Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)
Gebhardt Antal: A Mecsek-hegység déli síkjának Mollusca-faunája
A MECSEK DÉLI SÍKJÁNAK MOLLUSCA-FAUNÁJA 27 A faunagenetikai összehasonlítás szemléltetővé teszi azt az aránytalanságot, mely az egyes származási csoportok között mutatkozik. Különösen feltűnő az ősi és a középeurópai elemek rendkívül magas százalékos értéke. Míg ugyanis a Mecsek-hegység és a Harsány i hegy malakofaunájában az ősi törzs tagjai a 18%^ot, a középeurópai elemek a 46%-ot (együtt 64%-ot) érik el, addig a délbaranyai csigaállományban az ősi törzs tagjai 22,10%-ot, a középeurópai faunaelemek az 50,52%-ot (együtt 72,63%-ot) képviselnek. A százalékos arányszámok között mutatkozó eltérés annál meglepőbb, mert a puhatestűek délbaranyai asszociációjából hiányoznak a hegyi elemek, vagyis elsősorban azok a fajok. melyeik a hegység sziklás terepein és karsztbokor erdőiben terjedték el. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Mecsek déli síkján a kieső montán fajok helyébe igen tekintélyes fajszámban a hidrofauna lép, — úgy nemcsak a kiegyenlítődés, hanem a két terep csigacönózisában az ősi- és középeurópai fajok százalékos arányai között mutatkozó eltérés is érthetővé válik. Meglepő az alpesi elemek rendkívül csekély — mindössze két fajból álló — száma, mely a fauna 2,10%-át képviseli. Ennek az alacsony értéknek különösen azért van nagy jelentősége, mert megcáfolja azt a feltevést, hogy a Dráva a Keleti-Alpokból magashegyi fajokat szállít a megye területére. A folyó sodrának faunaközvetítő hatása az Alpokból jelek szerint nem terjed Baranyáig, hanem az az ország nyugati szélein megszűnik. A Mecsek-hegységben fellépő alpesi elemeket sem a keletalpesi fajok képviselik, hanem azok elsősorban délről és délkeletről származtathatók. A Dráva összekötő szerepének állatföldrajzi jelentősége inkább a mediterrán, de még inkább az illyr elemek közvetítésében jelentkezik. A déli kapcsolatú (mediterrán) faunaelemeknek mind az 5 faja (5,26%) a Mecsekben is elterjedt, következésképpen azok jelenléte a délbaranyai csigacönózisában érthető. A délhorvát (illyr) fajok százalékos arányszáma a Mecsekben 2%, Dél-Baranyában 2,10%. A keletbalkáni (moesiai) elemeknek valamennyi képviselője (9,47%) ugyancsak előfordul a Mecsekben. Megfelelő élethelyeken a Dunántúl faunájában eléggé elterjedt fajok. Meglepő, hogy a Mecsekben helyenként tömegesen élő Clausilia-félék (Laciniaria stb.) a dél-baranyai erdőkben a legkitűnőbbnek mutatkozó terepeken is csak elvétve fordulnak elő. A keleteurópai (szarmata) csoport három fajjal szerepel (3,15%). Közülük baranyai vonatkozásban a Perforatella bidens Chemn. megjelenése nevezetes, mert ez a faj sem a Mecsekben, sem a Harsányi-hegyen ma már nem fordul elő, viszont héjaik a jégkor löszfaunájában rendkívül gyakoriak. Jelek szerint a faj a megye területéről a Dráva ingoványos terepeire vonult vissza. A bennszülött (endemikus) elemeiket 5 faj (5,26%) képviseli, melyeknek elterjedése hazánkhoz kötött, s közülük a Succinea hungarica Hazay és az Aegopinella (Retinella) Ressmanni West. a Mecsekben is él. A Mecsek déli síkjának csigacönozisát állatföldrajzi vonatkozásban az jellemzi, hogy a populáció állományalkotó elemeit magas — 72,63%-ot elérő arányszámmal — az ősi törzs tagjai mellett a középeurópai elemek képviselik, míg a faunának a fajspektrumban résztvevő többi tagjai mindössze 27,34%-os számaránnyal, mint alacsony karakterisztikájú, de ökológiailag és állatföldraj zilag egyaránt különleges faunaelemek, — az alpesi, déli kapcsolatú, délhorvát, ikeletbalkáni, keleteurópai és a bennszülött fajok között oszlanak meg. A faunagenetikai kérdések vizsgálatával kapcsolatban még egy rendkívül vonzó származástani probléma vetődik fel, nevezetesen az, hogy a délbaranyai síkságon elterjedt puhatestű fajok közül melyek éltek területünkön a jégkorban. A kérdés eldöntése azért nehéz, mert recens faunánkban a fajok magas számarányára való figyelemmel a vízi csigák szerepe döntő fontosságú. Ezeknek jelentékeny része a síkságon a pleisztocénben is bizonyára elterjedt, nyomukat (héjaikat) azonban a hegyekről lezúduló árvíz és kőgörgeteg évezredek bosszú során át megsemmisítette. Kisebb mértékben ugyanez áll a szárazföldi fajokra is, bár ezeket — különösen a hegyeiktől távolabb eső, tehát védettebb terepeken —, a föléjük helyenként több méter vastagságban felhalmozódó löszréteg a pusztulástól jobban megóvta. Az elemi erők romboló hatása ellenére is számos jégkori csiga héja a löszrétegekben épen megmaradt, s az ezirányban végzett vizsgálatok eredménye szerint (4) a Dél-Baranyában ma elterjedt fajok közül a jégkorban a következők éltek:
