Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Papp László: Dombay János munkássága

198 PAPP LÁSZLÓ rült. Ezt követően, még ugyanazon év őszén, a Városi Múzeumban állandó néprajzi és bányatörténeti, illetve, másik épületében, állandó természettudományi, a Megyei Múzeumban állandó régészeti kiállítás előkészületei indultak meg, széleskörű kollektív munkával, az országos múzeumok szakembereiből alakított munkásbrigádok részvételével. A Városi Múzeum néprajzi s a Megyei Múzeum régészeti kiállítása 1950. március 4-én nyílt meg, a Városi Múzeum természettudományi kiállításának megnyitására 1951. őszén került sor. A régészeti kiállításon különleges helyet foglalt el „ Zengő várkony", nemkülönben Dombay Pécsvárad-környéki római és avarkori ásatásainak válogatott anyaga, de, nélkülözhetetlenül, helyet kapott ott a Városi Múzeumtól átvett gyűjtemény jelentős része is. Az anyagkiválogatás, a feldolgozásban, didaktikus ábrázolásban érvényre juttatott dialektikus szemlélet, a gazdag és változatos grafikai megoldások, a kiállítás-rendező együttes lelkessége, a hazai múzeológiai törekvésekben újszerűt teremtett, olyannyira, hogy a máig is változatlan kiállítás frisseségéből semmit sem veszített. Az 1951. évben történt állami kezelésbe vétel, központi szakfelügyelet és irányítás alá helyezés Pécsett olyan állapotokat talált, hogy a meglévő gyűjtemények, ideértve a Zsolnay kerámia gyűjteményt, úgyszintén a románkori kőtárt is, minden nehézség nélkül egy szervezetbe voltak vonhatók. A gyűjtemények összevonása Janus Pannonius Múzeum elnevezés alatt történt s ennek vezetőjévé a minisztérium Dombay Jánost nevezte ki. * A pécsi múzeumok egységes szervezetbe vonása természetes folyamat volt, mégsem ment zökkenés nélkül. A személyi és tárgyi nehézségek az elkövetkező évek alatt jó részben megoldódtak ugyan, — a természetrajzi, néprajzi, művészettörténeti, régészeti gyűjtemény egy-egy új tudományos dolgozót, a Zsolnay gyűjtemény 1955-ben, a Káptalan utca 2. sz. műemléképületben, hajlékot kapott, — a megnagyobbodott, szakmailag szerteágazott múzeum növekvő feladatai sok új, ismeretlen terhet, gondot helyeztek Dombay János vállára. A kiállítások berendezésén túl is hosszú esztendők múltak el a gyűjtemények kiépítésével, ami mind nem csupán szakfeladat volt a saját szűkebb feladatain kívül, Dombay János, mint vezető számára is, hanem — s itt a terhek különösképpen reá hárultak — állandó igazgatási és gazdasági munkatömeget is jelentett s amelyek együttessége idejét, erejét teljességgel lekötötte. 1956. évre, a Népművelési Minisztérium támogatásával, ifj. Kodolányi János szerkesztő munkája mellett, megindítja az egyre erősödő múzeum évkönyv-sorozatát. Az első évfolyam előszavát („Bevezetés" 5—7. o.). Dombay János írja, ő tájékoztat az évkönyv céljáról, s arról is, hogy miért maradtak el az elmúlt években a régészeti ásatások, miért nem folyt helytörténeti, művészettörténeti munka a múzeumban. Eközben elégülten megállapítja, hogy az elmúlt 6 év fejlődése felülmúlja az utóbbi 50 esztendőét s ebben döntő szerepe volt a kormányzat, a szakfelügyeleti hatóság, a megyei pártbizottság, a Baranya megyei és pécsi tanácsok sokrendbeli támogatásának és együttműködésének. Az évkönyv ugyanezen számában részletesen beszámol a pécsi múzeumok múltjáról az új múzeum kialakulásáig minden jelentősebb eseményről. (,,A Janus Pannonius Múzeum kialakulásáról" 184—192. oldal). De ugyanitt lát napvilágot — 18 esztendő eltelte után — az első terjedelmesebb tudományos tanulmánya is, az 1953. évben Zsibót község határában, silógödör ásása közben előkerült domolospusztai gót sírleletről. („Der gotische Grabfund von Domolospuszta." JPM 1956. évi Évkönyve. 104—131. o.+9 táblakép.) Dombay a nagyértékű leletnek leírása, elemzése, értékelése, a hasonló leletekkel való egybevetése közben megcsillogtatja a népvándorlás történetében és régészetében szerzett szaktudását, kimutatja, hogy a lelet a 443—471. évek között alsó Pannoniának a keleti gótok által történt megszállása idejében került, gazdájával, a sírba. „Pihenő" idejében gondosan készül zengővárkonyi anyagának irodalmi közzétételére. A szövegezés mellett az aprólékos helyszínrajzok, rekonstrukciós tervek stb. nagy tömegét készíti, mintha lezárni kívánná Zengővárkonyt, számolna azzal, hogy oda nem jut el mégegyszer. Mert mind kevesebb ideje marad a külső munkára, ezek közül a legsürgősebb leletmentéseket is alig tudja ellátni. Egyszer mégis nekilendül, nem Zengővárkony irányába, amikor, 1956. év nyarán, iay^MnjkjWesdi általános iskola tanítónője lengyeutípusú edénytöredékeket mutat be neki, amelyek a község termelőszövetkezetének szőlőoltvány telepítése közben kerültek felszínre. A zengővárkonyi nép rokontelepülése nem hagyja nyugodni: a következő év őszén Villánykövesden próbaásatásba kezd.