Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Papp László: Dombay János munkássága

m Í>ÁPÍ> LÁSZLÓ nem annyival, hogy mégis csak sikerült a régmúlt idők emlékeit megtalálni". Felfedezéséről értesíti Fülep Lajos zengőváfkonyi református lelkészt, a magányában is ismert nevű művészettörténészt, aki kezdettől fogva melegen érdeklődik munkája iránt s később is, mindvégig támogatója maradt. Közvetítésével, de levelekben is kéri a pécsi múzeum akkori vezetőjének látogatását. Eredménytelenül. Lassan megismeri a környék egész lakossága s innen is, onnan is híreket kap lelőhelyekről. Rendre felkeresi azokat. Geresd határában „régi vonal- és zsinegdíszes, mészbetétes cserepeket" — talál, — „amelyek minden valószínűség szerint őskori tűzhelyekről és lakásokból kerültek napfényre." Néhány ép edénnyel, kőf ej székkel is megajándékozzák, ezekkel veti meg gyűjteményének alapját. Eközben hall hírt arról is, hogy Zengővárkony „Hajdútemetés" nevű dűlőjében is találnak régiségeket. Bejárja ezt a határrészt is, ahol, a zöldelő vetésben, már a felszínen nagy tömegű kova és jaspispengét, „őscserepet", talál, s mondják, hogy itt sírokat is kiforgatott már az eke. Izgalommal várja az aratást, hogy a földekhez hozzáférhessen. Űjból értesíti a pécsi múzeum igazgatóját, aki végre, egy lapszerkesztő társaságában meglátogatja és megtekinti az összegyűjtött tárgyakat. „Mondhatom" — írja Dombay — „semmi különösebb érdeklődést nem tanúsított, de nem mulasztott el figyelmeztetni, hogy kutatni tilos és a közeli múltban valakit 200 pengőre büntettetett meg, amiért római fibulát eladott." Ez a „hivatásos egyén részéről" elhangzott figyelmeztetés fájdalmasan érinti. „Én a pécsi múzeum részére felajánlottam szolgálataimat és ennek ellenében szíves útbaigazítást és könyveket kértem, meg némi érdeklődést, azon az alapon, hogy eddigi eredményeim, bár nagyon csekélyek, de olyan területen értem el azokat, amelynek őstörténetéről semmit sem tudunk." A látogatásnak eredménye egy cikk lett a „Függetlenség"-ben, amely dicsérettel emlékezett meg a látottakról. Dombay elhárítja magától a reklámot: „ ... nagyon is félreértettek ... én nem ilyen olcsó dicsőségre vágytam." Aratás után nyomban kimegy az „Igaz dűlőbe", ott kutatóárkokat von. „Számtalan szép kova és jáspis pengét, csontszerszámot, festett edénycserepet találtam és ezek a kutatások arról győztek meg, hogy itt még sok érdekes leletet lehet remélni." Azzal még nemigen van tisztában, hogy mire bukkant, csak annyit tud, hogy őskori telepmaradvány fölött jár. A Hajdú dűlő állítólagos sírjai — amelyekben bronzkardokat, lándzsákat, karikákat, cserépkorsót találtak volna — nyugtalanítják. Egyik „emberének" segítségével rá is akad „egy fiatal leány" sírjára. Kitakarják, összeszedik tárgyait, gyöngyfüzért, aranygyöngyöt, csont- és bronzkarpereceket, díszes tűt, fibulát. „Ez volt az első komoly sírleletem, az I. temető 1. sz. sírja. Nagyon örültem neki..;Még ezen a napon este bejelentettem a leletet a pécsi múzeum igazgatójának, de ő bejelentésemre nem válaszolt és ki sem jött." Nem említi, hogy a sír feltárásakor tisztában volt-é annak korával. Itt azonban a kutatást abbahagyja, fél a 2 métert meghaladó sírmélységtől, visszatér a szomszédos őstelepre. Nem tud belenyugodni a pécsi múzeum távolmaradásába. Személyesen felkeresi az igazgatót, aki közli vele, hogy rövidesen kimegy Zengővárkonyra ásatni, erre a célra 200 pengőt kapott valahonnan. így is történt. Néhány nap múlva a múzeumigazgató 3 emberrel ásatni kezd a feltárt sír közelében, de eredménytelenül. „Rövid idő alatt nagyon elkedvetlenedtek, burkolt szemrehányást tettek", — írja Dombay visszaemlékezéseiben. Felmentek az őstelepre, itt kezdtek munkába, s ehelyütt már nem eredménytelenül. Este azzal váltak el, hogy a múzeumigazgató másnap reggel folytatja a munkát, de többé nem mutatkozott. Rendezgetni kezdi gyűjtött anyagát, az arra kívánkozókat táblára helyezi. Egy erdőmérnök ismerőse alkalmilag két táblát felvisz a Nemzeti Múzeumba s megmutatja azokat Tompa Ferencnek. Levélváltás következik Dombay és Tompa között, aki látogatását is megígéri, s ki is tűzi 1933. november 20. napjára. Ez a nap emlékezetes maradt Dombay János számára s kihatott későbbi pályafutására. Tompa Ferenc a pécsi múzeumigazgató társaságában jelent meg, felkeresték a lelőhelyeket. Tompa „hasznos útbaigazításokkal" látta el Dombayt, sok szerencsét kívánt a további kutatáshoz, megkérte a pécsi múzeumigazgatót, hogy az ő neolitkorról írt munkáját küldje ki Pécsváradra. Ez ugyan elmaradt, Dombay azonban véglegesen rájön arra, hogy a puszta ásással kétes értékű munkát végez. Fülep Lajos közbenjárására megnyílik I számára a pécsi Egyetemi Könyvtár, egész