kultúra lelőhelyeinek gerinces faunája I. — Die Wirfoeltierfauna der Fundorte der Lengyeler Kultur I. Jan. Pann. Múz. Évk. 1960. Pécs 1961. 85—133. 19. S. Bökönyi: Die Haustiere in Ungarn im Mittelalter auf Grund der Knochenfunde. Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa. Budapest 1961. 83—111. 20. Bökönyi S.: A lengyeli kultúra lelőhelyeinek gerinces faunája II. — Die Wirfoeltierfauna der Fundorte der Lengyeler Kultur IL Jan. Pann. Muz. Évk. 1961. Pécs 1962. 91—104. 21. S. Bökönyi: Die Entwicklung der mittelalterlichen Hausitierfauna Ungarns. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 76 (1962) 1—15. 22. Bökönyi S.: A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga. II. Bud. Rég. Sajtó alatt. 23. S. Bökönyi: Die Wirbeltierfaiuna der Ausgrabungen in Zalavár. Arch. Hung. Sajtó alatt. 24. S. Bökönyi

—

M. Kubasiewicz: Neolithisehe Tiere Polens und Ungarns in Ausgralbungen. I. Das Hausirind. Szczecin

—Budapest 1961. 25. J. Boessneck: Die Haustiere in Altägypten. Veröff. d. Zool. Staaitssamml. München. 3 (1953). 26. J. Boessneck: Ein Beitrag zur Errechnung der Wideristhöhe nach Metapo'dienmassen bei Rindern. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 68 (1956) 75—90. IRODALOM